Nem mondanám, hogy jó kedvem van. Fokozódik bennem a feszültség minden miatt, és Vera miatt is nagyon aggódom. Évek óta küzd a daganatos betegségével, az első etapban, mikor kiderült és megműtötték, mellette voltunk Bencével. Jártam a kórházba minden nap, etettem a macskáját, Bencével kitakarítottunk a lakásában, hogy mire hazajön, minden rendben legyen. Bence adta be neki a vérhígító injekciókat, tartottuk benne a lelket, és biztos voltam benne, hogy a lehető legrövidebb idő alatt túl lesz rajta.

Nem találkoztunk több, mint egy éve, de kapcsolatban vagyunk.

Innen tudom, hogy nincs még vége, kemóra kell járnia, nem tudott még csak halvány pontot sem tenni a története végére.

Az utóbbi hónapokban én töltöttem le a vérképét, mert nincs gépe, és küldtem el neki.

Soha nem néztem bele, rossz emlékeim vannak Anya folyamatos vérképeinek elemzésével kapcsolatban, illetve a sajátomat is remegő gyomorral veszem kézbe.

A múltkori nem volt jó sajnos, annak ellenére, hogy az előző kettő nagyon jó eredményeket mutatott, nagyon örültünk mind a ketten.

A mait is elküldtem neki, ebbe belenéztem (felhatalmazott), hogy változott – e a múltkorihoz képest.  Sajnos talán még rosszabb.

Elküldtem neki, nem írt semmit, gondolom, most nagyon ki van borulva.

Rettenetes, hogy küzd, és nem mindig van eredménye, és a kezdeti pozitív dolgok is kezdenek rosszra fordulni.

Nem elemeztem ki, hogy mi, és mennyivel változott, de látom, hogy nem jó.

Nem tér el nagyban az értékek többsége, de akad olyan is, ami aggodalomra adhat okot.

Én azon is aggódni kezdek, ha nálam tíz százalékos emelkedés, vagy csökkenés van, nála azért ez néhány esetben komolyabb.

Teljesen kikészültem én is, a tudattól is.

Tudja, hogy ha kellek mellette vagyok, de nem akar terhelni, bár tudja, beleállok, ha szüksége van rá.

De meddig tart ez a dolog, hol a határ? Mennyire folyhatok bele úgy, hogy senki nem kéri tőlem? A vállamra vehetem -e az ő, és az egész Világ gondját? Meddig egészséges, és honnantól emészt fel?

Végig tudom csinálni vele, azt, amit anyukámmal, Vikivel és Andival?

Ezek mind negatív példák, és szeretném azt gondolni, hogy ő lesz a kivétel, de elkezdtem aggódni.

Egy közös barátunk, mintha megérezte volna, írt tegnap, hogy nem éri el Verát, tudok –e róla valamit. A barát rossz érzése azonnal átragadt rám, és aggódni kezdtem.

Megfordult velem a Világ, írtam neki, hívtam, ki volt kapcsolva.

Szerencsére nekem pár perc múlva válaszolt, de a mai történés megint kihúzta a lábam alól a talajt.

Nem vagyok képes még egy ilyen dolgot elviselni.

Mit gondolhat most? Felesleges küzdenie?

Nála erősebb embert nem ismerek, és szeretném hinni, hogy van értelme, és majd tanul belőle valamit, bár már az előző szenvedés is bőven elég lett volna.

Nem tudom, mit csináljak, hogyan tudnék segíteni. Az, hogy tudja, hogy szeretem, és számíthat rám valószínű nem elég, de nem tehetem magam én is tönkre.

Azért is hagy ki ebből, mert tudja, mennyire érzékeny vagyok, és felemészt a tudat is.

Mit érezhet akkor ő?