Mostanában kezdtem azon gondolkozni, hogy mi lesz később. Most jó, különösen, hogy boldog vagyok, de mi lesz azután? Lehet, a boldogság kontrasztja hozta ezt elő bennem, nem tudom, de elkezdtem gondolkozni. Sose gondoltam az öregségre, messze van és távoli. Ez természetes ebben a korban, harminc évesen az ember nem mélyed el abban, hogy mi lesz hatvan éves korában.  Ha megéli. Tudom, az élet kiszámíthatatlan, mint ahogy a halál is, de fura érzés “tudni“ meddig élek. Pontosabban maximum meddig élek. Mondanak húsz-harminc evet, megfelelő életvitel mellett. Én ennek közelében sem vagyok, tehát bármi lehet. Olyan, mintha egy időzített bomba lenne bennem, ami be van ugyan állítva, de ki bízik a műszaki cikkekben?  A DVD lejátszoóm is folyamatosan elromlik.

Tinédzser koromban sokszor elmondtam, hogy én úgy érzem, ötven eves koromig fogok élni. Senkit nem érintett meg túl mélyen az információ, ilyen korban még elképzelhetetlen az öregség és nem is vágyott állapot.  Nem szeretnénk ráncos, ízületi problémákra panaszkodó szenilis aggok lenni, akiket kinevetnek a fiatalok és a közértben is külön problémát okozunk az eladónak, mikor a harmadik kenyeret szedetjük le a felső polcról újra es újra, nem érjük fel, át kell gondolni, fog nélkül mire vagyunk képesek és már a másodiknál elfelejtettük mi volt az első, mely tényező akadályozza a helyes döntés megszületését.

Ez az a kép, amit elutasít minden fiatal. Én akkoriban nem erre fogtam a megjósolt dátumot, hanem csak éreztem, vagy már akkor erős feltűnési viszketegségemben valami meghökkentőt akartam mondani. Lehet, azonosultam a nagypapám testvérével, akit bár nem ismertem, hallottam róla néhányszor, hogy milyen bohókás volt, valami nemesi család lányának udvarolt, kicsapongó életet élt, az éjszaka császára volt, majd azt hiszem harmincvalahány éves korában leesett egy lóról és meghalt. Kiskoromban hozza hasonlítottak, a testvéremet pedig a papámhoz, aki higgadt, megfontolt ember hírében állt.

Néztem ma az öregeket az utcán és a boltokban, amerre jártam. Arra gondoltam, hogy valószínű jó fej öreg lennek, aki bár panaszkodik, hogy mindene fáj, ennek ellenére nyitott az új és abszurd dolgokra; belvárosban kávézgat és a barátaival fröccsözik a teraszon, vitatkozik a macskával és mindig utazni vágyik. Mesél és hallgat. Figyel, érzékel és nagyon bölcs.  Elkeseredek, ha arra gondolok, hogy ez nem adatik meg nekem, előre le van játszva minden. Olyan, mintha a színházi előadás abbamaradna a vége előtt harminc perccel, pont mikor beérik a cselekmény és elindulunk a kiteljesedés felé vagy ősz után nem jön tél, csak egyszerűen vége van. Szeretnék telet és katarzist még akkor is, ha homályosan látom és nehezebben lépek bele a friss hóba. Szeretnék nevetni magamon, mikor nem sikerül elsőre felmenni a metróból a lépcsőn, szeretnék házsártos lenni és ingatni a fejem nosztalgikus gondolatokkal telve, miközben elnézem a fiatalság könnyelműségét a közeli téren.

 Szeretnék öreg lenni!

Fura, hogy mik lettek fontosak, olyan dolgok, melyek korábban természetesnek hatottak. Megszületünk, megöregedünk és meghalunk. Számomra kimarad a középső rész, mely felfogható szükséges rossznak is, de a szilvás gombóc közepén elhelyezkedő gyümölcsnek is, mely teljessé teszi a gasztronómiai élményt.  Most még nem félek ettől, csak elgondolkoztam az életen. Az az énem, aki felfogja a kialakult helyzetet. A másik csak ír egy fejezetet erről és nem gondol bele, hogy a történet nem másról, hanem saját magáról szól.

Javier letipegett a lépcsőn. Lassan es megfontoltan lépkedett, vigyázva minden mozdulatra. Amikor a lakásba költözött meg könnyen vette az akadályokat, azóta nehezebb lett minden, de szerencsére az öregség nem hirtelen jön, hanem szépen lassan fonja körül az életet, mint ahogy a betegség is, mely segít abban, hogy fokozatosan tanuljuk meg annak szabályait. Javier kilépett a kapun és megpillantotta az előtte elterülő tengert. Csak egy kis utca és egy lejtő választotta el a végtelen víztől, mely mindig megnyugtatta.

Tel volt már, érezhetően lehűlt a levegő, de valahogy jól esett a friss szél érintése a cserzett bőrön. Ez jelentette az életet.