Sokat gondolkozom mostanában az életemen, mik történtek velem az elmúlt években. Még Bálintra is, aki külföldön élt, és nagyon szerelmes voltam. Nem tartott sokkal tovább fél évnél, én majdnem minden hétvégén hosszú órákat vonatoztam hozzá péntek este, hogy utána hétfő hajnalban elindulhassak vissza a hatórás úton.

Nem váltunk el túl jó hangulattal, vagyis jól indult, de utána átváltott rosszba. Nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, még a betegségem előtt történt. Olyan mintha ezer éve lett volna, és nem is velem történt.

Keveset voltunk együtt, kivéve mikor elmentünk Horvátországba nyaralni. Egy fellépésre készült épp, amit én szerveztem neki. Zenész volt és énekes, nem is akármilyen. Rettenetesen büszke voltam rá, csodáltam minden hangot amit kiadott így vagy úgy. Nagyon tehetséges volt, nekem pedig feszült a mellem.

Szeptember közepén volt a nyaralás, tizenegy évvel ezelőtt. Jézusom, tizenegy év! Mennyire más volt akkor még minden, nem feltétlen jobb, de más. Azt sem tudtam, merre vagyok arccal, amikor találkoztunk, teljesen meg voltam kavarodva. Első látásra szerelem volt. Mikor először futottunk össze, mondtam neki, hogy lesz nálam egy zacskó narancs, amit le fogok ejteni, azok szétgurulnak, és ő felszedheti. Azt hitte, viccelek, de valóban egy zacskó gyümölccsel a kezemben érkeztem. Mikor megláttam, elegánsan elengedtem a zacskó egyik fülét, melytől a sárga gömbök menekülni kezdtek és csak gurultak a flaszteren. Bálint meglepődött, és valószínű hülyének is nézett. “Ez tényleg idejött narancsokkal, amiket fel kell szednem.”

Onnantól csak egymással akartunk lenni, bár éreztem, nehezen fog működni a távkapcsolat. Éreztem, de nem érdekelt. Olyan intenzív volt, hogy hamar kifutott a dolog kettőnk között, hatalmas fájdalmat okozva mindkettőnknek. Mindketten nehéz természetek voltunk, így nem volt ellenpont, nem tudtam sokszor kezelni a sok vitát, de azt hiszem ő még jobban szenvedett ettől. Hogy lesz a szerelemből szenvedés? Hát így! Egy tapasztalatlan, kezdő meleg, és egy valódi művész találkozásából.

A Horvátország végre olyan volt, ahol nem volt rohanás, le tudtunk kicsit nyugodni. Nem sikerült teljesen, de ritka kincs volt, hogy nem kellett sietnem a vonathoz, nem voltak megszámlálva a percek, pillanatok.

“Sör! Milyen jó is sörözni! Sajnos egyedül, rosszalló szempár kíséretében. Na jó, ez túlzás, de az már biztos, hogy egyedül maradtam hobby-alkoholizmusommal. Asszem kezdünk egy rossz buzi házaspárhoz hasonlítani, akik faszságokon vitatkoznak. Hát igen, össze vagyunk zárva egy ideje. Semmi kedvem elemezgetni s találgatni, hogy ennek így kell e lennie vagy szerelmesen kéne egymás kezet fogni és andalogni. Nem tudom és nem is érdekel.

Szereztünk halat. Máfél kilót meg fél kiló tengeri dolgot szállásadónk, Erika segítségével, aki a helyi halgyárban könyvel.

Imádok délután inni. Imádok inni!

Bár semmit nem ittam amióta itt vagyunk, csak fél üveg bort meg néhány sört. Viszont fárol eszem a fügét s Bálint csak leszalad a sarki bokorhoz babérlevélért mikor krumplifözeléket főz. A bordám már csak kicsit érzem, azonban meg sántítok.

Offnyica’.

Mostani hangulatom nem épp rózsás, de nem szeretnék negatívkodni, ezért nem is teszem. Esik, pontosabban már nem. Tönkreáztunk a mai kirándulás alatt. Most csak fekszem s mp3-at hallgatok. Bálint mellettem ugyanezt teszi. Együttlét más dimenzióban. Tök jól esne sírni, csak nem Bálint előtt. Szállasadónk, Erika a halboltban vásárolt termékeket elkészíti nekünk. Ő ajánlotta fel, hogy nagyon szívesen. Ma az egyik halat valami horvát krumplisaláta körettel, másikat holnap, hétfőn pihen vagy saját családjának főz, azonban kedden még egy tenger gyümölcsei rizottót kanyarint, így a végére a rend kedvéért.

Nagyon kedves tőle. Biztos kedves kis buzingóknak tart minket, akik rendesen viselkednek. Szerintem sejtelme sincs arról, hogy mit csináltunk a lepedőn aznap, mikor jött lecserélni, aztán az újjal is. Kétszer. Upsznyica’.

Az előbb lekommandoztunk, hogy elkészült e már az étel, mert nem emlékeztünk, hogy öt vagy hat a vacsoaraidő.

