Nem tudom, jó döntést hoztam e azzal, hogy szakítottam Bencével. Sose tudhatja az ember, kivéve amikor már nagyon elege van, de kérdés, meddig tart ez az érzés.

Nagyon akartam szabad lenni, de kezdek elbizonytalanodni, és nem tudom megállapítani, hogy ez az EGO vagy tényleg vissza akarom e csinálni.

Féltem ettől, hogy amint távolodik, újra akarom, és belepörgetem magam. Nem tudok róla semmit, nem tudom, hol van, kivel van, mit érez.

Azt akartam, hogy szabad legyek, és élveztem is pont két hétig, utána pedig rettenetesen elkezdem vágyni arra hogy megöleljen, hogy fontos legyek neki.

Nem bírtam tovább, elborult az agyam, és egy nagy doboz rózsát köldtem a munkahelyére. Nem tudom, hogy nézett ki, mert Internetről rendeltem, de pont olyan volt mint a filmekben, hatalmas téglalap alakú doboz, benne egy nagy csokor vörös rózsa. Egész nap azt figyeltem, hol tart a küldemény, vártam az értesítést, mikor kapja meg. Mikor megérkezett, és erről emailben tájékoztattak is, azon feszengtem, miért nem ír, hogy megkapta.

Nem írt.

Semmit sem írt, és én ettől egyre mélyebbre kerültem. Teljesen felemészt a bizonytalanság, az hogy ő valószínű éli az életét, és egyáltalán nem gondol rám.

Mit is várhatnék? Elküldtem, kidobtam a lakásból, szakítottam vele.

Meg fogok bolondulni.

Beszétem ma Beával, aki néha szokott találkozni vele, az egyetlen kapcsom hozzá ő. Az én barátnőm volt, így ismerte meg Bence, de ő meg is maradt, bár a viszony köztük nem lett baráti szerintem.  Mondta, hogy megkapta, majd ír.

Mire kell ennyit készülni? Min gondolkozik?

Másnap este jött is egy üzenet tőle, hogy köszöni a virágokat, de nem érti, miért most küldtem, meg ha nem érdekel, hogy ezentúl hol fog lakni, mi lesz vele, akkor miért küldök virágot.

Nem is értem, nem érdeklődtem, mert nem mertem, hagytam időt, hogy kiderüljön, mit szeretnénk, de még most is bizonytalan vagyok. Egy dolgot érzek, hiányzik, de közel négy évet nem tudok kitörölni csak úgy az életemből, az lenne a fura, ha menne.

Nem tudom, mit vártam ettől a virágküldéstől, hogy majd a nyakamba ugrik? Minden folytatódik, mintha semmi sem történt volna? Egyáltalán ezt szeretném? Mitől lenne más? Magam sem tudom, csak kapkodok, ahogy megy az idő egyre jobban.
Félek, minél többet várok, annál több az esély arra, hogy új életet kezd. Nélkülem.

Teljesen kikészültem, magamon is meg vagyok lepödve.

Bea mesélte másnap, hogy Bence mikor megkapta a virágokat, pont ott volt Karola, a legjobb barátnője. Karola sose szeretett engem, és ez enyhe kifejezés, gyakorlatilag utált, és mindent megtett volna hogy szakítsunk.

Ennek többször hangot is adott Bencének, aki elmondta nekem, amit már akkor sem értettem. Soha nem bántottam, szinte nem is találkoztunk, csak összefutás jelleggel, akkor nagyon kedves volt, de éreztem, műanyag az egész.

A banális sztori arra vezethető vissza, hogy Karolánál lakott Bence, mikor megiserkedtünk. Tűnhetett úgy hogy játszom vele az elején, de nem szándékosan tettem, és meg is mondtam Bencének, most én nem akarok kapcsolatot. Belement így is, gondolva hogy majd változik. Igaza is lett.

Egyik este közel négy évvel ezelőtt írtam Bencének, hogy ha van kedve, jöjjön át. Át is jött, de csak később tudtam meg, hogy épp Karola is megkérte, segítsen neki a lakásban valamiben.

Bence döntött, nem neki segített, hanem velem találkozott. Nem is tudtam, hogy belemásztam egy másik programba, de úgy gondolom, Bence el tudta dönteni, mit akar. Ezen Karola megsértődött, de úgy hogy nem sokkal utána közölte, költözzön el tőle Bence. Ki is tette a cuccait az előszobába.

Akkor sem értettem a hisztit, most ismerekedett meg valakivel, nyílván teljesen másban van, ezt lehet máshogy is kezelni, ez egy barátság, amibe sok minden belefér, de a „fogd a cuccaidat, és takarodj“ nem.

Azt is mondta, mindketten megérdemeljük a betegségünket. Ezt akkor sem tudtam szó nékül hagyni, hogy mondhat valaki ilyet. Miért kívánja bárkinek, különösen az elvileg legjobb barátjának, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedjen, ráadásul úgy hogy Karola végig is nézte akkoriban Bence küzdelmét ezzel, azt hogy nem vesz róla tudomást, hogy tagad, és elég rossz állapotban kerül már csak orvoshoz. Azt hogy Bence ezt elmondta nekem, szintén nem értem, ezzel csak szította a tüzet, ahelyett hogy mindent megtett volna, hogy mi ketten rádöbbenjünk, a másik féllel semmi baj nincs, és legalább jó ismerősökké váljunk egymás számára. Nekem mindig fontos volt, hogy a barátaimnak bemutassam. Semmi baj, ha nem kedveljük egymást, de ennek a hülyeségnek időben végett kellett volna vetni.

Volt közel egy éves mosolyszünet Bence és Karola között régebben, amikor hozzám költözött, de utána újra beszéltek.

Szóval Karola szerint Bence jobbat érdemel nálam. Mondja ezt a kapcsolatszakértő, aki egyetlen párkapcsolatot sem tudhat maga mögött, de tanácsai mindig voltak, jórészt az, hogy szakítsunk.

Szóval ott volt Karola, mikor a virág megérkezett. Bence öröm helyett kissé ideges lett a meglepetéstől, és mondta Karolának, vigye haza a csokrot. Megtette. A több tízezer forintos ajándék egy olyan ember lakását díszítette, aki mindig is utált engem. Mikor kiment reggel a konyhába, és meglátta a csokrot, az juthatott eszébe, hogy sikerült, szakítottak.

Nagyszerű, ennél abszurdabb nem is lehetne.

Nem tudom, mit vártam, de ettől most még mélyebbre kerültem. Fogalmam sincs, hogyan lehet innen felfele menni.

Kapkodok, és teljesen elvesztettem a józan ítélőképességemet. Gyakorlatilag itthon fekszem napok óta, utcára sem megyek. Rendeltem egy csomó dolgot egy élelmiszer lánctól, amit kiszállítottak, mert kitaláltam, léböjtözni fogok. Nem a legjobb ötlet ilyenkor erre vállalkozni, hogy még ebben is sanyargassam magam, szóval másfél nap után megdőlt az egész, és visszatértem a borhoz, a cigihez, meg persze az önsajnálathoz.