5.nap

Semmi változás nincs, hulla fáradt vagyok, alig állok a lábamon. Rettegek egész nap, mikor fog megcsörrenni a telefon, és mikor tudom meg hogy Viki nincs többé. Talán ez az időszak, ami nem tudom, meddig tart, segít felkészíteni arra ami elkerülhetetlen.

6. nap

Vivien átjött délután, nagyon rossz állapotban volt, teljesen kikészült. Beszélgettünk vele pár órát, aztán átmentünk a macskához. Tüsszög, nem tudom hogy a portól vagy beteg. Nem lehet beteg, nem jöhet még egy ilyen is. Mostantól lehalkítom a telefonomat éjszakára, mert nem tudok csak félálomban aludni, folyamatosan az van bennem, mikor fog csörögni. Valinak azt mondtam, ha telefonálnak, bármikor is legyen, azonnal szóljon. Nem mintha nem lenne mindegy az időpont, de akkor is, szeretném tudni. Reménykedtem benne, nem éjszaka fog történni.

Annyira abszurd ez a várakozás. Nem a gyógyulásra várunk, én legalábbis nem, bármennyire is szeretnék, hanem valaminek a végére, és itt a várakozás szót elég fura használni.

Átmentem Lacihoz takarítani, nagyon koszos a lakása, és nekem jót tett a takarítás múltkor is. Ragyog a lakásom, az irodám, kell új kihívás. A konyhát, az előszobát és a fürdőt csináltam meg nála pár óra alatt, de azt is úgy mint egy eszelős, mint aki az életéért takarít.

7. nap

Pánikszerűen elkezdtem aggódni a saját májam miatt. Normális reakció és ez is a része? Esetleg önzőség? Nem tudom, mindenestre majdnem elmentem egy magánkliikára, hogy csináltassak egy hasi ultrahnagot. Volt már magas a májenzimem, bár utána visszaállt, pláne hogy abba is hagytam a fehérjeszeletek ész nélküli fogyasztását. Mi van ha a legutóbbi vérvételen is határon volt, csak nem szóltak?

Olyan mintha kinyílt volna a tudatom, elkezdtem undorodni az alkoholtól, mintha sose ittam volna. Még a látványát sem bírom, még akkor sem, ha csak egy üzletben látom az alkoholos üvegeket. Olyan leszek mint Anya, aki annyira nem bírta, hogy a szagától is rosszul lett? Az esküvőjén is szódával koccintott. Egy függöt nem lehet meggyőzni, hogy ne igyon, úgy tűnik, én nem voltam az. Vajon ha Viki lenne a másik oldalon, és én feküdnék az intenzíven, aminek egyik oka az alkohol, ő elgondolkozott volna? Szeretném azt hinni, hogy igen, de sajnos inkább a nem fele billen, valószínű alkohollal nyomta volna el a bánatot, hogy a legjobb barátja élet és halál között lebeg.

Szó szerint lebeg, mert erre az állapotra ez a legjobb szó. Már nincs itt, még nincs ott.

Elkezdtem aggódni a macska miatt is, jó helye lesz e Piri tesójánál. Tudtam, ebben a helyzetben nem válogathatok, de szeretném a legjobb helyen tudni, és nem lehet abból kiindulni hogy az elaltatásnál bármi jobb. Felhívtam Dénes bácsit, akivel tavaly nyáron ismerkedtünk meg, mikor segítettünk a Gellért mellett elütött macskához segítséget hívni. Sajnos a macska lebénult, de amíg még élt, négy hónapig, Dénes bácsi saját maga gondozta, az ágyában aludt. Bence segített receptet szerezni gyógyszerekre, küldtünk neki ételt, infra lámpát, mindent, amit lehetett. Csináltam színes plakátokat, kiragasztottam mindenhova a környéken, hátha jelentkezik érte valaki. Nem jelentkezett.

Dénes bácsi a devecseri vörösiszap katasztrófa idején mentette az embereket és állatokat, de előtte és utána is ennek szentelte az életét. Nagyon jó karakter, tele szívvel, és jó értelemben vett fanatizmussal, bármikor hívja az ember, ő megy, és segít, mindenben, amiben tud.

