Szerintem már a tudatom is bevonzza az utazásokat. Nagyon gyorsan zajlottak az események, egy hónappal előtte tudtuk meg, hogy megyünk Kaliforniába. Bencének munkaügyben kellett kiutaznia egy eseményre, nem akart egyedül menni, viszont a meghívó cég nem adott csak egy jegyet, az ő nevére.

Szállás nem volt gond, az alapból két személyre szólt, az eseményen való részvétel is plusz egy fős volt, így csak a jegyet kellett megoldani.

Akkora volt a pánik, hogy találok e ugyanolyat, mint az ővé elfogadható áron, ilyen közeli dátumra, hogy döntenem kellett, és megvettem egy vagyonért a repülőjegyet. Paráztattak, hogy mi van, ha nem lesz, vagy más átszállással, ha felmegy az ára, stb. Körülbelül nyolcvanezer forinttal volt több, mint a maximum, amit szívesen adtam volna érte, de Bence kikötötte, ő nem megy egyedül, segítenem kellene az angolban is, és különben is, amióta hazajöttem két éve, folyamatosan azt mondogatom, hogy elviszem Amerikába.

Most úgy alakult, hogy ő vitt el, vagyis én magam, de vele mentem. Az is szempont volt, hogy volt szállás, arra nem kellett költeni, és tudtam, az nem kevés Amerikában. Volt egy esemény, amin meg kellett jelenni, így csináltattunk magunknak szmokingot, méretre szabva, minden kiegészítővel, cipővel, inggel. Jól akartunk kinézni, és mondták, szmokingot illik viselni. Jobban jártunk volna egy öltönnyel, azt több helyre fel lehet venni a későbbiekben, de maradt az elegánsabb megoldás. Ilyen helyre sem juthatok el gyakran, szóval úgy voltam vele, nem hagyhatom ki. Igaz, párszor megnéztem még a jegyet, és olcsóbb volt több, mint ötvennel, de már késő bánat.

Nem indult zökkenőmentesen az utazás, mert bár együtt csekkoltunk be a járatra, hajnalban kiderült a reptéren, szétszedtek minket, mivel kisebb gépet tudtak csak betenni, nem minden utas fért fel ugyanarra a járatra. Azt, hogy miért nem együtt tettek át egy másikra, nem értem, hiszen akik együtt utaznak, valóban együtt is szeretnének megérkezni. Engem áttettek egy későbbi, másik várost érintő járatra, így a megérkezéshez intézett transzfert sem tudtam volna igénybe venni, és különben sem akartam hogy Bence egyedül szenvedje végig a hosszú utat.

Megbeszéltük, mindketten a későbbivel megyünk, ha már így alakult. Át is tették Bence jegyét is, Nagyon rövid volt az átszállási idő, de gondoltuk, lesz, ami lesz. Sajnos a gép késett a hó miatt, így nem volt semmi esély, hogy elérjük, el sem indultunk. Közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a meghívó céggel, akik intézték a további opciókat, ha egyáltalán elértük őket hosszú hivogatások után.  Még a második opciónál ők erősködtek, menjünk el, és várjunk egy következőt, ha valóban lekéssük. Tíz óra múlva volt csak, így mondtuk, hogy kizárt, hogy ezt bevállaljuk, ráadásul a „ha“ nincs már ott, tudjuk, hogy lekéstük.

Jött még egy lehetőség, európai átszállás, plusz még egy Atlanta körülbelül 20 óra repüléssel, rengeteg várakozással, kivéve Európában, ahol szintén rohanni kell, és a csomagot egészen biztos hogy nem tudják feltenni a gépre, majd megkapjuk később. Mindenünk benne volt, kivéve a szmokingot, azokat a kezünkben vonszoltuk magunnak. Cipők, nyakkendő, minden, és mivel hat napra mentünk, nem fért bele, hogy majd megkapjuk valamikor a csomagot.  Utolsó pillanatban, mikor már mindenki ránk várt, mondtuk, hogy nem vágunk bele így ebbe, csomag nélkül, ráadásul.

