Elég szarul érzem magam a Hepatitis A és B oltás óta. Előtte egy nappal már mondjuk éreztem a torkom, de utána teljesen lebetegedtem.  Mikor hazajöttem, gyakorlatilag elájultam a fáradtságtól, és aludnom kellett délután több mint két órát.  Másnapra alig tudtam nyelni, mára két nappal később már hőemelkedésem van, és pokolian fáj a torkom, a jobb oldalon.

Olyan mintha terhes lennék a nyakammal, vagyis a nyakam jobb oldalával, hatalmasak és egybefüggőek a nyirokcsomóim, és érintésre is fájnak. A mozgatás is fájdalmas, és messziről is látszik a kitüremkedés a nyakamon.

Nyeléseket háromszor meggondolom.

Ma muszáj volt elmennem az unokaöcsém ballagására, így otthon ittam két és fél kupica gyomorkeserűt, hátha segít a torkomon. Kicsit mintha, de mostanra megint nagyon fáj. Vettem be Algopyrint, de abban sem vagyok biztos, hogy jó még a szavatossága, mert szemüvegben sem látom. („Aranyom, segítsen már, rossz szemüveget hoztam magammal.“)

Sose szedek gyógyszert (kivéve azt a két szemet minden nap), csak ha nagyon indokolt, el lehet képzelni, hogy most nem érzem túl jól magam, ha erre vetemedtem. Vettem szopogatós gyógyszert is a patikában, de azt mondták napi maximum négyet lehet megenni. Én amíg elsétáltam a metróig, megettem kettőt, a buszon is kettőt, hazafele pedig egyet. Legszívesebben az egészet megenném, nem mintha éreznék változást, de akkor is, hátha. Miközben szopogatom jobb lesz, amint elfogy, újra elviselhetetlen.

Most az agyamat próbálom arról meggyőzni hogy nem vagyok beteg. Persze, elég nehéz úgy hogy minden nyelésnél összerezzenek. Feküdnöm és teázni kellett volna egész nap, de szerettem volna elmenni a ballagásra, bár utólag lehet, jobban jártam volna, ha itthon maradok. Egy középszar csehszlovák film volt az egész.

Csináltam két adag gyógyitalt, pink grapefruitból, citromból, gyömbérből, mézből, vízből. Várom hogy a grapefruit szerelembe essen a citrommal, annyira látványosan, hogy ettől a méz is beinduljon, és meggyőzze a gyömbért, hogy szálljon be ő is. Ettől a perverz gruppentől várom a megoldást. Utálom ha beteg vagyok, mondjuk ki szeret. Gyerekkoromban szerettem, mert anyukám olyankor otthon maradt, az ágyamhoz tolt egy széket, és arra tette nekem a vaníiás krémtúrót, málnás túróhabot, és a forró, édes teát. Ha ápolnak, akkor nem olyan rossz, de egyedül egyáltalán nem szórakoztató. Bár az EGO-m maximum két nap ápolást tud elviselni, azt is csak úgy hogy azért fel tudok kelni.  Eröltetem most is, mosogatok, felsöprök, megcsinálom a tizedik zacskós levest.

A torokfájást különben is nagyon nehezen viselem, a sok évi mandula paráim után nem nagyon volt torokgyulladásom, vagy ha igen, maximum másfél napig tartott. Bízom benne, hogy nem kaptam allergiás sokkot az oltástól. (van ilyen egyáltalán?) Azt mondta Klári nővér, hogy annyi a tanács hogy aznap ne menjek edzeni. Nevetgéltünk is, hogy orvosi tanácsra nem edzhetek, nem mintha akartam volna, de megnyugtattam magam, nem is lehetne. „Kurva életbe, pedig épp indultam volna, gondoltam nyomok párat délután.“

Mellékhatása nincs, ezt állították. Az immunrendszerem is rendben van, amikor jobban voltam, de már kezdődő beteg, akkor is jók voltak a számaim.  Emlékszem, mikor a tüdőgyulladás elleni védőoltást adták be akkor is kidőltem, de másnap már semmi bajom nem volt.  Mindent beadatok, ami van, védőoltás fetishem van. Együttműködő vagyok az orvosokkal is, minta beteg, amire azt mondják, hogy „jó lenne, ha beadnák, de persze, nem kötelező, és meg kell vennem nulla támogatással“, arra is azonnal igent mondok. Remélem tényleg „csak“ egy mellékhatás, az, ami szerintük nem létezik. Mondjuk nem tudom, hogy hol lehet jelentkezni, hogy én szarul vagyok.

Ez a ballagás tényleg egy kelet-európai filmsorozat volt a kilencvenes évek közepéből.  Nem sok minden változott, maximum annyi, hogy kevesebb lett a vastag celofánban megbújó vérvörös szegfű, és sokkal több a lufi. Világítós, lufi a lufiban, lufi a lufiban, benne egy maci, átlátszó, buborékszerű lufi, állat alakú, halálfejes, smile fejes, feliratos. Elképedtem. Legalább színes volt, az tény. Hihettem volna, hogy Miamiban vagyok, egészen addig, amíg nem néztem körbe.

Pokolian fáj a torkom, szerintem ennyire még sose fájt, minden nyelés fizikai erőtétel, annyira szúr mintha kés lenne a nyelőcsövemben. A nyakam hatalmas lett, és nehezen is tudtam aludni.  Lázam most nincs, de nagyon félek, hogy mi lehet ez. Bevettem tegnap két, ma egy fájdalomcsillapítót, de nem érzek változást. Szopogatom a torok cukrot, de már az is nehéz, mert közben is fáj. Elmennék orvoshoz is, mert ez már vállalhatatlan, és lehet, antibiotikum kell, de szombat van, nincsen csak ügyelet.

