Sokat gondolkozom mostanában a kapcsolataimon, kivel, mikor, meddig, hogyan...

Évszámokban nem vagyok jó, de mindig vannak támpontok, amihez viszonyítani tudok.

Akkor, amikor benne voltam, olyan találkozásokat is kapcsolatnak hívtam, amik így, utólag nem jelentettek semmit, bár akkor és ott azt hittem, igen. Akkor talán mégis, legalábbis érzelmileg. Két szélsőség volt ebben is, mint mindenben, vagy eléggé pörgettem az ismerkedést, persze, sokból semmi nem lett, csak egy találkozás, de feszegettem a határokat, mert szerintem, ebben az időszakban ezt kell csinálni.

A másik pedig, hogy kapcsolatban voltam valakivel. Szinte mindegyik meglehetősen viharos volt. Nem lehetett könnyű velem azokban az időkben, nyilván, most sem az.

Ha a meleg kapcsolataimat nézem, akkor az első Matyi volt, akinek elég sok mindent kellett elviselnie akkoriban tőlem.

Nem ugrok ennyire előre, mert „heteróként” is volt pár próbálkozásom, az egyetlen normálisnak tekinthető kapcsolatom Juli volt, ami négy évig tartott. Normálisnak a végkimenetelt figyelembe véve nem mondanám, de az akkori fogalmaim szerint szerelmes voltam. Lehet, hogy csak abba, amilyen lehettem mellette.

Az a világ, amiben ő volt, sokat tanított nekem, és sok mindent köszönhetek neki.

Akkor voltam huszonkettő, ő tizennyolc. Egy baráti társasággal voltam egy házibuliban, Budán, ahol a házigazda egy nagyon mosolygós, cuki lány volt, egy hatalmas kétszintes lakásban. Soha addig ilyenben nem jártam, öt szoba volt, hatalmas terekkel. A lakótelepi viszonyokhoz szokottan, nem voltam járatos ebben a világban. Mondták a barátaim, akikkel voltam, hogy az apja nagyon befolyásos ember, ismert vállalkozó. Nem igazán érdekelt ez a része, csak annyira, hogy még kedvesebbnek láttam a lányt. Őszintének tűnt, akit nem érdekelnek az anyagiak, a látszat, a manír, semmi. Nem gondolnánk róla, hogy a tizennyolcadik születésnapját egy karibi szigeten töltötte, mert azt kapta születésnapjára (és a huszadikra is, de oda már én is mentem), és annyi a zsebpénze, mint egy kezdő fizetés. Kétezres évek eleje van, teljesen más világban voltam addig.

Nagyon bejött ez a hozzáállás, hogy itt van egy lázadó lány, aki szakadt ruhákban jár, full leszar mindent, kiröhögi az osztálytársait, akik a magániskolában Dolce and Gabban -ban majomkodnak, meg felgyújtják a WC-t, és közlik, majd az apám kifizeti.

Reggel, mikor felébredtem írtam neki egy sms-t, hogy köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam. Délután válaszolt, hogy akkor kelt, és mennek az anyukájával ebédelni, de megbeszéltük, hogy hívom másnap, és találkozzunk.

Vikinél voltam az akkori budai lakásának kertjében, söröztünk, és akkor szántam rá magam (én és az alkohol) hogy felhívjam. Egy pokrócon ültem, velem szemben Viki, letettem a telefont, az információ birtokában, hogy este találkozunk a Mechwarton és csak annyit mondtam: „Könnyű préda volt.” Nagyon röhögtünk, és boldog voltam, hogy találkozhatok újra vele.

Sétálgattunk Budán, talán még csókolóztunk is, majd pár gyorsan eltelt óra után kikisért a villamoshoz. Máig nem értem, miért, gondolom majomkodni szerettem volna, átugrottam a villamosmegállóban egy vaskerítést. Éreztem, mintha meghúzódott volna a bokám, de hazautaztam több mint egy óra alatt, bicegve.

Másnapra iszonyatosan bedagadt, nem tudtam ráállni. Elmentem RTG-re, törés nincs, de pihentetni kell minimum öt napig. Pont most! Pont most kellett ennek történnie, amikor jól alakulnak a dolgok. Megismertem egy fantasztikus lányt, akivel nagyon jó együtt lenni.

Nagyon hamar tudtuk, hogy ez menni fog, szükségünk van a másikra.

Jó volt vele lenni, sokat tanultunk egymástól. Nagyon hamar megismertem az anyukáját, Mártit, akivel nem sokkal utána össze is tegeződtünk, majd egyre többet voltam náluk. Otthon már nem is nagyon, vagy vidéken, a főiskolán, vagy náluk. Az utolsó két évben pedig csak náluk, csak akkor nem, amikor Juli külföldön volt a szüleivel.

