Szerencsére könnyen felejtek, mert már tegnap este megfogadtam, hogy ha most kiveszem, soha többet nem teszem vissza ezt a dolgot a szemembe.

Iszonyú volt látni a szemgolyóm ennyire közelről, teljes valójában, miközben két ujjammal próbálom kiszedni a helyéről. Nem tudok elvonatkoztatni, hogy egy lencsét kell csak kiszednem, nem az egész szememet tövestül, mert nem látom, nem valóságos. Aztán amikor véletlenül kijön, lesz kedvem a másikhoz is, és már elfelejtettem, hogy az elsőt is tíz perc volt kiszedni.

Ma reggel, nem sokkal ébredés után, gondoltam, belököm, új nap, kipihentem magam, menni fog. Negyedóra küzdelem után feladtam, gondoltam, még nem ébredtem teljesen fel, majd kicsit később. Neki is estem újra, akkor már az ebédlőben, hogy ott asztalhoz tudok ülni, talán kényelmesebb, mint állva. Addigra megnéztem egy pár youtube videót ami kezdőknek szól, és bemutatja, hogyan pattintsad fel a lencsét.

Még nézni is ijesztő. Volt, aki úgy csinálta, hogy félrenézett, a lencse feltapadt a golyó fehér részére, majd megmozdította a szemét, és a cucc ráúszott a helyére. Ezzel is próbálkoztam, de nem láttam a könnytől, ömlött az orrom is, ugyanaz, mint tegnap. Csak akkor ott volt valaki, akiről tudtam, segít, ha valami baj lenne. Csak én voltam meg a lencse, Bence még aludt.

Egyszerűen nem tudom olyan nagyra kifeszíteni a szemem, mint amennyire kellene, hogy beférjen a lencse, pedig nagyon kicsinek tűnik, de berakni olyan, mintha egy kétszer akkora tárgyat próbálnék egy lukon benyomni, csak mindez a szemembe.

Minden második próbálkozás után tomboltam egyet, hogy soha többet, nem érdekel, nem tudom megcsinálni. Aztán valahogy bekerült, magam sem tudom, hogy hogy, de vagy a sok próbálkozástól, vagy mert száraz a szemem, karcosnak éreztem a nap folyamán, de nem állandóan, csak például, amikor oldalra néztem.

Fura volt, alig vártam, hogy kivegyem, majd holnap veszek speckó szemcseppet. Hazajöttem, gondoltam, gyorsan kiszedem. Aha, négy idegösszeroppanással, tíz „soha többet nem rakom be ezt a szart”, és húsz perccel később már kint is volt, további tíz perc könnyezés után folytatódott is tovább a napom a régi szemüvegemben.

Biztos, mindenkinek nehéz az elején, de most úgy érzem, soha nem fogom megszokni.

Nem tudom, holnap hogy kelek, elfelejtem e fél nap alatt azt a szívást amit a lencse okoz, de jó volna hamar megszoknom, mert szar lenne feladni.