Apám összejött egy nővel.

Leírni is fura, sosem gondoltam volna, de örülök neki, vagyis együtt örülök vele.

Anyukám több, mint két éve halt meg, amitől apám érthető módon eléggé megborult. Nem csak utána, már közben is nagyon megviselte a dolog. Nem véletlen volt egy emlékezetkiesése is, nem sokkal a betegség feltárása után. Több, mint 45 évig voltak együtt, szinte alig töltöttek időt külön.

Példás házasság volt az övék, nem volt benne kilengés, bizonytalanság, teljesen egy irányba haladtak. Ez ritka, mert ennyi idő alatt normális, ha jön egy törés, amikor az egyik, vagy mindkét fél meginog. Náluk ez nem történt meg, egy fele mentek, egy dolgot akartak, és ezért mindent meg is tettek. Ez a dolog a család volt.

Rettenetesen sajnáltam apámat, hogy abban a lakásban kell élnie, ahova együtt költözött anyámmal, minden ott történt, a születés, a halál szele, boldogság és kínok, minden. Én már oda születtem, tesóm még a nagymamámhoz, de nem sokkal később be is költöztek a két szobás lakásba.  Annak ellenére, hogy szerencsére sok barátja van, apám egyedül maradt.  A lehető legjobban viseli a történteket, nem hagyta el magát, nagyon fegyelmezett.

Mivel sok ember veszi körül, akik közül van pár nő is, soha nem tűnt fel, ha valakit emlegetett, hogy vele volt itt meg ott.  Margitkát többször mondta, és egy idő után felmerült bennem, hogy mi van, ha nem csak barátok, hanem több van köztük.  Mikor már többször szóba jött, elgondolkoztam, hogy talán lehet igazság abban, amit olyan hihetetlennek tartottam elsőre.

Egy téli napon felhívott telefonon, beszélgettünk valamiről, majd megint szóba jött Margitka, de ezúttal hozzátette, hogy ez egy kapcsolat.  Ő nem akarta, nem kereste, természetesen nem pótolhatja a feleségét, de így alakult, így hozta az élet.  Nagyon közel laknak agymáshoz, köszönőviszonyban voltak, sőt Anya is ismerte, néha beszéltek is, mikor összefutottak az utcán. Margitka elvált, nem sikerült túl jól a házassága, amiből egy lány született, a férj sajnos alkoholproblémákkal küzdött.

Margitka mindig látta apámat, ahogy a házuk előtt elhaladva megy a temetőbe minden egyes nap. Látta, mennyire meg van törve, és ez a napi rutin tartja életben, amikor újra találkozhat az Életével.  Egyik alkalommal Margitka nem csak az ablakból nézte apámat, hanem szemtől szemben is beszélgetni kezdtek. Régen talán váltottak pár szót, mivel egy helyen éltek, de sosem tudtak elmélyedni a társalgásban. Margitka megkérdezte apámtól, meg van e neki Churchill nemtudommelyik beszéde németre fordítva?  Apám válasza az volt, hogy perszehogymegvan, ha nem lenne, akkor meg lefordítaná ő, nem gond. Ennél a pontnál figyeltek fel egymásra, apám arra, hogy milyen érdeklődő ez a nő, Margitka pedig, hogy apám mennyire okos férfi. Ez tény, apám egy genius, egy könyvtárat üzemeltet a lakásban, és nem csak ott, a fejében is, mindezt több nyelven. Teljesen kész van, ez az élete, a történelem, a földrajz, az angol, a német.

Rengeteg dolgot köszönhetek annak, hogy gyerekként kötelezően kellett földrajzi és történelmi könyveket forgatnom, és ha nem tudtam egy szót angolul, otthon volt tizenkét féle szótár, amit fellapozhattam. Ettől függetlenül közel nem tudok annyit, mint amit illene, de sokat fejlődtem mellette.  Ez tetszhetett meg Margitkának is, akivel pár hete, vagy hónapja találkozgatnak, és ez mostanra lett annyira komoly, hogy apám színt vallott.  Nem merte elmondani, félt, hogy mit szólok. Őszintén, egy percig sem merült fel bennem olyasmi, amire ők gondolhattak, hogy benne van a pakliban, mint reakció.  Tudom, hogy senki nem akar anyám helyett anyám lenni, és ameddig ez így van, addig semmi közöm az egészhez.

Elmondtam neki, hogy ez az ő élete, nem szólhatok bele, és nem is akarok, sőt, drukkolok, hogy legyen boldog. Kicsit fordított eset, olyan mintha most ő lenne a gyerekem, akinek támogatom a kapcsolatát.  Örülök, hogy van mellette valaki, akivel jól megértik egymást, kicsit elengedhetem a kezét, hiszen van, aki gondoskodik róla, persze, a háttérben ott vagyok, de tudom, azért egy kapcsolat egészen más.  Büszke is vagyok, hogy mennyire menő apám, hogy hetvenhárom évesen becsajozott, harmincasoknak is nehezen megy.

Annak külön örülök hogy a közös pont számukra az utazás, Margitka nagy utazó, rengeteg helyen volt, zömmel csoportosan, de egyedül utazva. Apám fejben utazik, nem sok helyre jutott el eddig, pedig sok helyre vágyakozik. Egyedül nem akart sose, Anya maximum közeli helyekre szeretett menni, aztán beteg lett, és már nem tudott. Most itt vannak ketten, tele tervekkel, úticélokkal, és ezt jó hallgatni.