„ Jó napot kívánok, tudna küldeni egy orvost, mert pokolian fáj a torkom.“

Nem veszem el a helyet az öngyilkosok, háztartási viták, melyek némi vérben fejeződnek be és az ájulások elől. Fülemet is érzem minden nyelésnél. Nem tudom elképzelni hogy ezt okozta volna a védőoltás.

Szerdán volt az oltás, most vasárnap van. Tegnap volt a legrosszabb, akkor elég szar állapotban voltam. Annyira szúrt és égetett a torkom minden nyelésnél, hogy beleremegtem. Nyelni meg muszáj, így mindig fel kell készülnöm a következőre. Mára mintha kisebb területen érezném, de nagyon égető, szúrű, és a fülem is fáj már a nyelésnél. Átjött tegnap délután Bence, azóta itt van, de nagyon hisztis beteg vagyok. Próbálom kiírtani a szervezetemből ezt a szart, bármi is legyen ez. Lámpázom, bár nem tudom, jó e a meleg rá, fájdalomcsillapító, de nem hat, cukorkák torokra, teák gyömbérrel, citrommal, mézzel, propolisz csepp, nagy dózisú C-vitamin, fokhagyma, levesek. Nem tudom, van e változás, jelentős nincs sajnos. De elhatároztam, mindent megiszom és megeszem amit lehet, és javulást hozhat.

Olyasmi fájdalom, mint a komplikált mandulaműtétem után 2006. körül, ami az életem TOP 3 rossz élményeiben van benne, egy jó hozadékkal, akkor pár évre leszoktam a dohányzásról. Hőemlekedésem van elég gyakran, fáj mindenem, sokat alszom. Aludnék, ha tudnék, de a nyelés miatt nem olyan könnyű ez sem.

Szeretném ha vége lenne már, mert nehezen viselem. Lehet, holnap fel kellene hívnom a László Kórházat. Bár tudom, legutóbb a háziorvosomhoz küldtek, akinek szerintük nyugodtan elmondhatom a betegségem (akkor miért volt indokolt letiltani pár éve egy nyilatkozattal az összes orvost, hogy lássa a betegségemet?), de mivel ők adták be a védőoltást, nem volna rossz ha tudnának róla. Nem is szar az immunrendszerem, nem szabadott volna ennyire kidőlnöm ettől. Vagy mégis? Az is lehet hogy benyaltam valamit a rendelőbe, és az oltás csak egy löket volt.

Hétfő van, nem lettem sokkal jobban, mintha lenne egy kis változás, de fáj ha nyelek, semmi nem hat, legalábbis azok közül amiket eddig beszedtem. A duzzanat mintha egy hangulatnyit kisebb lenne, és a torkomban található fájdalom kisebb területet érint. (Grace Klinikát nézek másfél hónapja.) Holnap elvileg megyek fül- orr- gégészhez. A Lászlót hiába hívom, semmit nem tudnak csinálni, ehhez már szakember kell. Bencének van egy ismerőse, hozzá megyek, ha sikerül beszélnie vele ma. Egy, az egyetlen üzletet esetleg hozó megbeszélesemet is le kellett mondanom. Holnap lett volna, de képtelen vagyok ilyen állapotban eladnom magam.

Voltam a szakorvosnál, aznap már sokkal jobban voltam, meg a tudat is.

Nem mondanám, hogy nyugodt voltam, nem szeretem a gégészetet, a mandulám miatt volt velük pár esetem. Bence ismerőse egy fiatal, nagyon helyes nő volt egy budai magánrendelésen. Alaposan megviszgált, mondta, hogy ez mandulagyök gyulladás, de már a vége fele jár, ezért nem indokolt antibiotikum, csak szétszedne mást is a testemben. Szerencsére elmondhattam a betegségem, mert Bencéről is tudta. Ő is volt nála nemrég, valami betegség miatt, és ő akkor elmondta neki. Bence nem nagyon izgulja ezt túl, nem olyan mint én.

Annyit kellett csak mondanom, hogy ugyanaz a bajom, mint Bencének.

Nem volt jelentősége most, de jó érzés volt, hogy nem kellett titkolnom, és figyelembe tudta volna venni a rendszeresen szedett gyógyszereket a további kezelésnél. Könnyen lehet hogy én stresszelem túl, de azt hiszem, azért van alapja a félelmemnek.

Végül nem írt fel semmit, megnyugtatott, hogy nem kell megműteni, ugyanis ezzel indítottam, hogy kizárt dolog, ha kell, sem vállalom.  Jól szórakozott azon, mennyire rápörögtem, és a kedvessége ki is zökkentett a bajomból, ami már érezhetően múlófélben volt.

Megdícsért, hogy minden olyat végigcsináltam házilag, ami hasznos volt ahhoz, hogy idáig jusson a betegségem.  Azt is mondta, hogy szerinte sok volt egyszerre két oltást kapnom, és legközelebb ha kicsit is azt értem, hogy bújkál bennem valami, akkor ne engedjem beadni, várjam meg míg tökéletesen érzam magam. Ők nem kérdezték akkor, én nem mondtam, tanulság, máskor kell.

Remélem, hamarosan visszanyerem a régi formámat, amin sokat lendített az orvos is. Ha egy szakember, ráadásul olyan, akiben bízom, mert ajánlották, azt moondja, hogy hamarosan elmúlik, akkor az el is fog. Azért már megérte.