A temetés után el kellett mennem kicsit, muszáj volt kimosnom a fejemből az elmúlt másfél évet. Anya is ezt szerette volna, ne zárkózzak be, menjek, ha tudok. Mivel ez egy folyamat volt, aminek nem is a halál, sokkal inkább a szenvedés volt a fájdalmasabb része, így kicsit meg is könnyebbültem, még ha fura is ezt így kimondani. Jobb volt, hogy nem láttam szenvedni, persze, azt még nem tudtam, mennyire lesz rossz soha többet nem látni.

Spanyolországban otthon vagyok, így nem volt kérdés hogy oda fogok menekülni.

Amikor rájöttem, hogy Alicantén a tengerpart csak funkcionális, és nem azért nincsenek sokan, mert hideg, hanem mert van sokkal jobb part is nem túl messze, akkor elindultam, hogy megnézzem, hol strandolnak a városiak. Nem tudom, voltak e városiak egyáltalán Benidormban, de kurva sok angol az igen. Mintha egy másik évszakba kerültem volna, ami annak is volt köszönhető hogy az esős nap után sokkal jobb idő lett, illetve annyi ember volt a parton, mintha főszezon lenne. Akkor még a városba nem mentem be, csak a parton voltam, de láttam, hatalmas a hely „hátrafele“ is, de engem csak a stand érdekelt. Fura, hogy ez az egykori halászfalu mennyire kiépült. Hatalmas emeletes házak, nyüzsgő élet.

Egy délutánt töltöttem Benidormban, majd elindultam visszafele,hogy megtegyem a vonattal (hév) az egy óra és tízperces utat. Már akkor elhatároztam, hogy eleget voltam a városban, az utolsó két napomat tuti itt töltöm, és „lehévezek“ minden nap. Imádtam, hogy november van és lehet napozni, fürdeni a tengerben, mintha augusztus lenne. Mikor visszaértem, megnéztem, van e olcsó szállás Benidormba. Már Budapesten is gondolkoztam, hogy egy éjszakát ott töltök, de nem akartam a megérkezés napján még útra kelni, utolsó nap sem volt jó, mert másnap korán kell kelnem, indul a gépem vissza közben pedig pénzkidobás, hogy ott a szállásom, és közben foglalok egy újat. 
Persze, akkor négycsillagos hoteleket néztem, aminek így utólag semmi értelme nem lett volna.

Viszont a legolcsóbb hotel nem is tűnt rossznak, jó helyen volt, tök egyszerű, de tényleg nem akartam sok pénzt költeni rá, hiszen azért akartam visszamenni hogy egész nap a parton legyek, és ne kelljen tiszta homokos testtel visszamennem Aliicantéba, hanem bármikor beugorhassak a hotelba átöltözni, stb. 25 euró volt az ára reggelivel. Az elég baráti, főleg ha beleszámítom, hogy nem kell kétszer, csak egyszer vonatoznom, ott is megspórolok pár eurót, szóval gyakorlatilag szinte ingyen van. Ittam még egy pohárt bort és lefoglaltam. Ugráltam örömömben, hogy másfél napot egy fantasztikus parton tölthetek. A várost már úgyis láttam. Napozni akartam. Amikor néztem a bookingon a hotelt, pörgettem a képeket, feltünt, hogy a szoba, fürdőszoba, tetőterasz, reggeliző helység után egy travi képe fogadott ahogy vendégeket ölelget. (gondoltam bekerült egy kép a szomszédos diszkó programjáról), hotel bejárata, travi, recepció, travi, travi, travi. Rákeresetem a szállodára és kiderült, hogy nem csak hogy gay friendly de minden este travi show van. Jól indul - gondoltam.

Mikor megérkeztem elképesztő tömeg fogadott az utcákon, mindenhol rainbow flag, sexshop, mint Barcelona Sitges-e, csak nem olyan szép építészetileg. Rengeteg angol, akik már délelőtt oylan részegen mászkáltak (inkább dülöngéltek) a szűk utcákon, mint amennyire a legdurvább napomon vagyok ittas hajnali négykor. Se. Tele műanyag bolttal, kínai ruhákkal, tiszta Siófok, a tengerpartok viszont nagyon szépek voltak. Végülis ezért jöttem. Hamar megtaláltam a Royal Queens Hotelt, ami előtt rengeteg öreg meleg táborozott. Olyan barnák voltak, hogy valószínű április óta ott ülnek fogásra várva.