Apám mondta, hogy voltak együtt a temetőben Anyánál, és Margitka beszélt vele a sírnál, beköszönt neki, és elmondta, hogy vigyázni fog a férjére.  Itt már hakan zokogtam a telefon másik oldalán, de mire a történet végére ért, összeszedtem magam. Biztosítottam, hogy semmi bajom az egésszel, ne aggódjanak, tesómnak is nyugodtan elmondhatják, nem lesz kifogásuk, és nyitott vagyok, hogy megismerjem, természetesen szívesen találkozom vele.  Apám hallhatóan meglepődött, hogy ennyire könnyen ment, bár nyílván nem tőlem teszik függővé az életüket, de ha mondjuk behisztiztem volna, tudnék kellemetlen perceket okozni, de ez a veszély is elhárult.

Mikor letettük, írtam neki egy üzenetet.

„..annyira örülök hogy találtál társaságot. Őszintén, tiszta szívből hajrá!

love u.“

Margitka jobban stresszelt, mint apám, ő rettegett, hogy mit fognak szólni a gyerekek.  Én voltam az első, aki találkozott vele személyesen a családból. A piacon voltak, nem messze a lakásomtól, így megbeszéltük, átszaladok, együnk egy lángost.  Nem mondom, hogy nem izgultam, de szerintem Margitka jobban. Szimpatikus hetven éves hölgy, nagyon csinos, szinte már trendi. Kicsit be voltak már csípve a forralt bortól, de úgy viselkedtek, mint két kamasz. Fura, de jó érzés volt apámat így látni, szinte szárnyalt. Vinnyogtak a röhögéstől, Margitka apámba kapaszkodva, apám sztorikat mesélve, tényleg mint egy szerelmes pár.

Felnéztem Anyára, és tudtam, hogy nem bánja.

Volt egy jelenet régebben, anyám már beteg volt, de akkor még nem rossz állapotban. Nem tudom, minek a kapcsán, de mondta, hogy ha meghal, akkor apám még simán újra nősülhet. Apám ezen annyira kiakadt, és kikérte magának, hogy majdnem szívrohamot kapott.  Nem gondoltam volna hogy így alakul, de apám sem, mindenesetre a bizalmat megszavaztam, és semminek nem leszek az elrontója, mert nekem az a dolgom, hogy támogassam, akkor is ha hülyeséget csinál. Ha nem csinál, csak szerelmes, akkor meg pláne. Simán megtörténhetett volna az is, hogy anyám halála után lecsúszik, inni kezd, nem hagyja el a lakást, stb. Az is érthető lett volna, de pont az ellenkezője történt, élni akart, és ezért tett is. Nagyon büszke vagyok rá. Ha azzal állt volna elém, hogy összejött egy huszonkét éves fiúval, azon jobban meglepődtem volna, de ahhoz sem lenne semmi közöm.

Szóval lett egy Margitka a családban, még szokom, de abszolut nyitott vagyok, ha ettől apám boldog.

Ugyanez lenne akkor is ha én beközölnén, hogy meleg vagyok? Apám a legkonzervatívabb ember, akit ismerek, aki meggyőzhetetlen bizonyos témákban, ezért nem is erőltetem, hogy színt valljak. Sose kérdez semmit, így nem erősködöm. De vajon ő is tudná azt mondani nekem, mint én neki, hogy „a te életed, nekem ehhez semmi közöm, de ha boldog vagy, akkor természetesen támogatlak“? jó kérdés, de talán Margitka lesz a kulcsa annak, hogy egyszer előálljak a saját sztorimmal. Talán kell egy női oldal, aki enyhíti a feszültséget.

Anyukámnál sem tartottam fontosnak eg darabig, hogy elmondjam, és a betegsége gyorsította fel a folyamatot, de már előtte sokat készültem rá. Apámnál ez valahogy sosem volt meg. Az a kérdés, változna e az öszinteség, és ezáltal a kapcsolatunk ettől? A válasz, hogy nem hiszem, maradna a sokszor formális, kimért hang. Anyukám esetében nagyon sokat változott, de nem jutott elegendő idő, hogy megéljük. Nekünk még bőven együtt kéne ebédelgetni a városban, moziba menni, sokat beszélgetni, közeledni újra egymáshoz. Az ember egy időre talán elengedi a szüleit, mikor kamasz, fiatal, és keresi magát, utána pedig elkezdi ő támogatni azokat, akik eddig az életüket tették rá, hogy tisztességben felneveljék. Azt gondolja az ember, hogy van még ideje, de nincs. Csak az van, ami ott van. Nem hozhatom vissza azokat az éveket, amikor nem foglalkoztam azzal, hogy közel kerüljek hozzájuk, nem tudok rajta változtatni.

Ha a helyzet úgy hozza, színt vallok, de egyelőre nem érzem magamban, hogy indokolt lenne. Bencét is kicsit zavarja, hogy titkolózni kell, bár ez praktikusan nem gyakran fordul elő. Párszor volt, hogy beugrott apám, és együtt laktunk, még Bencével, aki még otthon volt, de megkértem, menjen kicsit előbb. Össze is futottak a lépcsőházban, de persze, Apa nem tudta, ki ő. Egyszer pedig még a lakásban volt, és pont indult, mikor apám feljött. Nem kérdezett semmit, nyílván azt gondolta, egy haverom meglátogatott. Az sokkal fájdalmasabb, hogy Anyát nem ismerhette meg, pedig mindketten nagyon szerették volna. Addig húzódott, míg Anya nem volt már jól, és bár Bence szeretett volna bemenni a végén a kórházba, nem támogattam az ötletet. Jól esett, hogy el akart köszönni ő is az anyukámtól, de nem akartam kitenni annak, amit én is nagyon nehezen viseltem.

Apám megkérdezte, zavarna e, ha Margitka eljönne a születésnapomra, arra a részére, amit otthon tartunk. Mondtam, hogy nem, szeretettel várom.

Elég fura dolgokat hoz az élet, olyanokat, amiket soha nem gondoltam volna.