Voltam vérvételen. Múltkor nyáron nem volt, mert közölték, hogy évente csak egy jár. A vérvétel előtt felhívtam az ambulanciát, mire számítsak, mert a vírus miatt egyáltalán nem volt biztos, hogy lesz bármi.

Klári nővér vette fel a telefont, eldaráltam, miért jelentkeztem, kedves volt, mondta, hogy igen lesz, mert márciusban volt utoljára. Ennyit az éves egyetlen vérvételről.

Nem megyek már korán, most is tíz után értem oda. Hamar sorra kerültem, de a receptre várnom kellett.

Múltkor külön írták a recepteket, ellentétben az utóbbi gyakorlattal, amikor egyben kaptam négy havit. Nem is értettem, hogy pandemia idején miért kell havonta bemennem egy járványkórházba kiváltani a gyógyszereim, miért nem törekednek arra, hogy minél kevesebbszer kelljen tömegközlekednem, odamennem, miért nem cél, hogy csökkentsük ezeket a köröket.

Sikerült meggyőznöm őket, hogy egyben írják ki.

Vérvétel után Klári nővérnek átadtam egy doboz Milka szaloncukrot, láttam rajtuk, hogy örülnek, de mindig nehezen értelmezhető számukra, az, ami nekem teljesen természetes, hogy viszek valamit. Bár voltak konfliktusaink, igaz, nem sok, de attól még az életem részei, és nagyra becsülöm azt a munkát, amit végeznek. Ha már gyakorlatilag alig van orvos, nekik kell mindent csinálni, és ellentétben velem, aki az esetek kilencven százalékában kedves vagyok, gondolom, nem mindenki az.

Jövő héten kell telefonálnom az eredmények miatt, a vírus csak két hónap múlva lesz meg, de azzal nem is szoktam foglalkozni, mert feltételezem, hogy nincs, nem kimutatható, ha pedig gáz van, úgyis szólnak. Sokkal inkább izgat az immunrendszeremet mutató CD4 szám, és a vérképem általános adatai, hogy van -e valami eltérés valamamiben.

A tavaszi, eddig soha nem látott jó eredmény után magasan van a léc, nehéz lenne nem csalódnom, izgulok is, hogy mi lesz.

Őszintén megmondva nem bántam volna, ha ünnepek előtt nem kellett volna azon idegesítenem magam, mi játszódik le a testemben, és elmaradt volna a vérvétel.Ugyanakkor tudom, ez fontos információ, tudnom kell, még akkor is, ha ezt pár nap izgalom előzi meg. Benne van a pakliban, hogy megnyugszom az eredménytől, és akkor még jobb.

Már nem izgulok annyira, így lassan tizenegy év után ez már indokolt volt, nem eshetek össze az úton, nem kezdhetek állandóan pánik okozta köhögésbe, meg kellene már szoknom.

Meg lehet szokni? Szerintem nem.

Bár így, hogy itt van Bence, nem gondolok a betegségemre túl sokat. Nem téma, nem aktuális, nem kell raja pörögnöm, nem kell senkit különösebben féltenem, még akkor sem, ha papírom van róla, hogy nem fertőzöm.

Sokat segít a maszk is, jobban el tudok bújni a rendelőben, kevésbé vagyok felismerhető. Mintha valami kőrözött bűnöző lennék, pedig nem csináltam semmit.

Kaptam egy betegséget, amihez lassan, de fel kell nőni, nem söpörhetem a szőnyeg alá, minimum egy évben háromszor szembesülnöm kell vele. Nagyon hosszú út volt ez, mire normalizálódott bennem a dolog, elképesztő gyötrelmek, önmarcangolás, minden, ami ezzel jár megspékelve egy óriás adag lelkiismerettel, ami ebben az esetben nem túl hasznos adalék.

Kiváltottam a gyógyszer egyszerre, több, mint egy millió forint a négyhavi eredeti ára. Ezzel a pakkal folytattam a napom, egy táskányi gyógyszerrel, amik ahhoz kellenek, hogy éljek. Minden alkalommal, mikor valami miatt ki kellett nyitnom a táskámat, szembesültem vele, hogy ezeket nekem kell szednem, ezek az életem részei.

Amikor itthon van, és csak az a két doboz van elől, amit épp használok, kevésbé sokkoló.

Ráadásul néha fogalmam sincs, bevettem -e. Annyira automatizmus lett az egész - jelez a telefonom, beveszem, ennyi-, hogy már a bevétel után két perccel sem mernék megesküdni, hogy valóban megtörtént –e, vagy nem. 

Pont vérvétel előtti este volt, hogy Bencével benne voltunk egy beszélgetésben, benyúltam a szekrénybe, de nem emlékszem, hogy kivettem -e, nem volt meg a lenyelés pillanata. Negyedórával később teljesen elbizonytalanodtam, Bence sem tudta megmondani, látta -e magát a folyamatot. Minél tovább gondolkoztam, annál biztosabb lettem benne, hogy nem vettem be.

Bevettem. Vagy bevettem újra, nem tudom.

Volt már ilyen, akkor valószínű a tudattól szarul lettem, kerestem információt a neten, mi történik, ha valaki duplán vette be. Olyanokat írtak, hogy kórházba kell menni, májkárosító hatású, ilyenek. Remélem, most ez nem történt meg, pláne vérvétel előtt, mert az látszani fog.

A gyógyszerfegyelemben tehát nem az a gáz, hogy elfelejtem, bár ilyen is volt már, sokkal inkább az, hogy nem emlékszem a bevételre. Próbálkoztam napokra lebontott kis gyógyszeradagoló dobozkákkal, egy ideig működött, de utána nem.

Azt kérem karácsonyra, már ha lehet bárkitől bármit kérni, hogy legyen minden rendben, és nyugodt legyen az ünnep.

Egy lépés előre, bár sehova nem tartok, csak a szinten tartásra törekszem.