ma újabb kirándulást nyomtam le. ezúttal nem autópályán mentem, hanem erdőben, sokkal kényelmesebb volt. 

papucs helyett a cipőt választottam, ez is jó döntés volt, mert olyan emelkedők voltak, hogy majdnem kiköptem a tüdőm.

fantasztikus parton voltam megint, bár az idő felhős volt megint egész nap, volt egy óra összesen, részletekben, amikor a Nap is sütött. 

a csávó a recepción, akivel első éjjel összevesztem, ma bocsánatot kért. 

azt hittem már mindenki megbocsájtott mindenkinek, mert mosolyogtunk egymásra, bár a maszk alatt nem látszik, de a szemünk ráncai ezt mutatták. 

többször ki- és bementem (le kell adni a kulcsot, utálom), de kábé a harmadik alkalommal azt mondta, hogy nyugtalanítja, ami történt.

preocupar- nyugtalanít, aggaszt, bánt. 

hosszan ecsetelte, de a maszktól és a minket elválasztó plexifaltól nem mindent értettem. 

mondtam, hogy semmi gond, minden rendben. 

nem tudom, megnyugtattam e, vagy ma éjjel is álmatlanul fog hánykolódni, de ennyit tudtam tenni. 

átfutott az agyamon, hogy veszek neki egy csokit, de kicsit túlzásnak éreztem. 

én sem aludtam túl jól. rohadt hideg volt, és nem volt erőm becsukni az erkély ajtót. 

azt álmodtam, hogy Madonna nálunk ebédelt.

folyamatosan hozzá akartam érni, és hozzá is értem a kezemmel az övéhez. 

mostanában rengeteget álmodom Anyukámmal. állítólag akkor történik ez, ha ez ember túl van a másik ember elvesztésén, vagy üzenni akar valamit. 

nem tudom, de fura volt. 

sokszor felébredtem, hogy fázom.

a spanyolok nem használnak paplant, egyik évszakban sem. 

itt az a szokás, hogy takaró, ágynemű huzat üresen, és esetleg egy lepedő. 

ezek egymáson. 

itt csak pokróc van, meg két darab szintén az országra jellemző hosszú párna.

az egyiket magamhoz szorítottam, hogy ne fázzak. 

nincs strandidő, de így is lett színem. 

tiszta utószezon minden értelemben. 

holnap vagy elmegyek Lloret de Mar-ba, vagy Palamós-ba. két teljes napom van, és ez a két város. 

dormir, vagyis alvás. 

na, azt nem lehet itt. 

Ebben az országban amúgy is csak akkor, ha valami nagyon eldugott helyen vagy, vagy nincs ablaka a lakásnak. 

amúgy sem alszanak a spanyolok soha. 

bár itt utószezon hangulat van, és a bulikának is hamar vége lett az utcán, de a szomszédok nem fogták vissza magukat. 

a mellettem lévő két szobában újabb vendégek érkeztek. (úgy tűnik, legalábbis remélem, mára távoztak is)

viszonylag későn csekkoltak be, és fél egyig vinnyogtak, énekeltek, tologatták a bútorokat, de olyan hangosan, hogy a papír falak mellett nem tudtam sem aludni, sem pihenni. 

többször elkiáltottam magam, hogy "shut up", de nem érdekelte őket. 

iszonyatosan idegesítő volt, hogy ötször aludtam be félig, és ugyanennyiszer vertek fel.

nem az volt a baj, hogy beszélgettek, mert nyílvan nem tehetnek róla, hogy vékonyak a falak, (olyan, mintha nem is lenne fal, először azt hittem, az én szobámban vannak, mikor felriadtam) hanem az, hogy kurva hangosan virnyákoltak. elékeltem minimum öt dalt, rap-et, telefonon ment az eredeti.

egy srác és egy lány. 

un chico y una chica. 

szerencsére a nőt háromnegyed egy körül megdugták, így elhallgatott. 

