Sosem viselt meg az óraátállítás, nem is gondoltam rá, de most sikerült teljesen benéznem, és elfelejtenem.

Sok helyen hallottam, ezért, mint mindent ezt is beállítottam a telefonom naptárjába, hogy jelezzen, de nem szombat késő estére, hanem vasárnapra.

Vasárnap este rakta össze, hogy ma már az új idő szerint ébredtem fel.

Azt hittem, ilyenkor a naptárbejegyzések is átállnak, mint akkor, mikor más időzónában vagyok, de kiderült, hogy nem, így egy órával hamarabb vettem be a gyógyszerem. Nem hinném, hogy lenne jelentősége, meg azt gondolom, azért mondják, hogy tűpontosan (a gyógyszer mellé mellékelt tájékoztatón ez nincs ennyire kiemelve- Bence elolvasta, én soha.), hogy ha csúszol, akkor ne olyan sokat. Ha azt mondják, hogy kábé ugyanakkor vedd be, akkor leszarod, és nem biztos hogy beveszed. Ezzel nyugtatom magam, mert nem mondom, hogy nem volt eddig is pár olyan alkalom, amikor csúsztam fél órát. Bencével volt olyan, mikor nyaraltunk, hogy négy órával később vette be. Bár szólt az emlékeztetője, valahogy kimaradt. Akkor azért kicsit megijedtem.

Annyira automatikus a mozdulat, ráadásul én általában itthon veszem be, hogy két perc múlva már nem mernék megesküdni rá, hogy bevettem.

Valamit csinálok, szól az emlékeztető, hogy fél óra múlva be kell vennem, aztán szól időben, félbehagyom, beveszem, vagy csak elindulok, de közben a macska tombol, vagy hív valaki, szóval alig több mitn három év után is eléggé para.

Azért kell hogy jelezzen fél órával korábban, mert volt már olyan, hogy egy koncerten voltam A Budapest Parkban, ami nyolckor kezdődött, hétre odaértünk Lacival. Elkezdtünk inni, majd fél nyolckor szólt az emlékeztető, hogy fél óra múlva idő van. Akkor elégg lefagytam, ráadásul addigra színjózan sem voltam. Mérlegelnem kellett, hogy mivel jérok jobban, tömegközlekedéssel, vagy taxira várni, aki a tömeg miatt nem tud odajönni, kimenni, tolatni, mittudomén.

Nem lakom annyira messze, húsz perc háztól házig villamossal. Rohantam ki, átvágva a tömegen, futottam egészen a villamosig, de mint az őrült. Nem is az volt a legfontosabb hogy nyolckor, vagy nyolc óra tíz perckor veszem be, de szerettem volna visszaérni. Hangulatba raktam magam, aztán ki kell zökkenteni magam. Sikerült hazaérnem, a villamostól hazáig is futva tettem meg az utat, már útközben hívtam egy taxit, hogy amire lejövök, már várjon.

Felrohantam, szerencsére van lift, nem tudtam volna még lépcsőn felfele is, lakásba be, gyógyszer be, Bundi nem értette mi történik, ki, taxi, és negyed kilencre már ugyanott álltam, ahonnan eljöttem. Szerencsém volt, mert valami VIP jegyünk volt, így nem kellett sok emberen átvágni, beengedtek oldalt. Lacinak szinte fel sem tűnt hogy elmentem, egy italt ivott addig és már vissza is értem. Azonnal én is ittam egyet, meg még párat a nagy ijedségre.

Azóta mindig van a táskámban gyógyszer, és mikor kifogy, azonnal újratöltöm.

Tök nagy biztonság, ha nálam van, bármi lehet, később érek haza, valami közbejön, beviszenk a rendőrök, mittudomén.

Szóval elég durva belegondolni, hogy ez még csak három év, mennyire fog rutinná válni tizenöt év alatt, vagy harminc?

Nem panaszkodom, sőt, de nem gondoltam, hogy ez azért nagy fegyelmet igényel.

Persze, olvastam, meg hallottam, de élesben más. Nagyon sokszor emlékeztető nélkül is pont akkor nézek az órára amikor be kell vennem.

Minusz egy, világosság.