Tomboltunk, hogy nem tudunk elmenni, és ki kell szedetnünk a poggyászt, majd hazataxizni úgy hogy fél napot a reptéren voltunk feleslegesen.
Bundi teljesen hülyének nézett, mikor hajnalban elmentünk elvileg Amerikába, majd kilenc órával később vissza.  A cég megígérte, másnap minden rendben lesz, kezeskednek róla, hogy együtt kezeljenek minket, és a legrövidebb idő alatt kijussunk. A szállásunkat is meghosszabbították egy nappal, hogy amit elvesztettünk, visszakapjuk, és annyit lehessünk kint, amennyiről eredetileg szó volt. Az esemény után amire mentünk, így plusz egy napunk volt józanodni, nem kellett rohanni, bár a reptéri sztorit szívesen kihagytam volna.

Másnap hajnalban, kicsit még előbb is, kimentünk a reptérre, óriás hó volt mindenhol, el nem tudtuk képzelni hogy valaha a napsütötte Kaliforniába érkezünk meg.

Kiderült, hogy nem tudnak csak az európai városig becsekkolni Budapesten, a többit ott kell intézni, de olyan kevés az átszállási idő, hogy a reptéren is mondták, nem lehet megcsinálni, ha pár percet is késik a gép, lekéssük, különösen úgy hogy még a check in pulthoz is kellett volna mennünk. Európában a csomagot is újra be kellett volna csekkolni. Kiszedni, kijönni és visszamenni újra. Persze... Nem hittük el, hogy ez történik, most már agresszívebben hivogattuk a céget, nem lesz ez így jó, ha nem intéznek valamit, hazamegyünk, és kész.  Tudtuk, nagyon fontos, hogy megérkezzünk a rendezvényre, be volt harangozva, számítottak ránk.  Még további öt órát ücsörögtünk a jéghideg reptéren, amikor jött egy újabb jegy, amivel valóban el tudtunk menni.

Hulla fáradtan és kimerüten érkeztünk meg, sokat kivett belőlünk hogy két napig reggel fél öttől késő délutánig a repülőtéren kellett stresszelnünk, már mindenki velünk foglalkozott, és ők sem értették, mi zajlik körülöttünk.

A napsütés helyett szokatlan hideg volt, sok esővel, amit a helyiek nagyon vártak, a hosszan tartó szárazság után, mi annyira nem.  Ettől függetlenül jól éreztük magunkat, bár amikor már harmadik napja esett, kicsit kiborultam, hogy ekkora luzerek vagyunk, hogy semmit nem lehet csinálni ilyen időben, olyat mindenesetre nem, amit Kaliforniában akarnánk.

Azért sikerült sok helyre elmennünk, és amire a Universal Studios – re került a sor, nem esett, csak kicsit hűvös volt, de akkor már nem érdekelt semmi. Óceánpart is megvolt Überrel, mert kocsi nélkül mondanom sem kell hogy kizárt eljutni A –ból B – be, ráadásul úgy hogy tényleg kevés időnk volt.

Sosem éreztem még ennyire erős jetlaget, mondjuk kilenc óra még nem volt eddig, maximum hat, de ott éreztem, hogy az a plusz három rengeteget számít. Gyakorlatilag alig éltünk, vonszoltuk magunkat, akkor ettük, mikor aludnunk kellett volna, amikor aludtunk volna, akkor kellett menni valahova, és pont mire átálltunk volna, haza kellett jönni.  Utólag mázlink volt, hogy egy nappal csúszott az utazás, mert így két és fél esőmentes nap is volt a hatból, amikor nem tocsogtunk a vízben, és láttuk a Napot is.

Az esemény érdekesen sikerült, bár jól kezdődött, furán lett vége.

Még előtte kiöltözve elmentünk a benzinkútra rágót venni, egészen szürreális volt, hogy vonultunk a lepukkant east- hollywood-i utcán talpig szmokingban. Aki nem volt bolond (mert elképsztő sok van a városban, aki valamitől készen rohangál és magában üvöltözik), integetett, gondolták, színészek lehetünk. Egy férfi kiszállt az autójából is, elénk szaladt, és lefotózott minket. Ott pózoltunk az autópálya mellett, teljesen abszurd volt az egész.

Korán kellett menni, délután négyre, ami a mi időnk szerint éjjel egynek számított s mivel nem sikerült átállnunk, sőt még a két napos repülőutat sem kipihenni, eléggé kész voltunk. Überrel érkeztünk a belvárosi klubba, ahol szigorúan lista alapján ment a beléptetés.

