A szemromlásom három évvel ezelőtt kezdődött, vagyis akkor került arra a szintre, amivel már foglalkozni kell. Bence ajánlott egy optikát, Lászlóékat, valahonnan ismeri a tulajdonost, mindenkit ismer.

Akkor egy olvasószemüveget kaptam, amit a szemvizsgálat után rendeltünk meg. A vizsgálatot végző optometrista hölgy első pillanattól kezdve levett a lábamról, gyors volt, hatékony, végtelen profi, és a szó legjobb értelmében véve bolond.

Teljesen kizökkentett a napi dolgaimból, mikor ott voltam, elképesztő személyiség.

Utána, alig több, mint egy éve vissza kellett mennem, lett új szemüvegem, a lencse még jobban korrigálta a látásom. Az utóbbi időben kezdtem érezni, hogy nem jó már az a szemüveg sem, valami nem kerek, és nagyon idegesít, hogy nem látok jól.

A szemüveget elvileg olvasásra kaptam, azzal, hogy „fent maradhat.” Fent is maradt, mikor otthon voltam, szinte mindig, hiszem a képernyőket nem láttam nélküle, és persze, folyamatosan ránéztem a telefonra, laptopra, táblagépre, online szótár, valamit mindig el kellett olvasnom. A végén már mindig rajtam volt, mikor nem mentem el otthonról, viszont az utcán sem láttam rendesen. Sokszor nem ismertem meg embereket, vagy egyszerűen olyannak köszöntem, akit csak feltételeztem, hogy ismerek. Kellemetlen kicsit. Alapból szórakozott vagyok, és nem figyelek semmire, de ha még nem is látok, akkor az tényleg okozhat érdekes szituációkat. A legidegesítőbb a vásárlás volt. Régen szerettem élelmiszerboltokban vásárolgatni, de mióta rosszul látok, nyűg lett az egész, mert túl sok minden van egy helyen, nem tudok rendesen fókuszálni. Az árakról és az apróbetűs részekről ne is beszéljünk. Elég vad, amikor egy huszonéves eladónak kell feltennem azt a kérdést, hogy „Elnézést, kisasszony, ebben van cukor? Otthon hagytam a szemüvegem.”

Az IKEA pokol, ott egy helyen annyi minden van, hogy majdnem elájultam, mikor ott kellett lennem, és simán hazavittem a fehér könyvespolchoz egy barna kiegészítő elemet, Bence mondta itthon, hogy ez tök más színű.

Pár hete belepörgettem magam, hogy megcsináltatom a szemem lézerrel. Irtózom tőle, de láttam, van már olyan technika, amiben nem szerepel a szike, amitől rettegtem, még akkor is, ha nem érzékelek belőle semmit, a tudat elég a pánikhoz.

Ki is választottam egy fajtát, regisztráltam, kiderült, Bence ott is ismer valakit, aki majd talán intéz kedvezményt. Sajnos egy dolgot benéztem, miszerint pluszos szemre nem végeznek ilyen műtétet, csak mínuszosra. Létezik egy úgynevezett olvasószemüveg eljárás, az egyik legdrágább, de ötven alatt azt nem végzik el, szóval a korom miatt ebből kiestem.

Ez még a vizsgálat előtt kiderült, amire nem is került sor, mert a regisztráció után felhívtak telefonon, hogy sajnos a kitöltött adatok alapján nem tudnak kezelni. Erősködtem, hogy nem biztos, hogy pluszos a szemem, simán lehet, hogy azóta már mínuszos lett, de nem vettek komolyan. Végül is igazuk volt, mert utána, mikor elmentem az optikába, kiderült, hogy maradtam pluszos (természetesen), csak az a változás, hogy a bal szemem szinte beérte a jobbat, és az addigi nagy különbség most csupán fél dioptriában mérhető.

Nem tudom, mitől lett ennyire rossz az eddig jobb bal szemem, de mindenesetre most 2.5 -3.0 dioptria a friss adat, ezzel kell dolgozni.