Mikor beléptem a rózsaszín- szürke-sárga madaras rövidnadrágomban, ami heréig van felhajtva, a virágos vászon mamuszomban és az olyan mélyen oldalt kivágott atlétámban, hogy sokszor a bal mellbimbómat előbb észrevették, mint engem, megállt a levegő. A bárpultos molett buzi csávó strasszokkal kirakott rózsaszín pólóban hangos Hola-val indított és gyakorlatilag a testem minden négyzetcentiméterére hosszú másodperceket szánt, mintha utána fogalmazást kellene írni belőle, mit látott. A pincér is megállt a tálcával, mosolygott, és a kint ülők pillantását is éreztem ahogy petyhüdt szemhéjukat felemelve vizslattak. Átlagéletkor messze nyugdíj, és nem korkedvezményes. Egy brit hatvanas fogadott, mosolygott, elmondta, hogy mikor van reggeli, hol a bár a tetőn és a show mikor kezdődik. Alap infók. Mikor felnéztem, láttam, hogy mögötte legyezők és boák lógnak, travik képeivel, meg a spanyol király fotójával. Mondjuk tény hogy kurva helyes. A szobám az ötvenes. Lifttel felmentem a jobb napokat is látott hotel ötödik emeletére, ahol félhomályos lépcsőházba érkeztem. Elképzeltem, hogy a hatalmas csövek és a lepattogzott festék mögött milyen sztorik lehetnek. Mennyi buzi vircsaftot láttak már ezek a falak. OMG. Mikor beléptem középszar kolesz szoba fogadott, de ilyenre számítottam, pláne ennyi pénzért, még ilyenre sem. Az erkély világszám volt, fansztikus kilátással, hatalmas tériszonnyal. A fürdőszoba is bőven vállalható volt, bár ha le akartam ülni a wc-re, akkor be kellett préselnem magam a kicsit túlméretezett wc papír tartó és a mosdókagyló közé. Legalább ha elkapnék valami vírust, akkor egyszerre tudnék fosni és hányni, mert a fejem gyakorlatilag könnyedén a csapba ért.

Mikor lementem sörért, vidáman üdvözöltek a senior melegek, nem volt nehéz észrevenniük hogy megérkeztem, mert a lift gyakorlatilag a bárpult mögé nyílt, mikor kiszálltam szinte már csapolhattam volna a sört. Meg hát nem vagyok egy feltünésmentes jelenség, fpleg nyáron, a tükörsimára borotvát lábammal, a hatalmas dekoltázzsal és az elég tipikus járásommal. Jó lenne leszoknom arról hogy azt gondoljam valami kifutón vagyok és a Versace tavaszi-nyári kollekcióját mutatom be épp, egyrészt kinöregedtem belőle (bár ebben a közegben szemtelenül fiatal voltam végre), másrészt a Versace már maximum a modellek használt papírzsebkendőinek összegyüjtésére tudha használni egy divatbemutatón. Az erkély meglehetősen para volt, egyrészt mert tériszonyom van, másrészt alul a korlát és a „talpazat“ között néha kificcent a szék lába. Gyorsan minden bútort, ami kint volt (két aluminium szék és egy asztal) beljebb húztam, hogy ne kelljen a széléig merészkednem. Közben azon gondolkozam, vajon bebaszott angolok építették e ezt az erkélyt, akik annyira berúgtak hogy ittmaradtak 1986 óta egy nyaralás után. Lekésték a gépet, gondolták, elhelyezkednek a spanyol építőiparban. Azonban a nyelvet nem ismerik, fasz se tudja hogy kell erkélyt építeni, de biztos nem lehet nehéz. Miközben azon elmélkedtem hogy fogok leszakadni az ötödikről, egyenesen a buzik ölébe a hotel előtt, átintegetett a mellettem lévő erkélyről egy hatvanas. Köztünk egy tejüveg váválaszfal volt, de volt egy öt centis rés, amin teljesen átlátott.

Én ott álltam félmeztelenül (ami alapesetben nem nagy élmény, de egy hatvanéves alkoholistának lehet tudok még felüdülést nyújtani.), és mondtam én is, hogy HI.