Amire beindult a buli, hulla fáradtak voltunk, de azért még kitartottunk. Azért volt szerencsés ilyen korán érkezni, mert le tudtunk csapni egy szuper asztalra, ott volt a bázis. Először félve mentünk ki cigizni a bejárat elé, nem tudtuk, meglesz e még a helyünk, vagy szétpakolták. Az első ilyen után örömmel nyugtáztuk, hogy nem hogy megvan , hanem még testőrök is figyelnek a cuccainkra. Egy ilyen partin, pláne Amrikában, senki nem tudja, ki lehetsz, ezért így is viselkednek az emberrel. Nem mintha számítana a státusz, de így, Bencével közösen nagyon jól szórakoztunk.

Természetesen annyi pia volt, hogy nem tudtam hirtelen, mivel kezdjek a welcome pezsgő után, de a legegyszerűbb megoldás mellett döntöttem, a helyről elnevezett koktélt ittam végig. A másodiknál már egyáltalán nem tudtam volna döntést hozni, hogy kipróbálok valami mást. Nagyon készültem az utazás ezen eseményére, gondoltam, elképesztő nagyot bulizunk, és simán benne van a pakliban, hogy Madonnával folytatjuk az estét. Sajnos Madonna, bár a városban volt, de Elton John partijára volt hivatalos, így elkerültük egymást.  Azt sem vettem figyelembe, hogy amire beindult a buli, otthoni idő szerint reggel hét volt. A speckó koktél elég vadra sikerült minden alkalommal, arra emlékszem, hogy uborka volt benne, meg fájdalmasan sok tömény. Asszem hármat ittam belőle, mikor gondoltam, tolok egy kis vízet, talán felfrissülök.

Odamentem a zajos pulthoz a remekbe szabott szmokingomban, és rendeltem.

„Water and Coke please.“

Furán nézett rám, elmondtam újra, mondta, rendben.  A két ital helyett egyet kaptam, egy vodka- kólát. Nem számított rá, hogy víz is lesz a sztoriban, utólag csodálkozom, hogy a Coke részére nem húzott ki egy csíkot a pult szélére.  Képtelen voltam újra rendelni, így visszamentem Bencéhez, majd a kezébe nyomtam az újabb koktélt, alig tudtam elmesélni a sztorimat a pultnál, olyan készen voltam. Tisztességesen megitta, ezúttal és kivételesen lekőrözve engem.

Már ment a buli, mikor kimentünk cigizni a túloldalra. Az azt megelőzö levegőzés kapcsán összeismerkedtünk pár emberrel, akik vagy ugyanazon az eseményen voltak, vagy csak vártak valakire cigizgetve.  Mikor már a Disney-nél dolgozó marketingessel szívtunk, odajött egy latin forma nő, elkezdett ő is dumálni velünk. Állapotomnak köszönhetően, azt se tudtam, miről beszél, csak hallgattam, bólogattam, próbáltam felvenni a fonalat. Ő sem volt képben, valamit fogyaszthatott, mert igen zavart volt.  Áradozott, hogy milyen jól nézünk ki, és kérdezte, színészek vagyunk e, és miben láthatott. Nem emlékszem, mit válaszoltunk, de a hollywoodi sztár kérdést nyitva hagytuk, hiszen LA-ben voltunk.

Szóval mikor kimentünk, újra láttuk a nőt, de most távolabb állt tőlünk, két férfi társaságában. Mikor odamosolyogtam, jelezve, hogy hello újra, a középső ujját mutatta, és közben valamit motyogott, és nem azt, hogy jól áll a szmoking, mint az első alkalommal. Odafordultam Bencéhez, hogy szerintem ő most megátkozott minket. Tényleg olyan volt, kirázott a hideg, éreztem a levegőben a feszültséget még tíz méterről is. Ez a távolság nem tartott sokáig, mert a nő és két férfi kísérője elkezdtek jönni felénk. Az egyik férfi közölte, hogy mi rosszakat mondtunk a feleségére. Ennyit értettem, a többi tele volt fuck-kal, az azok körüli mondatokból semmit. Mondtam, hogy nem mondtunk semmit, valóban beszélgettünk, de ez egy kedves csevej volt. Annyira agreszíven nyomták már mind a hárman, hogy gyakorlatilag minden energiámat leszívták. Hulla fáradtan, betépve, bebaszva pont nem volt hangulatom, meg készségem sem angolul beszélgetni Los Angelesben az utcán egy olyan emberrel, aki fenyeget ,és percek kérdése hogy nem üt le, vagy húz elő fegyvert, mert miért ne. Egy pontig azt gondoltam, idáig sem jutunk el, hiszen a belváros közepén voltunk, tele szórakozóhellyel, rengeteg biztonságival és rendőrrel a környéken.

