Megvannak a második eredményeim.
Egy órakor akartam felívni az ambulanciát, be is volt állítva a telefonom emlékeztetője, bár nem valoszínű, hogy elfelejtem, hiszen egész nap emiatt áltl görcsben a gyomrom. Mindenki elment ebédelni, egyedül maradtam az irodában, ami azt váltotta ki belőlem, hogy felemeltem a telefont és már csörgött is a tizennégyes ambulancia készüléke. Magam is meglepődtem, hogy milyen hirtelen döntöttem a telefonálás mellett, de talán jobb is, hogy most kimaradt a fél órán át készülődés, és ezzel járó elviselhetetlen gyomosrgörcs, a fuldoklás és a szédülés.
Most, hogy túl vagyok rajta, most fogtam fel, hogy megvan, túlestem rajta. A T4-em 24.5 % (a %-os adatokat sose értettem, nem tudom mennyinek kell lennie), ugyanez számokban 635, ami az immunrendszer állapotát jelzi és 500 alá nem jó ha csökken, Múltkor nem volt 500, és az elsőnél is 540 volt, amire akkor azt hittem mennyire jó eredmény, Kérdeztem Mária nővért, hogy hogyan emelkedhetett majdnem kétszázzal a szám, amire azt válaszolta, hogy biztos akkor meg voltam fázva. Meg olyan is van, hogy regenerálódik a szervezet, és beáll egy szintre, mielőtt rohamosan elkezdene zuhanni az érték, és a gyógyszer szedése válik szükségessé.
A vírusszámom elég magas, 148 000, ami a múltkori száztizenvalahány ezerhez képest növekedést mutat. Ennek elvileg csökkennie kell az idő előrehaladtával, bár még túl sok időről nem beszélhetünk. Rákérdeztem Mária nővértől, hogy ugye most akkor semmi teendő nincsen, hiszen ezek nem rossz értékek. Azt válaszolta, hogy szerinte nem, de beszéljem meg az eredményt Szabó doktorral, aki most épp ebédel, de hívjam később.
Meglepődtem és megnyugodtam, hogy az immunrendszerem érteke növekedett, azonban a vírusszámtól félek. Mi van, ha ez olyan magas érték, hogy gyakorlatilag a legkisebb dologtól is fertőzök? Tudom, ehhez azért sok minden kell és nagyon vigyázok mindenkire, de ameddig nem vagyok benne biztos, hogy nem anális szextől kaptam el, addig én sem lehetek bizonyos abban, hogy én nem adtam át egy sérült szájba jutó előváladékkal. Senkinek nem élveztem a szájába, sőt kerültem ezt a területet is, de sose lehet elég óvatos az ember és belehalok a felelősségbe. Lehet, otthon kellene ülnöm magányosan és nem találkozni senkivel? Azt hiszem ez a normális emberi reakció és nem az, amit én csinálok, hogy találkozgatok pár emberrel. Olyan, mintha tömeggyilkos lennék. De nagyon vigyázok! Tényleg! Most magamnak bizonygatok. A normális és a fertőzött Javier örök küzdelme.
Az első híváson túl vagyok, még beszélnem kell Szabóval, aki vagy fogad valamikor vagy fel kell tennem a kérdéseimet telefonon, melynek válaszaitól előre kiver a víz. Természetesen azt szeretném hallani, amit akarok, ami megnyugtat, ami a lellkiismeretfurdalásom és felelősségtudatomat enyhíti kicsit, hogy nyerjek újabb három hónapot, melyet a “nyugalomban” tudok megélni. Mennyire abszurd, hogy három hónapos terminusokban élek, és minden három rohadt számtól függ. Az életem. A normális világban töltött és a szűk értelemben vett életem is.