Utána már félig bent cigiztem és ittam, figyelve az árnyákát, hogy épp hol van. Felmentem a grindr-re, és láttam, tőlem két méterre van. Valószínű ő volt. Le akartam tiltani, de annyit tiltottam már az elmúlt pár napban, hogy a rendszer nem engedte csak ha megveszem a premium verziót. Következő hatvanas mackó négy méterre, aztán hat, tizenkettő. Gyakorlatilag az egész szálloda kereste élete szerelmét félórára vagy legalábbis az első ejakuláció eréjéig. Eszembe sem jutott ismerkedni vagy megcsalni Bencét, egész egyszerűen körülnéztem, sokszor így kapok tippeket a hellyel kapcsolatban attól a néhány százaléknyi melegtól akik nem dugni akarnak. Ritka, de előfordul. Miután egész nap strandoltam, este elmentem várost nézni. Kikommandóztam a szobámból a folyósóra, szemben hatalmas porraloltó készülék, kar vastagságú csövek, villodzó lámpa, annyira szürreális volt, hogy Almodóvár akármelyik filmjét le lehetett volna forgatni. Mintha egy lelakott gay cruising bárban lettem volna a hetvenes években, amikor még védekezés nélkül nyomult mindenki, oda és addig emeddig ért és ahova befért. Persze, kilépett egy faszi a folyosó végén található szobából, és jajdejó, együtt mehettem le vele lifttel. Kínos csend, persze a lift lassú. Kiszálltunk a pultban együtt, minden szem megint ránk. Gondolták a kis buzi nemrég érkezett és már összeszedett egy jókiállású hatvanast az 56os szobából.

Gyorsan távoztam. Jót sétáltam a parton, bár kezdtem fáradni, nem tudtam, hogy fogom kibírni 11ig a showig.

Aztán mire már ittam pár pohár bort, kezdtem kiborulni. Céltalannak éreztem az egészet és azt, hogy anyám mitől lenne büszke rám, ha most látna. Leesett minden, mindent felfogtam és annyira elkezdtem sírni, hogy majdnem megfulladtam. Üvöltve bőgtem, szóval a showt is kihagytam, meg az az igazság, hogy ez egyedül nem vicces.

Félek a traviktól, hogy tuti kiszúrnak maguknak, ismerem őket milyenek. Egyedül nem tudok bulizni, kell valaki aki húzzon magával. Szerencsére nem jött át senki hogy a szegény kis árvát megvigasztalja és egy anyai (apai) szoptatást eszközöljön az ötvenes szobában. Belealudtam a sírásomba, aminek eredménye az lett, hogy feldagadt szemekkel ébredtem. Legalább kezdtem hasonlítani a többi ottlakóra. Még egy hetet ott lennék, úgy néznék ki, mint ők. Lehet így kezdték maguk is. Viszont a legjobban aludtam az egész hét alatt a tábori ágyon. Alicantéban nem tudom, mi volt de borzasztóan aludtam minden éjjel, ilyen szarul még soha sehol, de Benidormban nagyon jól, kényelmesen, mélyen. Lehet hozzájárult az is, hogy kisírtam magam, kiadtam magamból a feszültséeget, bár visszatérve Alicantéba újra rosszul. (folyamatosan viszkettem és azt képzeltem, poloskák vannak az ágyban. Las poloscas.)

Lementem reggelizni először napszemüvegben, de abban semmit nem láttam, így bevállaltam a feldagadt véres szemeket. Azt hittem, lebasznak, hogy kihagytam a showt éjjel, de rájöttem, senki nem foglalkozik velem, meg a pultosok már délután rövideztek, szóval azok valószínű addigra már abban sem voltak biztosak hogy ők ott vannak e az eseményen. Fel voltam rá készülve, hogy kitesznek félig lejárt sonkákat, leértékelt sajtokat, középszar fehér kenyeret, és ez a reggeli. Nem láttam semmit kirakva, senki nem evett, inkább ivott. Odamentem a strasszos nagyseggűhöz, hogy „What is breakfast?“  - „English breakfast“.- jött a válasz amiben benne volt egy húbazmegdemegszopatnálak arc is grátisz. Gondolhattam volna, hiszen ezek angolok. Imádom, végre egyszer normálisat eszek. Bacon, toast, bab, gomba, paradicsom, kolbász, tükörtojás. Pont a másnapos gyomromnak való. Közben megérkezett a szomszédom, a grinderről, de nem is mertem balra nézni, ahol ült. Igazából abban sem vagyok biztos hogy ő volt, mindenki egyforma volt gyakorlatilag. Ötven-hatvan közötti, alkoholtól puffadt, vizenyős arc, arany fülbevaló, arany karkötő, mintás póló vagy ing, öszes haj, vörös szemek, jobb napokat is látott fasz. (ez csak feltételezés)