azt is hallottam végig, körülbelül húsz percig döngették, nyögött, mint az állat, de legalább nem énekelt. 

reggel korán keltek szerencsére, és akkor is úgy gondolták, baszakodnak egyet a redőnnyel, és átrendezik a szobát. 

várom már a kényelmes ágyamat és az ehhez képest nyugis belvárosi lakást. 

ma lett igazán jó idő.

első nap is az volt, másodikban félig, utána nem volt napos, és most, az utolsó napon olyan volt, mint amilyennek kellett volna végig.

de nem panaszkodom, mert maszkban 33 fokban nehezebben mászkáltam volna annyit, mint a felhősbe.

voltam ma egy másik városban, egész nap a parton voltam, nem volt szar, na. 

miközben buszoztam, rájöttem, hogy én ezt szeretem, mint az el camino-nál, hogy folyamatosan menni, mindenhol csak 2-3 napot tölteni. 

el is érzékenyültem, mikor különböző városokban megállt a busz.

most ez volt a gazdaságos megoldás, hogy egy helyben vagyok, egy olcsó szálláson, meg a járvány miatt is.

Barcelonában megint áll a bál, rengeteg az új fertőzött, csak indokolt esetben ajánlják, hogy (maszkban) elhagyd a lakásod. 

a tengerparton, ahol voltam egy nő telibe köhögte a teret, fújt a szél is, bepáráztam, és odább mentem.

persze, így is hogy minden óvintézkedést megtettem, benne van a pakliban, hogy ha nem is a nőtől, de bárhonnan elkaphattam.

most jön két hét para.

asszem ez az utolsó tengerparti móka idén. 

el is köszöntem a tengertől, de olyan nehéz volt, hogy sírni tudtam volna. 

pláne, hogy tudom, valószínű idén nincs több.

le is égtem, mint a szar, mert persze be akartam pótolni a lemaradásomat, és baszódtam a Napon.

ilyenkor olyan kibaszott gyorsan megy az idő.

szerencsére megérkeztek az új lakók, akik szintén bútort tologatnak, és gyereket is hoztak. 

remélem elkussol és alszik, mert egyetlenegy éjszaka sem aludtam jól, amióta itt vagyok. 

vagy órára keltem, vagy valami seggfejre. 

nyávog a gyerek. 

nyugtatólövedéket neki azonnal. 

vagy legalább egy kibaszott nagy sallert. 

holnap 11. 40- kor megy a buszom.

mivel kimarad az óránkéntiből a déli (úgy tapasztaltam, az ebben az országban ritkán van), így vagy egy órával, vagy hárommal előbb érek ki. 

nem kockázatatok.

holnap bepakolok, és taka haza. 

azért már várom. 

család.

mondjuk magyarországot biztos hamar megunom. 

főleg bezárva a saját nyomorunkba.

kaparja a falat a kis köcsög.

átdobok neki egy száraz kenyeret. 

persze, ilyenkor, utolsó napon, utolsó órákban olyan gyorsan szalad az idő.

még lementem a tengerhez reggel, beleálltam, elköszöntem.

irígykedve néztem azokat,akik csak tegnap jöttek. szörnyen idegesítenek azok is, akik épp akkor érkeznek a városba, tele izgalommal, amikor én elmegyek, és sajnálom azokat, akik ronggyá égve, dög fáradtan, bőröndöt hűzva menetelnek a reptérre, mikor én épp pacskerban klaffogok egyik és a másik part között.

art hittem, kibírom, de nem sikerült sírás nélkül megúsznom. 

ültem egy padon és sírtam. 

tök szánalmas az egész, de olyan nehéz belátni, hogy lehet, idén nincs ebből több. 

gyerekes dolognak tűnik, de ez sosem érdekelt, de nekem ez a szerves részem, és nagyon szomorúan hagyom hátra.

aztán haza. busz, repülő, busz, végig maszkban. de ha ez az ára, akkor ez az ára.