Mindig, amikor orvoshoz kell mennem, és nem lesz baj, akkor úgy érzem kaptam még egy kis haladékot.

Amilyen könnyedén veszi az ember fiatalon ezeket a vizsgálatokat, annyira félelmetes, ahogy halad előre az idő. Úgy beszélek, mintha hetven lennék... Nem csak a betegségemre gondolok konkrétan, hanem bármilyen orvosra, aki akkor és ott kimond egy feltételezett, vagy biztos diagnózist.

Egy perce még nem voltál beteg, de ő kimond valamit, ami igazolja, legalábbis feltételezi, hogy az vagy s onnantól kezdődik a lavina.

Persze, huszonévesen nem gondol az ember arra, hogy valami komoly baja lehet, nem is veszi az ember ennyi idősen komolyan. Legalábbis én így voltam vele. Még szerettem is orvoshoz járni, jófejkedtem zavaromban, és felemelt fővel távoztam, hogy semmi bajom. Fitt vagyok és egészséges.

Némileg megtört ez azzal a nappal, amikor behívtak egy orvosi szobába, hogy közöljék az akkori legnagyobb rémálmomat, hogy HIV pozitív vagyok. Miután kimentem a szobából, és elkezdtem lefele menni a lépcsőn, akkor kezdődött a lavina. Bár lassan lépkedtem, de igyekeztem, hogy minél hamarabb kint legyek a friss téli levegőn. Mintha attól felébredtem volna. Azóta sem ébredtem fel, de megszoktam, és biztos van összefüggés az alap betegségem és aközött, hogy parázok minden diagnózistól, de azt hiszem, ez a korral is együtt jár.

Nem mintha fiatalon ne lehetne komolya baja az embernek, de akkor nekem eszembe se jutott ilyesmi. Lehet, hogy aki most fiatal, annak már eszébe jut, mert sorra halnak meg az emberek nagyon fiatalon? Vagy eddig is meghaltak, de nem jutott el hozzám az infó szinte azonnal? Nem tudom, mindenesetre mindig van bennem egy görcs, hogy mit fognak közölni velem, mire kell felkészülnöm.

Kicsit úgy is vagyok vele, hogy ez élet nem lehet ennyire egyértelmű, sokkal csavarosabbnak kell lennie. Tavaly azért mentem el anyajegy vizsgálatra, mert egy ismerősöm barátja meghalt. Teljesen lesokkolt az egész, és szinte azonnal kértem időpontot a bőrgyógyászhoz, amit Edit ajánlott. Akkor arra gondoltam, hogy ez egy jel, hogy el kell menjek, megnézetni magam, mert elég rendszertelenül jártam. De mélyen azt is gondoltam, hogy az mennyire banális lenne, ha kiderülne, hogy komoly bajom van. Szembejött ez a tragédia, és az élet ugyanazt csapná az arcomba? Sokkal inkább kell ennek figyelmeztetésnek lennie, hogy ezt is be kell építeni az életembe, erre is oda kell figyelni.

Akkor nagyon megkönnyebbültem, három anyajegy volt, amire azt mondta, hogy figyelni kell, és menjek vissza három hónap múlva.

A nyár kellős közepére esett tavaly, és úgy voltam vele, hogy ez három olyan anyajegy, ami régen ott van, ha nő, látni fogom s kicsit pénzlehúzásnak éreztem a dolgot. Majd visszamegyek egy év múlva, gondoltam, és amúgy sem mehetek vissza nyár után sem, mert túl barna vagyok.

A doktornő, akihez járok, régebben párszor szerepelt a tévében, nyaranta, amikor a napvédelem volt a téma kereskedelmi tévék ötperces reggeli interjúikban.

Annyira röhögtem akkor, mikor megnéztem egy ilyen adást. A két műsorvezető rommá napozott bőrrel ült a stúdióban. A doktornő közölte, hogy nyáron tizenegy és öt óra között nem szabad kimenni a szabadba, és ha mégis, akkor teljes hosszú szettben kell ezt megtenni. Hosszúnadrág, lenge hosszujjú felső és kalap. A kalap nagyon fontos! A műsorvezetők teljes sokkban hallgatták, majd próbálva a saját elméletüknek is igazat adni, megkérdezték, hogy de az ugye jó, ha az ember kicsit felkészítve magát a nyárra, elmegy pár percecskére szoliba. A doktornő szeme elkerekedett, és közölte, hogy sem nyár előtt, sem máskor, magyarul soha, de SOHA nem szabad szoláriumba menni. Se napra, se szoliba, sehova, a Nap halálos. A két médiamunkás feszengett még kicsit, gondolom nyáron is folyamatosan szoliztak, és pár órára kidobták magukat a Napra, teljesen mindegy, hány óra volt. Szerencsére több kérdésre nem maradt idő.

Na, hozzá járok, aki ennyire szélsőséges ebben a kérdésben, ezért sem mertem elmenni hozzá nyáron, mert azért volt, hogy napoztam. Nem ész nélkül, óriás fényvédelemmel, de mégis.

Eltelt majdnem egy év ahhoz képest, amikor három hónap után vissza kellett volna mennem, azzal a hárommal, hogy mit mutat a gép. Lefotózza, ami kérdéses, és összeveti milliméter pontossággal az előzővel.

Mártival találkoztam pár hete, kicsit eltűnt mostanában. Írta többször, nincs jó passzban, összejött minden. Gondoltam, szokásos, meló, pasik, ilyenek.