Már a kórházban, mikor a macskamentős ismerősünket hívtuk, felmerült a neve, hogy talán őt is megkérdezhetnénk, de aztán valahogy kimaradt a történetből.
Egészen addig amíg belém nem hasított, hogy mi van ha kerülhetne jobb helyre is Murci. Beszéltünk, mondta, el tudja vinni, de előtte be kell oltatni. Kerestem egy orvost az Interneten, aki házhoz is jár, felhívtam, elmondtam a történetet, visszakozott, hogy ha vad akkor nem tudja megoldani. Könyörögtem neki, majd egy idő után mondta, rendben, szerdán jön, beoltja. Közben folyamatosan kapcsolatban voltam Dénes bácsival, aki mondta, ő is jönne, mert hozna chip-et, regisztráljuk be, meg féreghajtó, bolhátlanítás, és muszáj vért venni tőle a teszthez, nincs e baja, mehet e társaságba. Akkor azt beszéltük, egy erdészethez kerül, ahol egy ideig elkülönítve, ketrecben, majd ha megszokta kint fog élni. Át kellett tenni csütörtökre, de jelezte Dénes bácsi, csak a rá következő héten tudja elvinni, mert meg kell várni, hogy kialakuljon a védettség, és a veszettség ellenit be sem kéne adni, azt majd mikor nála van, ne terheljük a macskát ennyi mindennel.

Visszahívtam a doktornőt, átraktuk az időpontot csütörtök estére. Pirinek is megmondtam, találtam másik helyet Murcinak  Nagyon elfáradtam, gyakorlatilag teljes műszakban nyomom, alig állok a lábamon.

Hazajött Bence és mondta, hogy beszélt Biankával, aki mint kívülálló azt mondta, minél hamarabb ki kell szállni ebből. Tudja, hogy segíteni akarunk, a macskás dolgot meg is érti, nagyon rendes dolog tőlünk hogy felelősséget érzünk Viki macskája iránt, de az amit tervezgettem, hogy majd én szervezem a lakás kipakolását az sok. Nem az én dolgom, és nem Vikinek, hanem a lakás tulajdonosának teszünk jót ezzel. Menjen oda a tesója, vigye el, ami kell, a többit meg a tulajjal megbeszélve hagyja ott, majd a kaució terhére hív egy konténert, és ami nem kell, kidobja. Ne tegyem ki magam annak hogy az emlékek között turkálok, és mint főszervező lépek fel ebben a helyzetben.  

Így is óriás lelki trauma bemenni naponta a lakásba, szembesülni ezzel, úgy hogy nem tudok olyan helyre nézni a lakásban, ahol nem látnám magam. 19 év barátság, sok albérlet, de a fontos dolgok átkerültek, az emlékek bővültek. Sok kép, rengeteg olyan tárgy, amit utazásaimon vettem neki. Minden rólam szól, mindenben magamat látom. A falon az én képeim, vagy amiket én csináltam, engem ábrázol, én hoztam.

Először kiakadtam azon amit Bianka mondott, mint ahogy megtudtam, Bence is így reagált első hallásra. Aztán mikor belegondoltam, igaza van, nem mehetek ebbe tönkre, nem vállalhatok húszszor több dolgot, mint ami az én feladatom, vagy amit el tudok viselni. Most is sokkal több van rajtam, mint ami egészséges, de észnél kell lennem, nem kell mindent nekem megoldanom, és mindenkit megmentenem.

Viki állapota változatlan, egy hetet mondanak az orvosok, hogy akkor kiderül. Mi lesz egy hét múlva?

Vettem egy csomó dolgot a macskának, abból a pénzből amit Viki legutóbb összegyűjtött. Alomtálca, lapát, tálak, játékok, alom, rengeteg étel, jutalomfalat, puha pléd, minden amit lehetett kapni.

Nem szenvedhet semmiben hiányt, és most hogy egyedül van, mindig meglepem valami nagyon finommal, hogy ennyi öröme legyen, hogy mikor megyek, jót egyen. Tudom, nem lehet a szomorúságát ezzel megvenni, de talán kicsit enyhíteni igen.