Megérkeztünk Budapestre, hamar eltelt a Bencével töltött egy hét, sokkal gyorsabban mint mikor egyedül voltam. Így maradtam volna még egy ideig, bár az idő érezhetően lehült, de még mindig meleg volt, Budapesthez képest mindenképp. Öt hét azért sok volt, azt hiszem egy időre kimaxoltam Izraelt, de nem is baj, ezt akartam.

Nagyon hiányzott már a macska, soha nem voltam még ennyi időt távol tőle, volt egy hónap az elején, de ez most több volt. Tudtam, Beával biztonságban van, de akkor voltam a legnyugodtabb, ha Bencével hagytam ott.

Kellett a szünet is, a távollét, de már nagyon vártam a viszontlátást. Volt kis sértődés, meg hitetlenkedés a részéről, hogy végre hazaértem, de hamar visszállt minden a régi kerékvágásba.

Imádom ezt a kis szőrgombócot, és tudom, sokszor túlzásba is viszem, de nagyon komolyan veszem, hogy felelősséget vállaltam érte, és a lehető legjobbat kell neki adnom, amit csak tudok.

Mióta megvan, sose unatkoztam többé, ha csak ott volt, és nézhettem ahogy alszik, már az is program. Bármit megtennék érte, és tudom, a maga módján ő is értem. Feltétel nélkül szeret, akkor is ha rossz kedvem van, ha beteg vagyok, ha feszült, pontosan érzi, mit kell tennie, hogyan tud újra visszavinni a megfelelő útra.

Sokan azt gondolják, túlzásba viszem, de szerintem ez a természetes.

Anyukám sokszor mondta, hogy egy gyerek olyan mint egy fa, és a szülőnek az a feladata, hogy ezt a fát ápolgassa, metssze, öntözze, hogy utána jó felnőtt legyen belőle.

Mennyit hallottam ezt gyerekkoromban, de mostanra már értem is, és bízom benne, hogy a lehetőségeimhez mérten jó ember lettem. Sajnálom, hogy ezt Ő már nem látja, de talán az, amit eddig látott, bizonyítja, hogy nem volt hiába való a sok törődés. Talán figyel engem fentről, és büszke rám, talán érzi, hogy nem volt hiábavaló a sok munka, megérte ápolgatni a kis fát, hogy hatalmas, erős törzsű növény legyen belőle. Bundival ugyanezt érzem, még akkor is, ha „csak“ egy állat, tudom, hogy mindent ért, hogyha odafigyelek rá, akkor annak lesz eredménye, és egymástól sokat tanulhatunk.

Ezt láttam a szüleimtől is, és mivel gyereknek nem tudom ezt átadni, hát megteszem a macskámmal. Rengeteget fejlődtem mellette minden szempontból, a legjobban szeretem őt a Világon, feltétel nélkül, mint ahogy ő engem. Nem volt hiába a vágy, hogy egyszer legyen egy állatom, remélem most már megértem rá, és mindent meg tudok neki adni, ami csak lehetséges.

Sokszor arra gondolok, meg sem érdemlem, hogy ilyen aranyos és okos állatom van, és nem is vagyok méltó arra a rengeteg szeretetre, amit tőle kapok. Amikor fájt a torkom, a nyakamra feküdt és ott dorombolt, már attól rákezd, ha hozzászólok, és olyan szerelmesen néz rám, mint soha senki.

Nem vagyok bolond macskás ember, nem is értem ezt a jelzőt, egyszerűen csak szeretek vele lenni, mindent ami vele kapcsolatos. Az állatokhoz való vonzalmam gyerekkoromban kezdődött, teljesen megvadultam, ha láttam egy kutyát vagy macskát az utcán, azonnal hozzá akartam érni, az sem érdekelt, hogy mondták a szüleim, nem fogdosunk meg minden állatot, megharaphat, megtámadhat. Soha nem féltem tőlük, nem is értettem, miért bántanának, hiszen rajongok értük. Az összes kutyafajtát fejből tudtam, milyen magasra nőnek, mik a fő jellemzőjük, és bármit odaadtam volna hogy legyen egy saját. Persze, a szüleim ennél bölcsebbek voltak, és racionális érvekkel támasztották alá, miért nem kell most kutya, de akkor ezt nem értettem. Nem tudom, mi lett volna ha, de azt hiszem, jobb hogy akkor lett állatom, amikor már valóban tudtam róla gondoskodni. Sok korláttal és lemondással jár, főleg utazás, esetleges elköltözéssel összefüggésben, de az a szeretet, amit tőle kapok, mindent felülír.

Soha de soha nem válnék meg tőle, ő a részem, a gyerekem, a legjobb barátom, akire mindig számíthatok, aki mindig vigyáz rám, aki érzi minden rezdülésem, és elfogad olyannak, amilyen vagyok, minden hibámmal együtt.

Itthon lenni most kicsit fura, Bencével visszaállt minden a régi kerékvágásba, lezajlott a Karácsony, vettem neki egy felfújható ágyat az új lakásba. Amikor nem voltuk együtt, de vágytam rá, sokat gondolkoztam, hogy el kellene kültöznöm, és együtt kivenni egy lakást, azonban most ez a vágy kicsit csillapodott, és úgy érzem, szükségem van saját térre is.

Nem tudom, meddig tartható fent ez a kétlaki állapot, bár ez inkább Bencét érinti, mert ő jár ide, de egyelőre nem szeretnék érzelemből döntést hozni. Most kell egy kis nyugi, hogy megszokjam, ami van, ami újra van, még akkor is, ha olyan mintha a négy hónap különlét törlődött volna az agyamban, mintha meg sem történt volna.

Szerencsére az emberi agy így működik, törli a rosszat, hamarabb mint a jót, és amikor benne vagyunk a letargiába, el sem tudjuk képzelni, hogy ez valaha megszünhet, aztán mikor vége van, olyan mintha soha nem is lett volna, csak apró érzésekben él tovább bennünk.

Pár nap és Szilveszter, jön a 2017-es év, ami remélem nyugodtabb lesz mint a mostani, bár nem tudom, akarok e nyugodt életet, de érzelmileg szeretnék lecsillapodni, mert kezdtem azt érezni, hogy túl sok ez nekem, nem tudom uralni a helyzetet.

A lehető legjobb döntés volt kicsit eltünni, de jó itthon is lenni, de nyílván már most van pár tervem, hova utazok legközelebb.