Mondtam a hölgynek, hogy mivel az olvasószemüvegből sima szemüveg lett, nem tartom magam alkalmasnak az állandó szemüveg viselésre, mert zavar az utcán, és nem tudok rá vigyázni. A mostani, amit „kinőtem”, kábelkötegelővel volt összerakva, amikor megérkeztem múlt héten az optikába. Három hete kitört a szára, meg is volt karcolódva a lencse, teljesen lelaktam rövid idő alatt. Bence csinálta meg a szárat időről időre, de voltak napok, amikor már reggel szétesett, vagy össze tudtam tenni pár órára, vagy nem, meg kellett várnom Bencét, vagy egész egyszerűen ferdén tettem fel egy szárral, ha néznem kellett valamit.

Szánalmas volt az egész, még csak röhögni sem tudtam magamon. Amikor tudtam, hogy valamit olvasnom kell, mondjuk spanyol órám lesz, akkor egy 25 centis dobozba vittem magammal, mert ugye nem lehetett becsukni, mert akkor szétesik. Kitömtem papírtörlővel és úgy szállítottam, a spanyoltanárom nagyon röhögött, mikor meglátta, és azt a bölcsességet vonta le belőle, hogy „mindenre van megoldás.”

A mai nappal véget ért a kínlódásom, a sok szerencsétlenkedés, mert elkészült a kontaktlencsém, amivel végre látok. Azt, hogy hogyan fogom kiszedni, még nem tudom, de meg kell oldanom.

Mára volt időpontom, izgultam kicsit, nem alaptalanul, mert nem volt annyira egyszerű a dolog, mondjuk, sejthettem, mert voltam már ott úgy, hogy az optometrista hölgy éppen valakinek mondta a paraván mögött, ahol a szemvizsgálat folyik az apró üzletben, hogy „addig innen el nem megy, amíg nem tudja betenni egyedül.”

Első körben ő tette be, már az is nagyon szar volt, mert persze, folyamatosan be akartam csukni a szemem. Közelít valaki a szememhez, persze, hogy automatikusan becsukom. Folyt a könnyem, de végül negyedszerre sikerült betennie. Következtem én, ki kellett vennem.

Adott tükröt, nagyítós résszel, de azzal még jobban nem láttam, Már az nagyon para volt, hogy szét kellett feszítenem a szemem, és belenyúlni. Mondta, csípjem meg a lencsét és szedjem ki. Aha.

Nem tudtam. Volt, hogy kiment, hátha jobban megy. Nem ment jobban. Izzadtam, könnyeztem, teljesen kivoltam, de tudtam, hogy ez senkinek nem megy elsőre, és arról is volt szó az elején, hogy most nem biztos, hogy elviszem a próbalencsét, valószínű vissza kell mennem még gyakorolni. Én azonban haza akartam vinni a lencsét, ezért felbasztam magam és kiszedtem a jobból. További tíz perc múlva a balban sem volt már semmi. A szemem olyan volt, mintha megittam volna tíz felest, miközben száz kilométer per órás szélben álltam egy szikla szélén.

„Jó, akkor most tegye be, ha sikerül, bent maradhat, de este tudnia kell kiszedni.”

Nettó öt perc /szem küzdelem után bent volt mindkét lencse, és láttam. Mondjuk, ha nem mondja a hölgy, hogy „jó, és most akkor lát.”, fel sem tűnt volna azonnal, mert annyira azzal voltam elfoglalva, hogy jól teljesítsem a feladatot. Nagyon akartam, nagyon koncentráltam, és sikerült. Elképesztő jó most úgy írni, hogy nincs rajtam szemüveg, ilyen nem volt három éve.

Persze, rendeltem egy új keretet és a kontaktlencsével megegyező szemüvegem is lesz, amikor nem tudok, vagy akarok valami miatt lencsét hordani. Első pár nap pár órát kell hordanom, aztán ha megszoktam, lehet rendesen.

A kezdeti kellemetlen érzés is elmúlt, tök jó, hogy látok, az esti kiszedés pedig érdekes művelet lesz, maximum nem alszom ma.