Ma felhívott Viki régi barátnője. Régen hallott Vikiről, és nem találta sehol, kinyomozta a számom. Megszakadt a kapcsolat pár éve, de azért a közösségi média felületein látták egymást. Mennyire hazug ez az egész, aki csak azt látja, azt hiheti, minden rendben van.

Felszakadt újra a seb ezzel a beszélgetéssel. Ő nem tudott semmit, teljesen sokkolta a hír, a semmiből tudta meg, hogy Viki hét hónapja meghalt.

Kiderült, gyerekkori barátok voltak, nagyon régen ismerték egymást, bár a kapcsolat nyílván lazult. Elmeséltem neki mindent. Pont jöttem haza fogorvostól, volt időm beszélni, bár az érzéstelenítőtől nem mindig tudtam.

Elmondtam mindent, még olyan dolgokat is, amiket egy idegennek nem biztos, hogy kellett volna. Az alkohol részével mindig kényesen bánok, bár általában nem sikerül, szóba kerül, és kijön belőlem minden. Kétségbeesve, de határozottan mondom, mint egy robot. Mint akkor, hét hónappal ezelőtt, szinte napra pontosan. Akkor is rengetegszer elmondtam az egészet, őszintén, mert joguk van tudni az igazat azoknak, akik szerették, még akkor is ha van benne pletyka faktor.

Mindenki hozzátesz valamit, amivel még jobban összeáll bennem a kép.

Fura lányként ismerte meg Vikit, aki már kamaszként hánytatta magát, mert vékony lábakat akart. Vastagnak tartotta a bokáját, azzal magyarázta, hogy szívbeteg, és dagad. Akkor is mondta, hogy a betegsége miatt nem fog sokáig élni. Akkor harminc év körülre mantrázta ezt a dolgot, később ez negyven lett. Pont annyi, mint mikor meghalt.

Vali mondott valamit, mintha lett volna szívbetegség is a boncolási jegyzőkönvben. Mindenesetre fura, hogy ha van valakinek egy azt hiszem született szívbetegsége, arra gyógyszert szed, ellenőrzésekre jár, tud róla, kezelteti. Sokan élnek ilyenekkel, és mégsem törvényszerű hogy negyven évesen meghalnak.  Valami volt, hogy nyitott gerinccel született, és ezzel kapcsolatban felnőttként is voltak gondjai, volt hogy nem tudott lábra állni. Ez még bőven Ákos ideje alatt volt, de utána nem panaszkodott arra, hogy fájna a háta, meg ez a szívvel nem hiszem, hogy összefügg.

Mondta ez a barátnője, hogy kifele ők voltak a minta család, sokakat ez iritált, ebből is eredhet az anyukája üldözési mániája. Sokszor nem tudták, Viki mikor vetít, és mikor mond igazat. Ez jellemző volt felnőttként is. Nem azért mert hazudni akart, hanem mert magának sem mondott igazat.  A gondolatnak teremtő ereje van, de van egy olyan szint, mikor elhiteted magaddal azt, amit hinni akarsz, és elveszted a realitás érzékedet.

Kérdezte, hogy viselem, hova tudom ezt eltenni. Jó kérdés, sokszor gondolkozom ezen én is. Elmondtam, hogy írtam, mint terápia. Kérte, küldjem el. Valamit hümmögtem rá, de nem fogom. Túl intim, és képtelen vagyok újra elolvasni.

Nem is ismerem ezt a lányt, nem tudom, Viki milyen viszonyban volt vele, nem akarok kavarni. Már így is szarul érzem magam, hogy ennyire részletesen beszámoltam az esetről, nem akarom, hogy az amúgy is mentálisan zavart anyukájához visszajusson, aki titkolja az egészet a többség előtt.

A gyerekkori barátnő teljesen kiakadt, hogy a szülei nem jöttek Pestre, mikor Viki kórházba került. Ennél a pontnál is kicsit bánom, hogy ezt a momentumot nem titkoltam el, mert senki felett nem szeretnék pálcát törni, még akkor sem, ha megvan a véleményem a dologról, de sokkal összetettebbnek látom, és megbocsájtóbb vagyok mint az átlag, aki ezt hallva teljesen kiakad, hogy mi az, hogy a szülei nem rohantak be a kórházba azonnal.

Anyukája kitett múltkor egy képet Vikiről, köszöntve őt névnapján. Sokan bekommenteltek, hogy sok boldogságot, stb., olyan, mintha még mindig élt volna, és ezt is akarták elhitetni.  Ezt az is aláhúzza, hogy volt egy nő, aki odaírta, hogy „Mennyivel halála előtt készült a kép? „ Ledöbbentem, mikor ezt megláttam, mert tudtam, hogy anyukája is frászt fog kapni, más is olvashatja, hogy meghalt a lánya, és ő ezt nem akarja.  Így is lett, mert a posztot pár órával később teljes egészében törölte.

Elképesztő állapotban lehet szegény lelkileg, és ezzel hogy próbál fenntartani egy látszatot, még durvább állapotba kerül.

Borzasztó ez az egész.

Újra felszínre került, nem tudom magamban elnyomni, biztos nem is szabad, és apránként kerül majd a helyére minden. Ha van helye.

Javier becsukta az albumot. Rengeteg képet nézett végig, hogy felidézze azokat az időket, mikor még mindenki mellette volt. Miközben lapozgatott, volt hogy beleborzongott, volt hogy elmosolyodott, és olyan is amikor hangosan kimondott egy –egy szót. Kezét még az album borítóján tartva kinézett az ablakon. Hamarosan lemegy a Nap, ennek is vége. Lassan felállt, kezébe vette a vaskos albumot, és könyvespolcra helyezte. Kifele menet még egy pillanatra visszanézett rá, sóhajtott, és becsukta az ajtót.