Márti elvált Juli apjától Palitól, egy fiatalabb nővel képzelte el az életét, aki már akkor terhes volt, amikor én bekerültem a családba. Nagyon izgalmasnak tartottam, hogy van egy szappanoperára hajazó család, akik amúgy tök jó fejek, állandóan van valami pörgés. Otthon nem nagyon volt, kicsi a család, nem nagyon történt semmi.

Sokat találkoztunk a családdal, nagy éttermi evészeteken, vidéki hétvégéken, volt igényük egymásra, ha már így alakult, hogy válással végződött Juli szüleinek házassága. Volt pénz is programokat csinálni, ez is nyilván nagyon sokat számít, de annak ellenére, hogy nagyon sok pénzük volt, teljesen emberiek maradtak. Későn jött a változás, egy élet munkája után, amit jó házasságban töltöttek Juli szülei. Egy véletlen folytán került bele egy üzletbe, ami elég jól profitált rövid időn belül. Pont, amikor nemhogy egyenesbe kerültek, hanem a Jupiterig zúztak, akkor találkozott Pali Liával, akivel új családot alapított. Márti, az elhagyott feleség bár jó képet vágott hozzá, érthetően megviselték a történtek. Friss volt még akkor is, amikor kvázi családtag lettem. Márti azonban folyamatosan mosolygott, jó kedvű volt, állandóan pörgött. Ha azt mondtuk neki, hogy úgy elmennénk Pandorfba vásárolni, már vette a cipőjét, ugrált örömében, vezethet, vásárolhat, velünk lehet. Elképesztő egy nő volt, kifejezetten hiányzik.

Nem volt túl gyakori a fenti példa, mert Julinak könyörögni kellett, hogy elmenjenek vásárolni. Márti kérlelte, hogy vegyenek ruhákat, de Juli általában nem akart, és ha sikerült is elrángatni, akkor is legyenmárvége fejjel nyomta le az egész vásárlást. Más tizennyolc éves lány ugrált volna örömében, ha ilyen ajánlatot kap, de Juli nem. Helyette Márti ugrált örömében, ha sikerült rávennie Julit, hogy vásároljanak. Szerettem, hogy ennyire fura.

A család befogadott, szerettem a nagy családi vacsorákat, azt, hogy élik az életet. Akkor nem gondoltam, de most felmerül bennem, hogy ezzel megcsaltam a családomat? Kicsit talán igen, és észre sem vettem, mert beszippantott az egész.

Az, hogy benne vagyok egy ilyen közegben, miközben Julival minden családi összejövetelt végig röhögünk. Lián, hogy mennyire nyomja magát, Juli nővérén, aki pont az ellentéte testvérének, és minden kiváltságra igényt tart, ami a gazdagsággal jár, vagy az ő pasiján, aki nagyon komolyan veszi magát, és folyamatosan nyal Juli apjának, Palinak. Aztán ott voltak az unokatesók, Pali testvérének gyerekei. Ők sokkal előbb lettek gazdagok, majd segítettek a családnak is beszállni az üzletbe. Egy fiú, egy lány, és a partnereik. Rendkívül jól szórakoztunk rajtuk, kedvesek, de annyira más világban éltünk Julival, hogy emiatt viccesek is voltak. Volt feleségek, új feleségek, mindenkit ismertem, hiszen benne voltak a körben, el kellett őket is tartani.

Ott ültünk, mint két punk, nem utasítottunk vissza egyetlen alkoholos italt sem, amivel kínáltak. Bár a legtöbbet akkor ittunk, amikor egy évben egyszer vagy kétszer elmentünk vidékre Lia (Juli apjának új felesége) szüleihez. Persze, hotelban laktunk, és minden este koktélozni mentünk. Ezeken az estéken felyenként öt- hat – hét koktél is lecsúszott, elképesztő állapotokat tudtunk akkoriban produkálni. A számlát mindig Pali fizette.

Juliban volt egy düh az apjával szemben, hogy ezt tette az anyjával, akivel nagyon szoros a viszonyuk. Pont a lázadó korban volt, tizenhét, bejött egy harmincas nő a képbe, viszi az apját és a pénzt.

