Már amikor Bettinához jártam, egyre többet beszéltem Bencével. Vagyis csak smsek voltak, de valahogy előkerült. Vagy azzal csesztetett hogy nem adtam vissza a reluxa apró műanyag pöckét, amit tényleg nem találtam, vagy a képeket jutattam el hozzá pendrive-on. Már szakítás után nem sokkal elkezdte, hogy kellenek neki a közös nyaralási képek, akkor azt mondtam neki, nem vagyok még készen arra hogy sokezer képet kiválogassak, elmentsek, átírjak, közben persze nézegessek.

Nem is értettem hogy miért kellenek neki, nem gondolom hogy ez az a ciklus, amikor ilyeneket nézeget az ember, pláne nem mutogat az új pasijnak, de senkinek.

Eljött az idő, kiírtam neki, elküldtem, meg sem köszönte. Pedig sok időt töltöttem azzal hogy a legszebb pendrive-ot találjam meg hozzá.

Már attól jobb volt hogy néha előkerül, még akkor is, ha valami olyan dologgal, amivel az őrületbe kerget. Az elején, legalább másfél hónapig semmit nem tudtam róla, csak amit Bea mondott, de az is iszonyú kettős volt.

Akartam is mindent tudni, mert magamtól is kombináltam, jobb volt az igazság mint a fikció, ugyanakkor féltem ezektől a hírektől. Jobb lett volna ha Bea és Bence nem találkoznak, de volt üzleti ügyük, így muszáj volt. Remegtem az idegtől, amikor tudtam, Bea épp nála van, mert tudtam, Bence nem tudja tartani a száját, és talán kihasználja azt is, hogy tudja, Bea mindent vissza fog nekem mondani.

Emlékszem arra, amikor kiderült hogy az Bence új „kapcsolata“, akire én gyanakodtam. Nem volt nehéz, mert kiposztolta hogy vele van Balatonon, és jól érzik magukat. Nem volt kép, csak a tó, és a két név egymás mellett. „feeling happy with..“ Szét tudtam volna verni a számítógépet.

Aztán Bea meg is erősítette, hogy igen, ő az. Huszonöt éves (!), szüleivel lakik vidéken, Budapest mellett. Óriási. Amikor megtudtam, örültem, mert kevesebb visszataszítóbb embert választhatott volna. Biztos bennem is volt elég erősen a féltékenységből, de tényleg gáz volt a csávó. Együtt mentek nyaralni, ami nem sikerült túl jól, ezt is megtudam, szóval állítólag már nem találkozgatnak. Az egész nyaralásuk nekem egy fekete folt, mert csak részleteket hallottam belőle, de olyan abszurdakat, hogy szerintem fel sem fogtam. Dühöngtem, amikor eszembe jutott, hogy találkozgatnak, hogy elvitte Nóra születésnapjára, és nyaralni is.

Gyűlöltem mindkettőjüket

Október végén voltam utoljára Bettinánál, az utolsó alkalmakkor felvetődött, hogy mi van ha Bence azért kerül elő sokkal gyakrabban, még akkor is ha indokokkal, mert nyitott lenne valamire? Persze, semmi jele nem volt, én csak azt láttam a közösségi médiában, hogy boldog, tök jó az új lakás, lehet hogy már össze is jött a lakótársával (akiről Beának áradozott, hogy milyen aranyos és szexi.), biztos jár velük bulizni, ismerkedik. Tudom, hogy ez a platform mindig hazudik, és olyan képet fest mindenkiról, ami nem, vagy nem úgy létezik, de abban a helyzetben nem tudtam racionálisan gondolkozni.

November első hetében indulok Izraelbe 5 hétre, amit már nyáron kitaláltam a nagy depressziómban, hogy el kell mennem egy kicsit. Akkor nem tudtam még hogy az állapotom nem lesz jelentősen jobb, és ahogy közeledett a dátum, egyre idegesebb lettem.

Arra gondoltam, ha most elmegyek, sokkal távolabb fogok kerülni Bencéhez, lehet hogy annyira hogy nem fogunk visszatalálni egymáshoz. Ez volt a cél, mikor kitaláltam hogy átteszem magam őszre egy másik országba, de arra végképp nem számítotttam, hogy közel négy hónap után is ennyire mélyen leszek.