Meférkezett a német buzi is, egy szintén ötvenes, két kövér nővel akik vörösborral, sörrel és háromnegyed doboz piros Marlbival indították a napot. Ha nem térek ki a pillantásuk elől, még képesek lettek volna odaülni, mikor a tejeskávémat fogyasztottam a teraszon. Aztán megérkezett egy ősz kleopátra nő is, akit Lady-nek szólítottak a pultosok, majd megszólalt. Itt derült ki, hogy pasi volt, vagy olyan nő, aki négy doboz cigit szívott per fél nap, mert ilyen hangja nőnek nincs. Még az angoloknak sem, meg 45-ös lábuk sem. Akkora hasa volt, mint aki a hétégén hozza világra a szíve alatt növekvő kisdedet, ami felett két hájmell helyezkedett el. Gyakorlatilag ültek a hasán, mint varjak a dombon a délutáni napsütésben. Elővett egy iPadet és gondolom ő is grinderezni kezdett. Bizonyára Lady volt a neve ott is. LadyBottom59_Benidorm

Majd kisuhant egy másik travi, szintén negyvenhatos lábbal, szőke kleopátra parókában, ő is ötvenes. Retiküljét lóbálva eltünt a reggeli forgatagban. BlondeLady_spanish Őt követte az a faszi, akit már többször láttam. Mintha a hetvenes évekből maradt volna itt (amúgy ez esélyes is), trapéznadrágban, halvány virágos ingben, kopogós hosszúorrú cipőben. Amíg elment mellettem, két szál cigit is fogyasztott majd leült és folytatta a dohányzást. Aztán megjelentek egész fura, oda nem illő, jól öltözött arcok is, akik valószínű a jó reggeli vagy a bohókás személyzet miatt jártak oda. Gondolták beugranak a buzikhoz meló előtt egy kis pikírt hangvételre. Még lementem a partra és elhatároztam, hogy miután kicsekkolok délben, elmegyek egy gay nude beachre, amit olvastam, hogy érdemes megnézni. Megtudtam a grindr-en egy normális arctól akit nem a farkam érdekelt, hogy nincs annyira messze, de elég nehéz megközelíteni gyalog, de menjek két megállót visszafele tram-mel és onnan gyalog.

Összepakoltam a táskám és lementem a recepcióra kijelentkezni. Akkorra már visszatért a tulajdonos, aki kérdezte, minden rendben volt e, mondtam igen, reméli lát még (de akkor nem szalasztja el, hogy úgy megbasszon, hogy nem a bánattól, hanem az örömtől fogok üvöltve sírni a szobámban- a szerk.), rámkacsintott, kezet fogtunk, még beköszöntem a strasszos disznónak, majd magam mögött hagytam ezt a mega abszurd helyet, ahova egyébként nagyon szeretnék még egyszer visszatérni.

Felszálltam a tram-re, ami nagy szerencsémre pár percen belül el is indult, és követtem a tourist information által adott infókat, és leszálltam a valamilyen kórház megállónál. A kórház előtt megkérdeztem két embert, hol van ez a part, azt se tudták miről beszélek. Olvastam valami olyasmit, hogy egy erdőn kell átvágni, pont volt előttem egy valami hasonló, meg a tenger fele kell menni nyílván, így elindultam arra. Azt gondoltam, egyenesen megyek és hamarosan szemem elé tárul a strand, ahol épp Mr Gay Spain válogatást tartanak. Gondolhattam volna, hogy már az elején elbasztam, mert a régi kaszinónál autóval balra kellett volna menni, vissza Benidorm fele, de arra nem akartam, mert az autópálya volt, jobbnak láttam a természetet választani. Majd nyomok egy balost a tengernél- gondoltam.

Hegynek felfele mentem már egy ideje, és vártam hogy lenézhessek, mi van alattam és ahhoz képest folytassam az utam tovább. El is jött ez a pillanat, egy hegy tetején álltam, alattam sziklák, de semmi part. Balra újabb hegy, jobbra egy part, ahol három nyugger üldögélt, amennyit ilyen magasságból láttam belőlük. Az tuti nem a gay nude beach, és különben is balra kell tartanom, szóval elindultam az akkor még ember által vállalható úton. Volt egy tíz méteres szakasz, ahol korlát is volt, de amúgy semmi, és a virágos bebújhatós vászon mamuszomat nem éppen arra tervezték, hogy sziklás hegységet másszak benne. És még akkor nem is kellett igazán másznom.