Leültünk egy padra, pár apróság a napokból, majd beközölte, hogy melanómát találtak nála egy általános anyajegyszűrésen. Nem értettem mindent, mert csapongott, és nem is tud még mindent, de nem vágta ki a bőrgyógyász, csak szövettan volt, ami igazolta a gyanút, hogy ez AZ. El kell mennie a Kékgolyóba, hogy ott vágják ki, meg, hogy megmondják kell -e sugár például.

Nagyon szarul hangzik, és az főleg, hogy majdnem két hónappal későbbre adtak időpontot neki. Akkor kezdődik nulláról a sztori. Két hónap nagyon sok, és azalatt vad dolgok történhetnek.

Egy másik barátnőmnek tavaly szedtek ki egy ilyet, szinte azonnal, és azóta x havonta tüdőröntgen, meg ami kell, hogy figyeljék, nem maradt -e bent valami.

Zavaros Márti beszámolója, nem mindent értek belőle, pedig azóta már próbáltam még kérdéseket feltenni neki, hogy összeálljon a kép. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy megint felvállalok egy ilyen helyzetet, de nem tehetem meg, hogy nem segítek. Márti szeleburdi, sokszor kapkod, nem mindenben van képben, és ehhez nagyon észnél kell lenni.

Nem tehetem meg, hogy nem próbálok felkutatni neki egy orvost, aki segíthet, vagy valamiképp felgyorsítani a folyamatot.

Mikor Bence mondta múltkor, hogy kereshetnénk orvost a Kékgolyóba, ő sok embert ismer, akkor tiltakoztam, hogy Márti tudja menedzselni az életét, nem kért segítséget, ne avatkozzunk bele. Közben pedig arra gondolok, hogy kibírok e még egy barát betegségét, vagy elvesztését? Nem mintha rajtam múlna, de segíthetek talán valamit.

Bízom benne, hogy időben sikerült elcsípni ezt a dolgot, és valahogy mégis lesz előbb időpont, vagy ha marad, akkor az nem késő. Mindenben próbálok segíteni neki, még akkor is, ha rettegek, hogy már megint ugyanabban a szerepben vagyok.

Mikor Márti elmondta ezt, egy órával később már volt időpontom a bőrgyógyászhoz. Márti is mondta, hogy az összes barátja ráparázott, és elrohant vizsgálatra.

Azon gyötörtem magam, hogy miért nem mentem vissza, amikor az orvos mondta?

Ki vagyok, hogy felülírjam? Most tényleg a pártízezer forint nem jogossága miatt nem mentem vissza?

Mindegy most már, gondoltam, most már van időpontom, vajon az élet banális lesz -e, vagy újra csak figyelmeztet?

Ma mentem délután, odaértem negyedórával korábban, épp csak ittam egy vizet, és már mehettem is be. Ilyennek kellene lenni az állami egészségügynek, a rohadt sok adómért, de mindegy, amíg tudok, fizetek.

Maszkban ült a doktornő, így én is maszkot vettem. Szakadt rólam a víz, azt hittem meghalok, olyan melegem volt, de túl akartam esni az egészen. Jöjjön, aminek jönnie kell.

Ahhoz, hogy ne lássam a monitort, mikor azzal szemben álltam, sokszor be kellett csuknom a szemem, vagy direkt másfele nézni, hogy ne lássam a barna anyajegeket ezerszeres nagyításban. Undorító volt, így kihagytam.

A háromból, amit akkor említett, az egyik nőtt, az, ami elég szar helyen van, a hónaljamban. Jó rég ott van, és most kicsit növekedett. Mutatta is a képernyőn, de nem voltam kíváncsi rá. Mondta, hogy ki kéne azért szedni. Kérdeztem, hogy van e gyanú melanómára.

Nincs, de ne is legyen, így jobb, ha kint van. Nem sürgős, hiszen semmi gyanú nincs, tehát ősszel, ha van időm, akkor menjek vissza, és egy másik orvos kivágja. Utaltam rá, hogy elég rossz helyen van, azt mondta, nem gáz, orvosilag legalábbis nem.

Mindenemet alaposan megnézte, és sehol nem talált aggodalomra okot adó elváltozást.

Megnyugodtam, és még kedveskedtem is neki azzal, hogy megköszöntem a másfél éve ajánlott sampont, amitől elmúltak a fejbőrömön található kis hámlások. Szerintem már nem tudta, miről van szó, de láttam, hogy örült. Mondjuk nem náluk vettem meg, hanem sokkal olcsóbban máshol, de mindegy, gondoltam, tartozom ezzel a pozitív visszacsatolással a jó hírekért cserébe.

Ezt megint megúsztam, hol kopogjam le?

Fura, mert mikor az ember kap egy hivatalos diagnózist arról, hogy nem beteg, legalábbis ott nem, amit épp vizsgáltak, sokkal egészségesebbnek érzi magát általánosan is.

Az az anyajegy, amit tegnap még néztem, hogy elég fura színe van, meg formája, az mára semmi, csak egy anyajegy, amiből egyre több lesz az életünk során. Egyre több eséllyel, hogy valamelyikben egyszer csak megváltozik valami, és elkezdődik a lavina. Tudom, hogy sokkal kevesebbet kellene aggódnom, de mindent komolyan veszek, ez a program fut állandóan, csak egyre nagyobb sebességen.

Pár orvosi vizsgálat hátra van még, amiket gondolok, hogy nem ártana elvégeztetni, hogy újabb haladékot kapjak, közben pedig azon igyekszem, hogy megérdemeljem.