Újabb fájdalom, újabb legalább egy hét, amikor szenvedésre vagyok ítélve.

Az év elején kezdődött, amikor HPV- s szemölcsöket találtam magamon, olyan helyen, ami fokozottan kellemetlen. Nem fájt, de ismertem a témát, utána olvastam, és tudtam, le kell szedetni. Nem csak szexuális úton terjed, el lehet kapni fürdőben, törölközőtől, egyéb módon is, de igazából nincs is jelentősége, mert tudom, ez a vírus sok mindenkiben benne van, kérdés, hogy kinél vannak tünetek, kinél csak lappang.

Év elején bejelentkeztem proktológiára, Bence ajánlotta, a doktornő egy sztár, szakmájának legelismertebb képviselője. Három hónappal később volt csak szabad hely, beírtuk, de mondtam, hogy hetente odatelefonálok, hátha van lemondás. Nem okozott panaszt, de a tudat, hogy ezek a szemölcsök OTT vannak, eléggé zavart. Meg akartam szabadulni tőlük, túl akartam lenni rajta.

A vírus miatt a doktornő nem rendel bizonytalan ideig, ezért az időpontomat egy hónappal előre hozták, és egy férfi orvoshoz osztottak be. Magamtól soha nem mennék férfihoz, ha lehet nőt választani, mindenben őket preferálom. Nem volt más választásom, rég várok a vizsgálatra, ezért elfogadtam, és nem is tudtam, a doktornő mikor lesz legközelebb. Mivel ő a tulajdonos, bármeddig szabadságolhatja magát.

Több, mint egy hónapja voltam először. Egy fiatal orvos fogadott a budai magánorvosnál, elmondtam a panaszaim, közöltem a HIV státuszom is, szeme nem rebbent, és örültem, hogy elmondhatom neki, mert ebben az esetben (is) fontos információ. Nem sok dolgot tudott a témáról, de azt megkérdezte, hogy a Lászlóba járok e Szabóhoz. Mondtam, igen és már nem hozzá.

Rettenet megalázó az egész vizsgálat, még jobban együtt éreztem a nőkkel, akiknek rendszeresen kell nőgyógyászhoz menni. Összeszorítottam a fogaim a maszk alatt, ami jól jött ebben a helyzetben, mert legalább ők nem látták, hogyan torzul az arcom.

Kaptam körülbelül hét injekciót, amik nagyon fájtak, hiába mondták, hogy lazítsak, de ebben a szituációban nyílván nem tudtam. Utána nekilátott a húsz perces beavatkozásnak.

Top 3 szar élmények közé soroltam, és még nem is sejtettem, mi vár rám.

Leszedte az összest, mondta, nem vészes, sok embernek van, ne aggódjak, rendben lesz minden, de el kell küldeni szövettanra a levett mintát, hogy lássuk, a vírus mely formájával állunk szemben. Olvastam, hogy sokféle van, kezdve azokkal, amik „csak” nem kívánatos szemölcsöket okoznak, és olyanok is, amik daganatra utalhatnak.

Felhívták a figyelmem, hogy a HIV státuszom miatt, különösen veszélyeztetett vagyok, nagyon oda kell figyelnem, rendszeresen kell vizsgálatokra járnom, hogy ne legyen nagyobb a baj.

Ezt elmondhatták volna a Lászlóban is. Mindegy, most már ezt is tudom.

Mikor hazaértem, bedobtam három pálinkát, kezdett kimenni a fájdalomcsillapító, valamivel tompítanom kellett azt a fajta kínt, amivel eddig szerencsére nem találkoztam.

Négy napig se ülni, sem állni nem tudtam, csak feküdni, de az is pokol volt. Nem kell mondanom, hogy a reggeli rutin wc- re menetel, mennyire volt rossz egy tízes skálán. 25!

Eltelt négy nap, pokolian fájt, a fájdalomcsillapítók ellenére is. Írtam is SMS-t az orvosnak, hogy hogyan, mitől lesz jobb. Azt írta, jobb lesz, de menjek be hétfőn, ad valami kenőcsöt és megnézi.

Így is lett, mondta, szépen gyógyul, legyek türelmes, ez egy hosszú folyamat.

Szedtem azt a fájdalomcsillapítót, amit felírt, egy por állagú, vízben oldódó gyógyszer, ami elég erős ahhoz, hogy elviseljem a létezést.

