Hajnali kelés, magam erőszakos felpofozása a xanax-os álmomból, 7-kor már az Úllői úton sátáltam a hóban-fagyban. Az ambulancia, egyertelművé téve, hogy ez mi is, hatalmas PLUSS hirdetőtábla, mindenhol AIDS prospektusok, Pozitív gondolkodás kiadvány, egymás tekintetét kerülő érintettek a váróban.  Mária nővér ki, én oda hozzá, hogy ‘most tudtam csak jönni, ugye nem baj?’ nem, semmi gond. Itt, a folyosón nem osztottam meg vele, hogy nem tudok várni, hiszen vissza kell keresnem az embereket. Eltünt bent, én pedig lefejtettem magamól az 5 méteres sálat és leültem. Tüntetően magabiztosan, nem szemlesütve és nem a "szakirodalmat" böngészve ültem és Karibi utazási katalógust lapozgattam. (sok helyen olvastam, hogy a trópusokra való utazás nem javallott, a nap és a higiéniás körülmények miatt- tehát betettek egy cukorbetegek kezelesére szolgáló rendelő várójába egy DAUBNER képes prospektust- ma már erről is tudom, hogy sok esetben alaptalan a félelem.) Nézegettem Kubát is, majd maximum napernyő alatt baszok be mojitotól.

 Megérkezett egy kb. 17 éves fiú, akinek az egyik füleben még üvöltött az olcsó techno zene s úgy gondolta nem veszi ki, nem kapcsolja ki, kicsit kizárja a steril várót maga körül.

Kijött "Erzsike", a takarítónő, aki a cipőkről leolvadó havat volt hivatott feltakarítani. Kedvesen, mosolygosan fordult (mit fordult, az ajtóból kiabált) a kisfiú felé: "Robikám! megint jönnöd kellett?" 

R: "Aham, igazából tegnap, csak elfelejtettem."

Mintha arról beszéltek volna, hogy elfelejtett Robi kenyeret venni, de most eszébe jutott, gondolta leugrik egy félkilónyiért. Mindezt a szemlesütöttek (és kubai álomutazást böngészők) előtt. Nesze neked orvosi/takarítónői titoktartás. Bár aki ezen az ajtón belép, az egyertelmű helyzetben van. Nincs mellébeszélés, nem lehet ráfogni, hogy az ‘anyamnővérénekaszifiliszleletéértjöttemjónapotkívánok’.

 Pár perc múlva behívtak, bemutatták Szabó doktort, aki ült az asztalánál. Egyből szerelembe estem. Szerintem nem viszonozta érzéseimet. Nyílván ebben az állapotban minden olyan ember iránt erősnek tűnő érzéseket tápláltam volna, aki egy kicsit is kedvesebb velem és segíteni akar. Kérdezték, el fogok e ájulni a vérvételnél, Mondtam, hogy ha nem ájultam el az elmúlt 10 napban, akkor nem fogok most sem, bármit csinálnak velem. Mivel nincs már szabad karom, a kettővel ezelőtti helyére szúrtak, hogy megszabadítsanak kb. 4 ampulla vértől.

Felvilágosítottak hogy ez az ellenőrző vizsgálat, aminek eredménye a tuti (persze, az előző is az), amiről érdeklődjek csütörtökön. (Ha nagy gáz van, majd ők hívnak addig) Itt már valami sejtszámot is meg lehet állapítani. De a tuti a kettő eredménye lesz, ami jövő csütörtökön kerül prezentálásra Szabó dr. által, aki hasznos tanácsokkal is ellát majd.

Mondtam közben, hogy nekem vannak kötelezettségeimkéremszépen’, értesíteni az érintettet /-teket, meg ilyenek. 

"Nem fog történni semmi ez idő alatt, nyugodjak meg addig." Felmerült bennem (és itt nem a Ádámra gondolok), hogy mi van akkor ha az illető ez idő alatt, ami egyelőre két hét, meg amíg még én sem, ő sem tudta, végigfertőz egy lakótelepnyi embert?!

Ez úgy tűnik nem rizikófaktor és elhanyagolható. Nem is értem. 

Mondtam, hogy mikor voltam utoljara szűrésen, kevesebb mint egy évvel ezelőtt. “Tehát friss..”- szólt közbe Klári nővér. 

"Mit tudok a betegségről?" -egyelőre éppen eleget, amit elmondtak. "Internet?" - ööö... nem merek netezni, mert tele van szeméttel. "Milyen igaz és milyen okos" - szólt közbe Szabó doktor most először, növelve eselyét a későbbi randinak.

Még arra felhívtak a figyelmem a kedves nőverek (akik ugyanolyan uniformisban voltak, mint a takarítószemélyzet) , hogy lehetőleg ne mondjam senkinek vagy csak kevés embernek, mert Magyarországon még nem tudják ezt kezelni és magamnak ártok. (eltelt 10 nap az eset óta, tehát már késő lehetne a figyelmeztetés, de persze olyanakkal osztottam meg, akikben vakon megbízok, persze, nem voltak kétségeim, hogy ha nem is tőlük, előbb utóbb másokhoz is eljut.) Büszkén és hangosan (hogy a papírmunkába mélyedő dr. Szabó is meghallja) mondtam, h nekem felvilágosult, felnőtt, értelmiségi baratáim vannak!

Elhagytam az orvosi szobát, a kis kiadványt a táskámba csúszattam (amit átlapoztam, majd a kukába dobtam), és elköszöntem az arctalan várakozóktól.

Nyertem egy hét "nyugalmat”.