Bár Lia mindig kedves volt Julival, és Juli is jó képet vágott az egészhez, de azért nem kedvelte akkoriban annyira. Lia magasan normálisabb volt, mint a mostani réteg, akik a pénzre mennek. Az, hogy még mindig együtt vannak, az azért jelent valamit, lehet, hogy azt, hogy hamar ítéltünk. Persze, tudta Pali pozícióját, hiszen együtt dolgoztak. Sőt, Márti is dolgozott időnkét ott, és később, a válás után találkozott is a régi és új feleség, akik intelligensen kezelték a dolgot egymással szemben, de Mártiban érthetően hatalmas tüske volt, és anyagilag ki is volt annak az embernek szolgáltatva, aki egykor a férje volt. Jóban maradtak, de egy ilyen után nyilván nagyon nehéz. Volt, hogy Julival a balatoni nyaralóban megtaláltuk Lia havi fizetésbe kerülő krémjeit, magunkra kentük az egészet, mintegy gyerekes bosszúként.

Az új lakásba már hárman költöztünk, Márti, Juli meg én. Hivatalosan a szüleimnél laktam, de elég ritkán aludtam otthon.

A kapcsolat, mint ahogy lenni szokott, idővel megromlott, ellaposodott, és én is elkezdtem tudatomra ébredni, de nagyon kellett ez is ahhoz, ami most vagyok.

Rengeteg bíztatást kaptam Mártitól, ami a munkámhoz és akkor az életemhez nagyon kellett, és emiatt vagyok ott, ahol vagyok. Persze, a szüleimtől is, Juliéktól máshogy. Valószínű mind a kettő kellett a teljességhez.

Mikor elköltöztem Juliéktól, azonnal albérletet kerestem, bár reménykedtem benne, hogy nem leszek sokáig egyedül, talán folytathatjuk Julival. Persze, küzdöttem magammal, mert tudtam, bár nagyon szeretem, valami más kell. Amíg gondolat volt, kósza elmélet, nem számított, de amikor élessé vált a helyzet, lépni kellett.

Meg is tettem, nem szomorkodtam sokáig, belevetettem magam az „új életembe.”

Matyi nem sokkal a szingli létem után jött. Teljesen másban voltunk, ezért sokat bántottam, még akkor is, ha nem akarattal tettem. Ő nagyon akart valamit, én nem tudtam, mit akarok. Friss volt még az új élmény, magammal sem voltam teljesen tisztában, nemhogy egy normális kapcsolatot kezdjek valakivel. Egy ponton elmentem egy hónapra Portugáliába, mikor hazajöttem, még nehezebben ment a dolog, és szakítottunk. Voltak próbálkozásaim, hetek, hónapok, és legtöbbször én voltam oda valakiért, és vártam, hogy a másik is ezt érezze. Klasszik hülyeségeket csináltam, de azt hiszem, mindenki belefut ebbe. Én gyakorlatilag huszonhat évesen lettem kamasz, mint egy tizenhét, tizennyolc éves, aki felfedezi a szexualitást, az érzelmeket, és mindenkihez ragaszkodni kezd, aki csak eggyel szebben néz rá.

Aztán jött Bálint, nagyon szerelmes voltam, pontosan úgy, mint utána Kristófba. Azt hiszem, azok a kapcsolatok, amik nagy érzelmekkel kezdődnek, hamar véget érnek, eljutnak egy olyan szintre, ahol nincs következő lépés. Nem voltam akkoriban sem könnyű eset, rengeteg olyan esemény fűszerezte ezeket a kapcsolatokat is, amik az én hisztijeim miatt zajlottak le. Bár, szeretem inkább temperamentumnak hívni. Nem kellett a szomszédba mennie Bálintnak sem a szélsőséges viselkedésért, amit azzal magyaráztam, hogy művész, magammal kapcsolatban nem tudtam hasonló magyarázatokkal szolgálni.

Kristóf is óriás lélegzetvételű dolog volt, pont akkor találkoztunk, amikor mindkettőnknek a másikra volt szüksége. Legalábbis tizennégy hónapig. Abból nehezen álltam fel, nem tartott rövid ideig, talán azért is, mert ő volt az első (és egyetlen Bencén kívül), akinek bevallottam a HIV státuszomat. Tényleg olyan volt ez az időszak, mint egy romantikus francia film, amit kis szünet után egy Almodóvar film követett Bencével.

Ezt ő mondta, miután közel négy hónap találkozgatás után beteljesült a kapcsolatunk.  Lassan fejlődött ki, még most is fejlődik, talán azért tart még mindig. Fura visszanézni ezekre az emberekre, ennyi év távlatában, és magamra is, aki mellettük voltam.

Mindennek oka van, és biztos, mindegyik kellett ahhoz, hogy itt tartsak, és ezeket a sorokat írjam.