Egy hét után a fájdalom valóban csökkent, de olyan székrekedésem lett, ami azelőtt soha nem volt, hogy az vette át a szenvedésem tárgyát még egy hétre.

Naponta tízenötször jártam wc-re, melynek hatékonysága nem volt nevezhető kielégítőnek. Közben pedig olyan fájdalmaim voltak, hogy folyamatosan üvöltve próbáltam felegyenesedni a fürdőszobában. Bence felhívta egy orvos ismerősét, aki mondta, hogy a szer, amit szedek, szerinte nem jó, mert pont ilyen panaszokat okozhat, és ilyen műtétek után nem is szokták javasolni, mert többet árt, mint használ. De jó hír, de legalább kiderült.

Abba is hagytam, aminek eredményeképpen másfél nap múlva helyreállt a rend, és a valószínűsíthető bélgyulladásom megszűnt. De előtte a poklok poklát éltem át, azt gondoltam, sose lesz már vége, sose gyógyulok meg, meg akartam halni, a szó szoros értelmében.

Bence tíz napot töltött a nappaliban a kanapén, mert éjszakánként minden mozdulatnál jajjgattam. Rengeteget forgolódom alvás közben, ami most végképp nem javította a helyzetem.

Eljött a kontrol ideje, amikor vissza kellett mennem, de előtte pár nappal újabb szemölcsöket fedeztem fel magamon. Előtte nem voltak, de aznap, amikor felhívtam az orvost, hogy tudok e menni két nap múlva, akkor mondta, hogy ha lesznek újabbak, azt akkor nem tudja megműteni, arra külön időpontot kell majd kérnem.

Újabbak? Amikor letettük, megnéztem, és valóban találtam párat. Figyeltem magam közben, de annyira élveztem azt az egy hetet, amikor nem volt panaszom, hogy kimaradt ez az időszak.

Tudtam, ez egy hosszú folyamat, előfordulhat újra, és csak akkor lesz valóban vége, ha mindhárom HPV oltást megkapom, de akkor is sokkolt. A kontrol idején megkaptam ez elsőt, de a másik kettőt is kiváltottam, mert hiánycikknek számít mostanában, utoljára októberben hoztak. Érthetetlen. Féltem, hogy ha szakaszonként váltom ki, akkor előfordulhat, hogy megkapok kettőt, és nem hoznak újat. Ilyenkor az első kettő teljesen hasztalan, mert a harmadik nem kerül már a szervezetembe. Nulla, kettő, hat hónap, ez a beadási menet.

Mivel semmi támogatás nincs rá, egy oltás huszonnyolcezer forintba kerül, de vannak olyan patikák is, ahol harminchárom. Ebből kell három!

Nem kockáztathattam, hogy feleslegesen fizetek közel hatvanat, úgy hogy a harmadikhoz már nem jutok hozzá. Döbbenet egyébként, mert sok ember küzd ezzel, igaz, nem verik nagydobra, mint most én, de rengeteg embert érint, és a nőknél komolyabb bajokat is okozhat. Közel kilencvenezer forint. Kemény. Azt tudom, hogy a kamaszoknak ingyen van, de a többiek miért nem kapnak rá támogatást? Legalább valamennyit, ha már szinte népbetegség.

Közben elkészült a szövettan is, egy héttel a vizsgálat után hívott egy nő a rendelőből, hogy az orvos beszélni szeretne velem, adja. Gondolkozni sem volt időm, már bele is szólt a vonal másik végén. Előre felkészültem, melyik szám, mit jelent (már megint ezek a rohadt számok), kettő típus van, ami ilyen tüneteket okoz, ezek tartoznak az alacsony kockázatú vírusok közé, vannak amelyek közepesek, és olyanok is, melyek már rákos elváltozásokat jelentenek.

Nem mondanám, hogy nyugodt voltam, de szerencsére elhangzott a tizenegyes szám, ami a hatos testvére ebben a tekintetben, szóval ez a kettő ami alacsony kockázatú.

Megkönnyebbültem, boldog voltam, legalább a sok szenvedés után ennyi pozitív dolog van, hogy nem komoly. Oltással orvosolható.

Visszamentem, persze, ő is megtalálta újakat, nem csak odaképzeltem őket, és egy héttel későbbre kaptam időpontot, amikor azokat is leszedi.