Eljutottam a hegy túloldalára, aminek a végén volt még egy, na még azt megnézem. Aztán még egy, najó, vissza nem fordulok az biztos, megyek ameddig tudok, ameddig nem látom meg a kristálytiszta tengert. Hátamon táska, félmeztelenül, virágos szettben. Egyszercsak a viszonylag egyértelmű (de nyílván bakancsban járt) turistaút elfogyott és már csak egy nagyon keskeny nyomvonalon tudtam menni, ekkor már erősen felfele. Amikor lenéztem, szédültem, és közben arra gondoltam, hogy szegény Anyám ha most látna, tuti ejájulna.

Vajon vannak e ebben az országban homoki viperák? (azt sem tudom, mi az, de tuti félek tőle) siklók? (attól is) pókok? (még jó)  Nem nagyon tudtam olyan állatot elképzelni abban a kontextusban, amint egy vászoncipőben kapaszkodok fel egy hegyen, amitől akkor és ott ne féltem volna. Racionálisan belegondolva, nyílván nem voltak ott kiscicák, kiskacsák és Bambi sem. Egyszercsak lenéztem és megláttam magam alatt azt a partot, amit kerestem. Sehol nem volt kitáblázva csak egy másik partszakasz, mert valószínű senki nem innen közelíti meg a a nudi strandot. Mintha meztelen embereket láttam volna a parton, de abban nem voltam biztos, de a képek alapján a sziklás partot be tudtam azonosítani. Nem rendelkeztek olyan erényekkel hogy ilyen távolságban egyértelmű legyen, mit látok. Lefele nem lehetett menni, nem is mertem volna, mert olyan meredek volt, hogy lenézni sem nagyon tudtam. Láttam az utat, ahol jönnöm kellett volna eredetileg, parkoló autókat a távolban, oda kellett eljutnom. Csak úgy volt rá esélyem, hogy felfele mászok, még akkor is ha ismét elfogyott az út.

Elkezdtem felkapaszkodni hol a sziklákba, hol egy egy növénybe reménykedve hogy miközben négykézláb mászok, nem lep meg egy állat a bokorból, mert akkor tuti elengedem magam és legurulok, mint ahogy a kő a lábam alatt is ezt tette prezentálva, mi fog velem is történni, hogy elvesztem a lélekjelenlétem. Végül egy kilátóhoz érkeztem, de akkor már hangosan mondtam, hogy - Akkor is felmászok bazmeg és eljutok a kibaszott buzi strandra, ha félholtan, akkor is!

Egy kerítés alatt átbújva érkeztem meg a normáis útra, ahol nem volt senki. Ha lettek volna, azt látják, hogy kifulladva, izzadtan mászok fel a semmiből. Nem értették volna, miért onnan jöttem, amikor van út is. Itt már sínen voltam, mert csak lefele kellett mennem egy betonúton, hogy belefussak a két kis öbölbe, amit egy benyúló szikla választott el egymástól és valóban gyönyörű volt. Volt egy fél kiflim, 10 deka sajtom és még fél liter vízem. Ezzel a kollekcióval kellett gazdálkodnom, de már megérkeztem, nem lehet baj. Persze ha elfogyott volna, akkor az öreg buzeránsoktól tudtam volna kérni szomjoltót, de lehet nem azt kapom, amire először vágytam volna. Persze itt is hatvan év volt az átlagéletkor, egy- egy nő, de inkább petyhüdt pöcsök (alliteráció) gyülekezete. Azt gondoltam hogy Enrique Iglesias hasonmások lesznek ötven kiadásban, de ehelyett maximum Lógó Pöcsök Fesztiválja (LPF) volt.

Levetköztem a gátlásaimat és belevetettem magam a naturalizmus szépségeibe. Egyébként nem volt rossz, de nem hiszem, hogy csaltakoznék a Naturalizmussal a szabadságért Facebook csoporthoz.

Körülbelül bő egy órát strandoltam, majd elindultam vissza. Persze, most sem az úton, mert akartam felülről fotózni, szóval egy kisebb dombra még felmásztam, ami a stand fölött magasodott. Itt már keményen ment (volna) a buzulás, mert sok bokorban vagy pihenőhelyen kemping széken ülve vagy csak a farkukat lógatva figyelték a bácsik, mi újság, kivel lehetne hókamókázni pár percet, hamár idáig autóztak. Nem tudtam nekik túl sok mindennel szolgálni, így haladtam tovább. Itt sem volt egyszerű az út, mert egyrészt nem volt, másrészt egy ledöntött kerítésen kellett átmásznom, amin egy tábla hirdette, tilos belépni. Nem tudtam, hogy ez a hely a homoki viperák párzására kijelölt, nagy természetvédelmi jelentőséggel bíró területe vagy a Valencia tartomány harci egységének kiképző pályája, vagy csak egyszerűen taposó aknák vannak a földben, mindenesetre nem volt más választásom vagy visszamegyek a pöcsrángató bokorlakók fele vagy megyek előre.

