Nem készültem sokat arra hogy bevallom a pszichológusnak, HIV pozitív vagyok.

Régebben valószínű sokkal többet stresszeltem volna rajta, de Bencével való szakításom óta kicsit minden mindegyben nyomom. Bettina amúgy is szakember, nyílván hallott már mindent, nem fogom kizökkenteni az egyensúlyából, és nem fog üvöltve kizavarni a rendelőből.

Megérkeztem, Bettina halkan köszöntött, mikor kijött elém a rácsot kinyitni a folyosó végén. Mondta, üljek be, mindjárt jön. Beszámoltam, mi történt az elmúlt egy hétben.  Bence írt, vagy nem írt, lájkolt vagy nem, megtudtam hogy.., az új pasija pedig..., kiderült az is, hogy..., teljesen kikészültem, nem iszom azért keveset, igen, tudom, hogy össze kellene szednem magam, most hogy az idei nagy munkámnak is vége, sokkal nehezebb, hogy nincs ami lefoglaljon....

„Eddig nem mondtam el, de csak azért mert nem volt összefüggés egyik történettel, sem, de szeretném ha tudná, hogy 2010-ben voltam HIV teszten, és sajnos pozitív lett.“ – kezdtem.

Mindig így mesélem, az hogy „HIV pozitív vagyok!“ ritkán hagyja el a számat. Kell a bevezetés, nem tudom máshogy. Lehet hogy egyszer megy, de most még nem.

Bettina rezzenéstelen arccal próbált ülni, mint eddig bármikor, amikor minden további nélkül meséltem neki elég durva sztorikat, nem kihagyva a szexuális részét sem. Gondoltam, ha már itt vagyok, akkor előtte semmi értelme félrebeszélnem, ennyi pénzért meg pláne. Most azonban kicsit láttam rajta a döbbenetet, meg hogy a komfortzónáján kívül van már. Nem volt látványos, de ennyi alkalom után már volt fogalmam róla. Biztos máshogy képzelt el egy ÉCEST, mindenki máshogy képzeli, aki nem találkozott valakivel AKI AZ, persze ha egyáltalán tudta róla.

Kérdezett dolgokat, hogy hogy tudtam meg, mi történt, hogy éltem meg.

Nem is kellett nagyon kérdezősködnie, mert magamtól mondtam, lenyomtam neki a húsz perces verziót a betegégemről, annak minden fázisáról, a tanulágról, amit annak véltem, és eljutott már hozzám.

Hallgatott, bólogatott, most nem jegyzetelt.

„Azért is szerettem volna ha tudja ezt az adalékot, mert Bence is pozitív, és az egymáshoz tartozásunkban ennek is nagy szerepe van. „

Látszott, hogy érti, de pont lejárt az időnk, még rá is húzott öt percet, ami eddig nem volt jellemző rá. Hazafele azon gondolkoztam, hogy szegény Bettinát lesokkoltam délután egyre, de aztán vissztértem ahhoz, ami valószínűbb, ezer sztorit hallott már, nem hiszem, hogy érdekli. Én teljesen felszabadult voltam, mindig nagyon jól esik elmondani valakinek. Olyan sokáig nem mondtam el senkinek a barátaimon kívűl, hogy megkönnyebbülést okoz, ha előjön. Félek is tőle, de ki is használom az olyan platformokat, ahol kimondhatom. Itt kimondhattam, és ezzel letettem egy terhet, még ha aprót is, most amikor gyakorlatilag mázsás súly alatt vagyok, ez is sokat számít.

Egy héttel később újra mentem, az utolsó alkalmak egyikére. Ugyanaz volt a menet, kapu, rács, halk köszönés, Javier be, Puding időt kér, megérkezik, csendben ül, én rákezdek.  Minden így történt, kivéve a végét, mert Bettina nem hagyott teret annak hogy elkezdjek beszélni arról hogy Bence nem írt, és napi 12 órát alszom, mert fizikailag fáj az egész, és bele fogok bolondulni, de legfőképpen az önsajnálatba, hanem elkezdett beszélni.

„Amikor itt volt múlt héten, és megosztotta hogy mi történt magával, sokat gondolkoztam utána. Eléggé megviselt a dolog. Mikor kimentem a rendelőből ,csak céltalanul sétálgattam, és ez járt a fejemben....“

Ezek szerint nem volt alaptalan az a feltételezésem, hogy Bettina nem egy minden poklot megjárt pszichológus, és valóban jól láttam, hogy kicsit sokkot kapott.

„Azon is gondolkoztam, hogy vajon miért mondta el nekem? Biztos maga is érzi, hogy ez kicsit más köztünk, hogy van valami. Én nagyon megkedveltem magát, és valószínű ezért is volt ilyen hatással rám.“

Hirtelen azt sem tudtam, miről beszél, azt meg pláne hogy hogyan reagáljam le. Jól esett, hogy ekkora hatást gyakoroltam Bettinára, és hogy kedvel, pláne hogy be is vallja. Talán nem túl profi, de már az ötödik alkalom után éreztem, hogy a végére jutottunk, ezért is vetettem be a HIV dolgot, mert legalább azt is ki tudtam beszélni.

„Igazából azért mondtam el, mert tudom, itt mindent elmondhatok, hiszen ezért vagyok itt. Szerettem volna ha Bencével kapcsolatban ezt a tényezőt is tudja, mert elég fontos.“

Bettina bólogatott, még kérdezett pár dolgot, ami eszébe jutott a betegséggel kapcsolatban az elmúlt egy hét alatt, aztán témát váltott.

Köti elvileg a titoktartás (gondolom), de azt el tudom képzelni, hogy a barátnőjének elmondta, hogy „van egy HIV pozitív páciensem, akiről meg nem mondanád Márti, hogy beteg. Teljesen kikészültem, sokkolt.“

Nemsokára útnak engedjük egymást Bettinával, akivel szerinem mindketten tanultunk egymástól.

Most én jövök.
Egyedül.