Bár a köd még közel sem szállt fel, de vannak apró jelek, hogy megtörténhet.

A könyvelővel kialakult viszonyom odáig fajult, hogy a legjobban ez a momentum tette tönkre az idegeimet. Az, hogy nincs munkám, már szinte nem is volt topic, teljes tagadásban éltem, és rengeteg időm ment el azzal, hogy a cégem zárásának ügyeit intézzem a könyvelő helyett, vagy őt ellenőrizve.

Persze, folyamatosan látom, hogy fogy a pénzem, de annyira lefoglalt a céges stressz, hogy nem is foglalkoztam vele, hogy ezen változtassak.

Már nem is beszéltünk az utóbbi időben a könyvelővel, csak néztem, ahogy omlik össze minden körülöttem. Az egész folyamat és ezzel együtt az életem is. Amit megcsinált, vagy rosszul, vagy késve, amikor már szólnom kellett.

Voltak pontok, amikor szerettem volna tisztázni velük a helyzetet, de akkor mindig történt valami, ami ezt megakadályozta, leginkább az, hogy nem voltak nyitottak rá.  Már szinte örültem, hogy ezt elkerülhetem, de tudtam, az sem lenne megoldás. Kell lennie egy lezárásnak ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Rengeteg idő és energia ment el ezzel, és nem tudtam arra koncentrálni, ami a legfontosabb: újra felépíteni magam.

Az év egyik legkellemetlenebb találkozójába rángattak bele, volt ott minden, ami felgyülemlett az utóbbi időszakban, de a legrosszabb az emberi tényező volt. Nem tudom, miért muszáj mindenkivel „barátságot” kötnöm, sokkal könnyebb lett volna az érzelmi rész nélkül tárgyalnom. Előtte, miközben haladtam az irodájuk fele, többször meg kellett állnom, mert olyan ideges lettem a gondolattól is, hogy alig kaptam levegőt.

Ott már könnyebb volt, utána pedig sokkal könnyebb. Mindent elmondtam, amit akartam, vagyis szerettem volna elkerülni. Nem tudom, volt -e értelme ennek az egésznek, de annyi biztos, hogy kijött belőlem, és lett megoldás a kialakult helyzetre. Anyagi felelősséget kellett vállalniuk a rossz döntésekért, hamis információkért, így, hogy azokat rendezték, már lassan elkezdett látszani a vége. Ehhez teljesen tönkre kellett mennem idegileg, de olyan szinten, hogy megláttam, hogy jött egy e-mail tőlük, vagy a hivatalos szervektől, olyan gyomoridegem lett, hogy szinte már vártam, mikor őrülök meg teljesen.

Azóta állással kapcsolatban is lett fejlemény, ráadásul a sors iróniája, hogy tíz perccel az állásinterjú előtt kaptam egy levelet, amiben írják, hogy lezárult az a folyamat, amin nagyon sok múlt. Próbáltam koncentrálni a soron következő szereplésemre, ahol meg kell győznöm másokat, hogy én vagyok a legjobb. Nyomogattam a telefonom, és ott volt az üzenet, aminek a tárgyából is láttam, hogy ez sorsdöntő lesz.

Négy oldal, nem könnyű szöveg, tele jogszabályokkal, így csak arra volt időm, hogy átfussam, és nagyjából megállapítsam, hogy nem rossz hír. Aztán újra vissza a szerepembe, majd fel az elsőre, ahol megint egy kellemes randin vettem részt. Itt is volt szimpátia, meg minden, mint az összes többinél szerintem, bár már teljesen elbizonytalanodtam ebben is.

Ha lesz második kör, akkor az hamarosan kiderül. Most megint bízom a legjobbakban, talán mert nem sok kártyám maradt, és talán jelnek vehetem a céges ügyek lezárását, így tiszta lappal mehetek tovább.

Mehetnék.

Megyek?