Egy erdőn vágtam keresztül (biztos ez az, amiről írtak), majd láttam azokat a magas házakat magam előtt, amiket a vonatról is. De jó, megérkeztem, innen már vagy megkeresem az itteni megállót vagy egszerűen visszasétálok Benidormba, és onnan megyek Alicantéba.

Ahogy azt elképzeltem.

Elindultam, amerre azt gondoltam a vonatnak lennie kell, megérkeztem egy kétszer négy sávos autópályára, síneknek nyoma sem volt. Visszafordultam, hogy a tenger fele vegyem az irányt, de már abban sem voltam biztos, hogy ez milyen város. Persze, sehol senki az utcán, és mint a hegyen, itt is egyszercsak vége lett az útnak. Előttem egy szemétlerakóként üzemelő hatalmas placc, tele sittel, mellette valami külvárosi vándor vidámpark zaja, előttem klasszik lakótelep.

Velem nem basztok ki, lakótelepen nőttem fel, túléltem a homoki viperákat, a plöttyedt faszúakat, az aknákat, sőt még a travikat is, én itt átmászok az kurva élet. Át is másztam, meneteltem, mint az eszelős a törmelékek között a kis cipőcskémben, derékig érő gazban, látva lelki szemeim előtt a célt. Egy nagy árok volt előttem, amit át kellett ugranom. Pont egy takarító autó parkolt mellette, benne telefonáló ember, aki csak annyit látott, hogy a szeméttelepről egy rózsaszín nadrágos, virágos cipős csávó libben ki hatalmasat ugorva nekifutásból, és már mentem is tovább.

Persze, nem tudtam merre, de muszáj volt előre. Több embert megkérdeztem addig is, hogy merre kell mennem, volt aki a Tram szót sem értette, pedig ők hívják így ezt a hévszerűséget, nem én találtam ki. Amikor lakottabb településre érkeztem, újra mindenkitől érdeklődtem, hol van ez a kibaszott vonat.

Vagy legalább Benidorm hol van? Visszasétálok, azt legalább ismerem. Azt mondták, egy óra séta. Tól voltam 20 kilométeren, nem tudtam már a bizonytalanságba sétálni, és féltem, hogy besötétedik. Persze, az erdőben rosszabb volt, de itt sem volt jó. Mondták arra, de pontosan nem tudják, forduljak vissza, menjek inkább arra, busszal, gyalog.

Már a végső kétségbeesés határán voltam, amikor egy angol turista megerősített, hogy lehet, jó irányba megyek. Mondtam neki, hogy a lehet már nagyon jó nekem, ne aggódjon. 37 kilométerre voltam Alicantétól, muszáj volt vonatra szállnom. Egy benzinkútnál lerajzolták nekem, hogy kell mennem. Látták, itt nincs mese, úgy nézhettem ki, mint aki egy túlélő túráról jött. Túl sokat nem is tévedtek. Egy Burger Kingnél ittam egy pina colada ízű ihatatlan terméket, majd nekivágtam a már nem hosszú útnak. Biztonság kedvéért mindenkitől megkérdeztem keverék spanyollal, hogy „Donde está éstacion to Alicante?“ , nehogy valamit benézzek. El se hittem, mikor megérkeztem, kiderült plusz két megállóval távolodtam Benidorntól, jogos volt az egy óra gyalog megállapítás, és még kevés is.

Tíz percet kellett csak várnom, már semmi nem érdekelt, éhes se voltam, különben is egy félig vad macskának adtam a sajtot a nudistrand mellett, csak az érdekelt hogy „hazaérjek“  Az már meg sem kottyant, hogy nem engedett ki a rendszer a tramnel, mert csak két óráig lehet használni a jegyet én pedig elkóboroltam. Segített valaki angolul, vettem egy kiegészítőt, másfél euróért. Legalább nem ötvenre basztak meg.

Fél órával később már a lakásban boroztam és nem hittem el, hogy mennyi minden történt alig két nap alatt. A szokásos formámat hoztam, nem lepődtem meg, sőt az a meglepő, hogy addig minden gördülékenyen ment, de kellett ez is a teljességhez.