Visszatértem a szokásos szorongásba, most, hogy újra itthon vagyok. Előjöttek a problémák, legalábbis azok, amiken stresszelhetek.
A lakás tulajdonosa külföldön él, most itthon van, már tavaly tervezte, hogy hazaköltöznek. Akkor nem találkoztunk, de idén szólt a lakás ügyintézője, hogy majd fel fog hívni.
Soha nem találkoztunk, tíz éve beszéltünk egyszer skype-on, de ennyi. Ha volt valami, elromlott a hűtő, ilyenek, akkor írtam neki, mindig nagyon korrekt és készséges volt. Mindig benne van a pakliban, hogy más tervei vannak a tulajdonosnak a lakással, így ebben is.
Ebben az esetben két lakásról van szó, ugyanabban a házban. A másik kisebb, azt most rövid távra adta ki, fél évre, amit most pár hónappal meghosszabbítottak.
Eddig azt hittem, hogy ezt a lakást akarja megtartani magának, amiben lakunk, a másikkal lehetnek eladási tervei. Most kiderült, hogy pont fordítva, a kisebbet hagyja meg arra az esetre, ha Budapesten vannak (vidékre szeretnének költözni), az „enyémmel” nem tudni, mik a tervei.
Persze, ebben a felállásban jobb, hogy így van, mert ha valóban visszaköltöznek Magyarországra, akkor legalább nem ezt tartják meg maguknak. Két lehetőség van, vagy eladják, vagy továbbra is kiadják.
Aggódom a macska miatt is. Nem volt kikötés, mikor tizenhárom évvel ezelőtt ideköltöztem, hogy nem tarthatok állatot, de nem is szóltam neki róla. Igaz, nem is voltunk semmilyen kapcsolatban, az ismerőse sem szólt, aki szedi a pénzt, kezeli a lakások ügyeit.
Most beszéltem vele telefonon, azt mondta, mondjam, nem régóta van. Ekkorát hazudni nem nagyon szeretnék, de azt is értem, hogy őt sem hoznám olyan helyzetbe, hogy évek óta tudja, hogy van, és nem szólt. Igaz, semmilyen bútora nincs itt, minden az enyém, a hűtőn és a sütőn kívül, és így nem is tud kárt tenni semmiben. Ha megmondom, hogy régen van, az azt igazolja, hogy „bevált” a dolog, nem okozott problémát, ezután sem fog.
Lehet, hogy túlgondolom az egészet, mint mindent, de akkor is feszengek emiatt.
Napra pontosan 2016. augusztus 21.-én költöztem ide, a tragikus tűzijáték utáni a napon. Most, tizenhárom évvel később augusztus 19-20. körül szeretne jönni.
Bárcsak lemondaná. Szembe kell néznem dolgokkal, ezzel is. Félek. Van bennem egy rossz érzés.
Ugyanakkor nagyon szeretnék elköltözni innen, az országból, de nem úgy hogy kiraknak, hanem úgy, hogy én döntöttem így. Ugyanakkor tudom azt is, hogy nem tudok döntéseket hozni, mindig megvárom, hogy az élet alakítsa a dolgokat.
Minden itt történt, ami jó és rossz is, de a részem. Olyan, mint egy szervem.
Elképesztő lett az ingatlanpiac ebben a városban azóta, iszonyú összegekért adnak ki döbbenet szar lakásokat, úgy hogy még azt is megmondják, hogy lehet e barátom, állatom, gyerekem, verhetek e szöget a falba. Majd ezek után közlik, hogy jobban kijönnek, ha inkább airbnb-n adják ki. Számtalan ilyet végignéztem a környezetemben.
Ugyanakkor, ha ennek most vége, akkor is kimondhatatlanul szerencsés vagyok, hogy ennyi ideig élhettem itt, ilyen áron, ilyen, nem megszokott körülmények között.
Elég sokkoló a lakásom első blikkre, olyan, mint én, tömény és szélsőséges. Too much minden, túl sok a kép, túl sok a tárgy, túlzóak a színek, a formák, pláne neki, aki minimum tizennégy éve nem látta a lakását, ráadásul akkor is teljesen üresen. Én megszoktam, fel sem tűnik, imádom, de tudom, hogy azok számára, akik először vannak itt, nehezen feldolgozható.
Nem látom magam előtt azt a jelenetet, amikor a tulajdonos belép a lakásba, az az ember, akitől mindig is tartottam valamennyire, mert függök tőle, egyre jobban.
Nem is kell körbenéznie, már a bejáratnál rengeteg látnivaló van. Aztán meglátja a macskát, és én magyarázkodásba kezdek.
Nem szabadna ennyit gondolkoznom, lehet, hogy semmi nem lesz, azt mondja a macskára hogy aranyos, ő is szereti őket, neki is volt, semmi gond. A lakás tetszik neki, meglátja a káosz mögött azt is, hogy mennyire rendben van tartva. Beszélgetünk kicsit, egy hullámhosszon vagyunk, Bundi jó fej vele, nem támadja meg, elköszönünk, és ezentúl gyakrabban beszélünk.
Ennek az ellentétét nem is írom le, mert pont elég, hogy a gondolataimban benne van.
Újra itthon, újra gyomorgörcs.