Csak azt ismételgettem, hogy nem csináltunk semmit, nem értem mit akar, és azt sem pontosan amit mond. Artikulálatlan hangú latin – kaliforniai szöveget ritkán hallgattam a nyelviskolában. Mondtam Bencének, hogy menjünk vissza a helyre, ami csak egy kétsávos útra volt tőlünk, nyílván nem jönnek utánunk. Elindultunk, de akkor már annyira jöttek ránk, hogy kicsit fel kellett gyorsítani a lépteinket.  Konfliktuskerülő vagyok, ha számításba jöhet az erőszak, különösen idegenben, helyismeret nélkül, tudva, ezek sokszor nem viccelnek.

Elérkeztünk a bejárathoz, megmutattuk az uv –ra világytó pecsétünket, és megnyugodtunk volna, hogy biztonságban vagyunk, kívül hagytuk a ki tudja milyen szer hatása alatt tomboló elmebetegeket. Tévedtünk, mert nekik is volt pecsétük, ők is ott szórakoztak, ahol mi, legalábbis bejutottak, pedig listás esemény volt, kétszáz vendéggel. Már bent voltunk a folyosón ami a hely belsejébe vitt, a bejárat másik oldalán, amikor ott teremtek előttünk újra, ha lehet, még nagyobb hévvel, kurvaanyázva. Folyamatosan azt ismételgettem, nem értem, amit mond, és azt sem hogy mit akar pontosan, szóval ezt engedjük el. Azon gondolkoztam, honnan fogom az első ütést kapni, de akkor gyorsan megfordultam, és szóltam egy biztonsági őrnek, hogy zaklatnak. A mondatra sem emlékszem, arra sem, milyen szavakat használtam, de eljutott. Nem is értem, maguktól miért nem látták, lehet a zaj és a pörgés miatt, mert az egész este folyamán nagyon vigyáztak ránk. Volt olyan, hogy egy lépcső szélén táncoltam, odajött a biztonsági őr, hogy le ne essek, meg mikor átestem egy lámpán, akkor is hárman rohantak oda, hogy jól vagyok e.

Abban a pillanatban, ahogy kiejtettem a számon az ominózus mondatot, előre pattant a biztonsági, azonnal mellette termett még kettő, és kérdezés nélkül, látva, mennyire sokk alatt vagyunk az egésztől, kitessékelték mindhármukat. Még valamit kintről magyaráztak, de az őrök mondták, hogy el lehet menni onnan. Ott nincs szarakodás, ha nem megy el, azonnal rendőr, és Amerikában nem finomkodnak. Bevágódtak egy taxiba, a biztonsági őr odajött, hogy közölje, elmentek.  

Nem mondom, hogy nem rontotta el a bulit ez az incidens, de próbáltuk mihamarabb elfelejteni. Ittunk még egyet, és hatalmasat táncoltunk egy ötvenes nővel, aki szerintünk színésznő volt. Mint mi. Éjjel egy fele hazamentünk, de nincs sok emlékem róla. Az megvan hogy Bence szedi le rólam a nadrágot, és közben röhögünk, hogy mennyire kész volt, hogy a wc-ben arra is volt ember, hogy a szappant belenyomja a tenyeredbe, és utána egy törölközőt is adjon, meg arra hogy miközben wc – n vagy, van egy pult, ahol őrzik az italod. Italőrző.

Teljesen kész.

Még itthon arra gondoltam, hogy amikor már összeismerkedtünk a wc-n kólázó világsztárral, még átmegyünk még egy rooftop medencés buliba, amit kinéztem. Persze, nem gondoltam volna, hogy 15 fok lesz, és arra sem, hogy már tizenegyre teljesen kikészülünk.

Kaptunk egy ízelítőt, milyen egy ilyen, ezért teljesen megérte, rengeteget röhögtünk, és Bence is láthatta azt, amit annyira imádok. Bár nem lett a kedvenc helyem ez most, de az Amerika érzés benne volt, és azt nagyon szerettem.