Nem örültem, nagyon nem, nem is számítottam rá igazán, hogy ennek lesz folytatása, de elmagyarázta, hogy ez ezzel az a baj, hogy amire hat az első vakcina, addig bármikor megjelenhetnek újak, és mivel műtét alatt fel is sérti ezeket a szöveteket, megvan az esély a kiújulásra. Sikerült is.

Háromnegyed órás volt a második műtét, szinte jobban fájt, mint az első, de abból a szempontból sokkal rosszabb volt, hogy dupla annyi ideig voltam ebben a megalázó és nem utolsósorban fájdalmas helyzetben. Rettenetes volt, de azt mondta, bízzunk benne, nem lesz több, és elkezd hatni az oltás. További negyven percet kellett még egy külön szobában feküdnöm, biztos attól féltek, el fogok ájulni hazafele.

Utána újra megnézte, mondta, rendben, egy hónap múlva újra menjek. Azt mondta, aki ennél jobban ki tudja írtani, annak két anyja van. Remélem igaza lesz. Szerintem, nem akarja, hogy menjek már túl gyakran, mert volt egy konfliktusom velük, mert sose tudom befogni, és mindig elmondom, mit gondolok, de ebben az esetben igazam volt.

A második vizsgálat után kaptam egy kezelő lapot, amin a meglévő és tudott betegségem mellett volt egy másik is feltüntetve. „belső, rögösödött aranyér.” Sokkot kaptam otthon, mikor megláttam, megint sokadszorra is írtam az orvosnak egy üzenetet (százszor megbánta már hogy megadta a mobilját), hogy ez mi, erről nem tudtam, nem mondta.

A válasz az volt, hogy semmi jelentősége, csak egy kódolás. Miii? Milyen kódolás, és miért?

„Így írják ki a receptet.”- jött a válasz. Nem értettem, nem győzött meg, de hagytam, gondoltam, majd személyesen visszatérünk rá.

Meg is történt, nekiestem, hogy miért írnak rá egy olyan betegséget a lapomra, amim nincs? (ezt megerősítette, hogy szó nincs aranyérről)

„A rendszer egy gyógyszerhez kapcsol egy betegséget.” – hangzott a válasz.

„Ha egy másik szert ír fel, akkor lehet, hogy daganatot ír mellé a rendszer?”

Láthatóan nem értette, miért problémázok azon, hogy okozott pár óra parát azzal, hogy azt hittem, újabb betegségem van, amit elfelejtett közölni velem.

„Beszéljem meg a recepcióssal, ő állította ki a papírt.”

„Most komolyan egy recepciós tölti ki a kórlapomat, és ír be azt amit akar?”

Nem értettem, és fel voltam háborodva. Jogosan. Vagy akkor szóljon, hogy ne lepődjek meg, nincs egy olyan aranyerem, ami ráadásul a legdurvábbak egyike, csak adminisztrációs jelleggel bír. Nem tette, és én a neten olvasgattam, mennyire durva ez az egész.

Aztán ha már belelendültem, elmondtam, hogy azt sem tartom normálisnak, hogy sem számlát, sem egy darab papírt nem adnak arról, mennyit fizettem.

Hozzá kell tennem, hogy az első alkalommal nyolcvankilencezret, a másodiknál harmincezret fizettem, plusz a csaknem kilencvenezres vakcina összeállítás, és még nincs vége. Egy nyaralás ára eddig, és csak Budára mentem. Gyalog.

„Ha kért volna számlát, kapott volna.”

Eldurrant az agyam, de higgadt maradtam a rengeteg drogtól, amit belém nyomtak.

Tájékoztattam, hogy ez nem kérés kérdése, számlaadási kötelezettsége van mindenkinek.

Belém fojtva a szót, lefektettek a másik szobába.

Le is nyugodtam kicsit, de még mindig agyrémnek tartottam, hogy egy luxus magánorvosi rendelő hogyan engedheti meg magának, hogy ilyen hibákat kövessen el.

Gondoltam, nem hozom szóba kifele menet, mikor fizetek, nem érdekel, nincs már kedvem tovább görgetni ezt az egészet, különben is rohadtul unom, hogy ebben az országban mindenért „üvölteni” kell.

A recepciós azonban önként jött a pofonért, amit meg is kapott.

„Hallom, gondja volt a kódolással.” – mondta, de egy perc múlva már meg is bánhatta, hogy megszólalt.

Elmondtam neki, hogy mivel saját magamról van szó, egyértelmű, hogy megnézem azt a papírt, ami az én állapotomról szól, és mivel a diagnózisnál szerepelt egy újabb betegség, nyilván kétségbe estem.

