Nagyon régen írtam, év eleje van. Nem is nagyon foglalkoztam magammal és a betegségemmel, sokkal inkább anyukámmal, a sztori vége sajnos ismeretes.

Válaszút elé érkeztem, nem tudom, mit csináljak.

Már a múltkori vérvételnél, sőt a kettővel azelőttinél is felmerült a nővérek részéről, hogy el kellene kezdenem végre gyógyszert szedni, Nem csak azért mert szarok az eredményeim, hanem azért is mert az új orvosi protokol (és a gyógyszergyártók) azt mondják, nem szabad várni. Most már kb. mindegy, mert eddig az ellenkezőjét mondták és én vártam Mindig mondták, hogy „jajdejó, még nem szed gyógyszert, jók az eredményei“, mintha rajtam múlt volna.

Most meg hogy nem szabad várni, mert egy csomó betegségnek adok lehetőséget egy sérült immunrendszerrel.  Logikus a felvetés, nem vitatkozom vele. Abban maradtunk, hogy nézzünk meg még egyet és akkor döntünk. Megnéztük, határérték minden adat, szóval nincs mire várni.

Közben jött ez az amerikai lehetőség, hogy mehetek egy hónapra, és arra gondoltam, lehet nem egy másik kontinensen kellene a gyógyszerrel kísérletezgetni, várni, mi fog történni, hogyan reagál rá a szervezetem.  Egyet tudtam, orvost szeretnék váltani, ezt már a gyógyszer felvetésénél, amerikai tervek elött.  Úgy köszöntem el a nővérektől 2015-ben hogy januárban hívom őket és Zsolt új orvosához dr. Lórincz-hez kérek egy időpontot, és majd megmondja, mit javasol.

Eljött a január, voltam nála.

Ahogy sejtettem, türelmes és kedves volt MEGVIZSGÁLT! Valóban, megnézte a nyirokcsomóimat, belenézett a számba, kérdéseket tett fel, írt a számítógépébe. Mondtam is neki, hogy ugye tudja, hogy 2015 óta ő az első aki egyáltalán hozzámért. Kételkedve nézett rá, nyílván kellemetlen volt számára hogy a főnökéről állítok ilyet, még ha szerintem tisztában is van Szabó doktor alaposságával. Mondta, ő szíve szerint adna gyógyszert, nem is akar vért nézni, kezdjük el. Felvetettem, hogy utazom, országon belül is, Mexikóba is, félek a gyógyszert vámoltatni kell, elveszik, magyarázkodnom kell stb.

Azt mondta, hogy szerinte ne aggódjak, de ezen már nem múlik, tudunk várni márciusig, amíg visszajövök.  Csak közben van ez a hőemelkedés téma, ami legalább 10 napja, de lehet két hete is fennáll. Ő azt mondja, vaószínű a folyamat része, mint ahogy az is hogy a fehérvérsejtjeim a határon mozognak, ez „normális“, a HIV felzabálja őket, csőkken a védekezőképesség.

Megbeszéltük, március, de ha nem múik a fixen 37-37.2 celsiusos testhő, nem megy lejjebb vagy rosszul érezném magam, akkor akár utazás előtt is elkezdhetjük a kezelést, figyelembe véve az időeltolódást.

Reménykedtem benne hogy erre nem lesz szükség és próbáltam magyarázatot adni a problámára. Persze, az interneten keresgélve gyakorlatilag az őrület határára kerültem és napi húszszor mérem a hőmérsékletem. Két napja szedek forró italt megfázásra, amiben lázcsillapító is van. Boldog voltam, hogy naponta csak egyszer, rövid időre tért vissza a 37 vagy felette kicsivel, de ma újra. Nem állandó, de többször volt 37 körüli mint nem. A mérő elvileg megbízható, de ugrál így is és érzem is hogy izzik a testem.

Nem tudom mit csináljak, kétségbe vagyok esve. Nem tudom, hogy ha elkezdem a gyógyszert akkor a formám változik e, és eltűnik e a gyengeség és főleg a hőemelkedés vagy már valami komolyabb bajom van a sok gyógyszermentes időszak szövődményeként.  Nem tudom, melyik jobb bekockáztatni az esetleges macerát a gyógyszer kivitelel kapcsolatban és azt hogy az esetleges mellékhatások lehet ott jönnek ki vagy hagyni és azt kockáztatni hogy a 37-ből kint 39 legyen, orvosi segítség nélkül.

Már a 37 is zavar, mert érzem a közérzetemen hogy valami nem kerek. Ha belegondolok, mi bajom lehet, remegni kezdek és úgy érzem, végem van, Ha kicsit lemegy, akkor bizakodom.

Most épp az első opció játszik.

Tanácstalan vagyok, egyedül és nagyon félek.