Óvatosan hatoltunk be Erika alsó birodalmába. Múltkor Bálint kissé elhamarkodta, mert mikor lement edényértvagymi’ meglátta Erikanénit’ a maga teljes valójában, meztelenül. Dobrevecser’..uh’!

Ma nem láttuk sem meztelenül, sem ruhába. Remélem nem aludt el s hagyta maga mögött a vacsorakészítés gondolatát, mert buzingóék meglehetősen éhesek már.

Bálintot jobban szereti, mert ő barátságosabb. Nem hiába, vidéki, én meg csak egy betonparaszt vagyok.

Egy átveszekedett, kiborulós, ön,- és társelemző éjszaka után újra magamhoz tértem. Lehet, hogy a tegnapi vihar és az egész napos fojtogató sírhatnék okozta rögtönzött hisztimet, amit olcsó színházi darabként vezettem elő. Reggel negyvendekányi marhahússal kértem bocsánatot az előadásom miatt, melyre rajtam kívül senki nem váltott jegyet. Ja, a hal zseniális volt. Erika valóban elaludt a macskával együtt, de szerencsére felkelt s olyan halat rittyentett nekünk vacsorára, hogy majd’beszartunk a gyönyörűségtől.

Ma délután háromra rizottót készít a la frutta di mare. Bálint napok óta készül a fellépésre. Én izgulok, ő nem. Néha csak ül csendben s gondolkozik, máskor meg dudolászik magában. Imádom, hogy ilyen fegyelmezett. Majd kivágom a Bravo-ból a fényképét, a Nők Lapját meg elteszem, amiben ő villog majd, ‘a pasi, akit szeretünk’ headline-nal. Épp a pikvikreklámot’ énekelgeti zuhanyzás közben. Magamba döntök még egy neszkafét, hátha összefosom magam a halpastétom után. Szolidan és csendben, a teraszon. Fosnyica’.

Mert ugye mégsem ronthatok be a fürdőszobába, miközben a népszerű énekes híres dalokat énekel.

‘..lehetne kérnem a...a...izé..mh..a Vógot a madonnatól’?’

Erika szervírozta amit mára készített. Úgy döntöttem, új életet kezdek (már megint). Október egytől kezembe veszem a sorsom, átlépek a korlátaimon, szembenézek magammal és belvárosi SuperHero’ leszek. Átrepülök a határ felett és elrabolom Bálintot, aki palástomba kapaszkodva száll velem tovább. Balra fordulunk, aztán jobbra és Dél -ltáliáig’ meg sem állunk. Ott élünk majd boldogan. Én fát nevelek, ő bokrot, szabadidőmben meg híroskodom’. Ja.

Hazatértünk mai túránkból. Mivel ma sem ájultunk el a hőségtől, elmentünk az erdőbe babért lopni, majd a legnagyobb természetességgel cipeltük haza a fél erdőt tartalmazó zacskókat. Én hoztam mindet, Bálint húsz darab kavicsot meg a kést- amivel nyestünk, hátha meg kell ölnünk valakit útkozben.

Javasoltam Bálintnak, hogy ő is hozzon legalább egy ágat. Gondoltam, ha lecsuknak, mindkettőnket tegyenek hűvösre, hogy a horvát börtönben ne Pavellel kelljen hálnom. A hazai ízek mégiscsak mások.

Sajog és lüktet a lábujjam még mindig az első napi alakításom miatt, miszerint a ‘dejó a víz, bemegyek, nemiscsuszikannyira’-ból lett egy szerintem repedt labujj, ami azóta sem mozog, ezzel korlátozva a ‘jajjúgyélvezeménastrandot’ érzést s egy baloldali bordazúzódással is gazdagabb lettem pluszba. Egy hónapon belül a második. Múltkor a jobb, most a bal. Az orvos, ha csütörtökön megjelenek újabb két testrészem zúzott csontjával, hivatali kötelességből értesíti a ‘Bántalmazott Buzik Szövetségét’, a B.B.SZ-t.

Hideg! Ősz. Nem baj, eddig jó idő volt. Ma egy véletlen folytán előkerült az eddig csak szolidan érintett csaksex’ exek témája.

Vagy mindketten ribancok vagyunk vagy a nagy Ô-t hajszoljuk minduntalan. Megtaláltuk, vagy ez is csak egy megálló, ahol kicsit több idoő töltünk? Nem tudom, csak azt érzem, hogy jó. Nemsokára alszunk s előre örülök, hogy őt láthatom reggel elsőként, amikor kinyitom a szemem. Giccs és rózsaszín ragacsos gumicukor a tejszínhab tetején. Persze, a máz nem annyira édes, de kit erdekel, ha a széle kicsit nyers maradt, mikor a krém habja csurog a szád szelén?!

Holnap az utolsó nap itt, aztán haza, majd egy hét nála kint.

Ha nem rúgnak ki ezek után, ígérem nem megyek csak péntekenként hozzá s hétfő délben már frissenfiatalon’ verem a gépet."