Bettina segített sok mindenben, már nem kapkodtam annyira, de azért voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtam magamon uralkodni, és megírtam egy – egy sms-t. Ilyen volt az is, amit október utolsó napjaiban küldtem neki. Most nem rébuszokban beszéltem, hanem konkrétan leírtam hogy szeretném látni, mert el fogok utazni, és előtte jó volna.

Meglepetésemre szinte azonnal válaszolt, hogy megy az Ikeába, de utána este jó lenne.

Forgott velem minden, az utcán álltam és mindenkire mosolyogtam, aki elment mellettem, még a galambokra is.

Nem hittem el, olyan volt mintha egy hosszú álomból ébredeznék, de még nincs teljesen erőm kinyitni a szemem. Még vakító de már most kellemes. Egész nap a találkozóra készültem, nem is voltam teljesen magamnál.

Váltottunk még pár üzenetet elküldte a címét, hogy menjek át este.

Az a cím, amit nem tudtam, bárcsak tudtam volna, bárcsak arra járhattam volna, még a környéken is, mert azt tudtam, hevesebben dobogott a szívem. A fotók, amiket láttam a lakásról, most igazi lesz. Amit beleképzeltem, most valóság lesz, amiről hónapok óta ábrándoztam, most megtörténik, nem hittem el.

Nem is feltétlen abban gondolkoztam, hogy folytatjuk, csak hogy lássam. Talán bíztam annyira magamban, hogy ha van még kötelék, akkor megy minden magától,

Ugyanakkor féltem is, hogy Bence azért talélkik e velem, mert neki elég volt négy hónap ahhoz hogy barátként tekintsen rám, Éreznie kell, hogy többet akarok, nem játszhatja ezt velem.

Órákat készülődtem, megittam pár pohár bort, hogy bátorságot merítsek, hívtam egy taxit. Fél órával később egy idegen házban, egy ismeretlen lakás bejáratánál állt Ő, akire annyira vágytam. Fura volt és idegen. Mintha nem is ő lenne, de mégis. Teljesen meg voltam zavarodva. Köszöntem neki puszival, amiből csak egy sikerült bal oldalra, és bementem. Körbenéztem, otthon van e a két meleg lakótársából valamelyik. Megőrülök a gondolattól is hogy két meleg fiúval lakik egy lakásban.

Nem láttam senkit, Bence mondta is, csak ketten vagyunk.

A konyhában ültünk le, de előtte megmutatta a szobáját. Kis szoba, minimál bútorral, otthonosan berendezve. Majdnem elsírtam magam, megszakadt a szívem. Tudom, ezt nem kellett az érzelmi döntésem kapcsán mérlegelnem, de sajnáltam, hogy az életét meg is nehezítettem ezzel. Tudom, nagyon sokáig keresett lakást, közben sűrgette az idő, mert ahol lakhatott szívességből, onnan mennie kellett. Nem volt pénze lakásra, csak szobára, közben nem kicsit mentek fel az ingatlan árak.

Annyira aranyos volt, csendes, szolíd, mint egy kis állatka. Nem tudtam levenni róla a szemem.

Beszélgettünk jó pár órát ott kint a konyhában, boroztam, ő teázott.

Egy idő után úgy éreztem mennem kell, lehet hogy a bortól beleképzelek valamit, és majd elromlik minden. Ennyi rossz időszak után szerettem volna egy tökéletes napot.

Az elbúcsozásból, amit még a konyhában elkezdtünk, csók lett, aztán mély egymás szemébe nézés, beleborzongtam. Tényleg olyan volt mint felébredni egy rossz álomból, csak ez négy teljes hónapig tartott. Napra pontosan.

Nem tudtam, mi lesz, de nagyon boldog voltam, annyira hogy rossz irányba indulta el, de semmi nem érdekelt.

Írtam neki, hogy részeg vagyok tőle, A borra fogta. Az az agyamat tompította le, Bence pedig az egész lelkemet emelte fel.

Döbbenet.