„Eddig senkinek nem volt gondja vele, gondolhatta, hogy az orvos szólt volna.”

Nem hittem el, hogy még mindig a bajt keresi ez a nő a bejáratnál.

Senkit nem érdekel, mi van a diagnózis rovatban? Senki nem olvassa el? Senkiben nem merül fel, hogy ha le van írva egy hivatalos jelentésben egy betegség, akkor az van? Rosszabb, legalábbis valóságosabb, ha nem csak elhangzott, vagy úgy értettem, hanem nyoma is van. Csak úgy rákerült? Hogyan történhet ez? Ráadásul úgy, hogy ez elsőn, amikor a gyógyszert írták fel (amihez állítólag tartozott ez a betegség kód), nem szerepel semmi, a másodikon, amikor nem is kaptam receptet pedig hirtelen felbukkan?

Kidühöngtem magam a nőnek, de nem emeltem fel a hangom, ami a maszk mögött kihívás volt. Az érzelmeimet sem láthatta, ami rohadtul zavar ebben a maszkiviselésben, mert sokszor a helyzet komikus mivolta miatt, mosolyogtam is. A maszk alatt.

Tájékoztattam arról is, ha már felidegesített, és ennyire szerette volna azt a bizonyos virtuális pofont, hogy számlát adnia kell.

„Szoktunk, ha külön kérnek.”

„A vírus miatt nem adunk.”

„Nehéz időket élünk”

„Miért, a fodrászom sem ad nekem számlát.” (Biztosúr, O.K., betörtem a bankba, de Laci is betört.)

Ezek a mondatok hagyták el a nő száját, és én jóindulatból megkértem, ezeket ne mondja a NAV előtt, mert csúnya büntetés lesz a vége.

Érthetetlen, hogy egy ilyen kaliberű rendelés, hogy engedheti meg magának azt hogy félrekódol betegségeket, és nem ad számlát. Vagy akkor legyen egy betanított szöveg, amivel leszereli a betegeket.

(„Természetesen kiállítottuk a számlát, de elfelejtettük kinyomtatni, elnézést, többet nem fordul elő”)

Megettem reggelire a kisnőt, fájt mindenem, feszült voltam, és ennél sokkal többet vártam ennyi pénzért.

Nem érdekel, túl nagy az igazságérzetem ahhoz, hogy kussban maradjak.

Ma reggel a fájdalomtól, elénekeltem üvöltve az „I will allways love you”, „Don’t cry for me Argentina” című dalokat, és a Titanic főcímdalát. Legalább nem jajjgattam, elnyomtam a magas hangok kiéneklésével. Amire a Bohemien Rhapsody – vel is végeztem, hatott a két fájdalomcsillapító. Rettenetes hangom van, főleg a magas hangoknál, de saját magam és Bence érdekében, gondoltam, a vernyákolás jobb, mint a tegnapi, amikor negyed órát zokogtam a fájdalomtól. Életemben nem fájt még ennyire semmim, mint ebben a két körben. A mostani mintha durvább lenne, viszont csak szakaszokban jelentkezik, és az is benne van, hogy szerencsére az előző két hét pokla némileg törlődött.

Nem tudom, meddig fog ez most tartani, de nagyon remélem hogy hamarabb megszűnnek a fájdalmaim, mint a múltkor, mert azt hiszem, megszenvedtem már ezért. Rá fogok jönni, mi az üzenete ennek.

Tíz évente lesz egy betegségem mostantól? 2010 HIV, 2020 HPV. Csak egy betű változott, a középső.

Mondjuk ebben a korban a tízévente nem is rossz, de most elég nehezen viselem ezt a statisztikai előfordulást is.

Egy hónap múlva kell visszamennem, utána még egy hónap második oltás, utána plusz négy a harmadik. Közben folyamatos kontrol. Mondhatnám, hogy legalább történik valami, de ezt határozottan kihagytam volna az életemből, bár nyilván lettek olyan „élményeim” tőle, amik eddig nem. Tudom, hogy ezeket sem lehet megúszni, és most ebben a formában érkeztek.

Bence nagyon türelmes, nekem persze baromi rossz a kiszolgáltatottság, de ő már annyi mindent látott belőlem, hogy bírja.

Nem is tudok olyat mondani, amiben még nem volt része. Elég tömény vagyok, és mindig van valami aminek talán az a célja, hogy bölcsebb legyek.