Kicsit sajnálom, hogy nem mentem pride –ra, Akkor nem, mert szarul voltam, és teljesen más hangulatban, hiszen állatokat láttam szinte csak három napig, de utólag kicsit azért igen. Biztos sok lett volna egyszerre, és nem biztos hogy felhőtlen lett volna. Kétszer voltam összesen, egyszer Viki is ott volt tavaly. Szeretem is az eseményt, meg nem is, bár mivel nem voltam sokszor, nehéz megítélni.  Külföldön is egyszer voltam, Spanyolországban, az kicsit más volt, meg segített rajta a tengerpart is.

Az elműlt két évben volt hogy nem bírtam ki, és kommenteltem emberek hozzászólásaira a témával kapcsolatban, bár tudom, semmi értelme.  Egészen elképesztő hogy ahogy közeledik a dátum, és jelennek meg a témával kapcsolatban cikkek, úgy kerülnek elő azok az emberek, akik magukból kikelve buziznak különböző internetes fórumokon.  Nem szoktam vele túl sokat foglalkozni, ha belefutok ilyenekbe, de van az a szint, amikor elborul az agyam, és nem bírom ki.

Nem azzal van a baj, hogy valakinek más a véleménye, hanem a stílussal ahogy ezt előadja. Azt sem pontosan értem, hogy egy saját szexualitásában biztos embernek egy meleg miért zavarja a köreit.  Megfertőzi? Engem akárki győzködhetne, nem lennék tőle hetero, még akkor sem, ha nagyon nagyra becsülöm a nőket. „Úgy vagyok a nőkkel, mint a zsiráffal. Tetszik- tetszik, de otthonra azért nem kéne.“

Persze, sokan mondják, hogy minek kell feltünősködni, meg mire büszkék ezek az emberek, miért nem a négy fal között csinálják?  Szerintem egy nap mindenkinek jár (értelemszerűen a sátánistáknak, állatkínzóknak, pedofiloknak, stb. nem), amiben szerintem sokkal több a megmutatás szándéka, mint a magamutogatás, az üzenet, hogy a társadalom részei vagyunk. Őszintén nem értem az indulatokat. Nem tudom felfogni, hogy ez miért téma még mindig, miért fáj ez annyi embernek?

Például voltam kétszer a sérült emberek felvonulásán is, mert így fejezem ki a támogatásom, ha pedig nem érdekelne, akkor nem mennék, de nem zavarna, hogy kaptak három órát, amikor felvonulhatnak.

Magyarországon szó sincs olyan dolgokról, aminek megbotránkozást kellene kiváltania az emberekből. Tudom, volt pár olyan példa, ami sok embernél kiverte a biztosítékot, de ezzel az erővel aki az utcán is láthatunk olyat, aki kicsit túltol valamit. Kit érdekel? Én sem foglalkozom más szexuális életével, pedig az valóban sokszor az utcán hever. A plakátokon melltartós nők, kibuggyanó mellek a metrón, csókolózó, vadul pettingelő hetero párok, de engem egyáltalán nem zavarnak. Ha vállaltam hogy nem egy harminc fős faluban élek, akkor tudomásul kell vennem, hogy az emberek sokfélék, és ezt miért ne lehetne előnyünkre formálni, hátha tanulhatunk valamit, miért kell kirekesztetni valakit?

Az kevesebb felháborodást kelt, hogy hányan sérülnek / halnak meg családon belüli erőszakban, de az hogy én egy fiúval élek, és egy nap az évben ennek hangot adok, az nem megy át a szűrőn.  A hanyatló nyugaton ez is egy alkalom a bulizásra, mindenkinek, melegeknek, heteroknak, családoknak.  Igen, családoknak, mert bár sokan azt nehezményezik, hogy mit mondjanak a gyereküknek, ha látja hogy a bácsi tangában táncol. (nem sok ilyet láttam Magyarországon. Persze, ha egy nő táncolna tangában, az tök rendben van.)

A gyerekek elfogadóak és tiszták, ha megmondjuk nekik, hogy általában a férfiak a nőket szeretik, de vannak olyan férfiak, akik szintén férfiba lesznek szerelmesek, sőt, olyan nők is akiknek a nők tetszenek, meg fogják érteni.

Van pár gyerekes a környezetemben, akik úgy nevelték a gyerekeiket, hogy ez a legtermészetesebb dolog, nincs titok, nincsenek kérdések. Mert ha voltak, azokat fel lehetett tenni, és jöttek rá válaszok. Mivel ezekkel a gyerekekkel van hogy találkozom, megszokták hogy vannak olyan emberek a társaságban, akik melegek, és még kérdésük sem merül fel ezzel kapcsolatban. Ettől nem válnak meleggé, de ha úgy alakulna, hogy azok, nem fognak azzal küzdeni évekig, évtizedekig, hogy merjék e vállalni. Nem lesz bennük az a keserűség ami bennem van, hogy Anyukám már csak egy évig élhetett, úgy hogy tudta, ki is vagyok valójában.

Bele sem gondolunk, hogy milyen nehéz lehet ez vidéken, vagy egy olyan családban, ahol esély sincs arra, hogy jól süljön el a dolog. El sem tudjuk képzelni, ez milyen töréseket okoz sok ember életében, és hányan élik le az életüket úgy, hogy saját maguknak is hazudnak. És csak arról van szó, hogy bevallják, hogy kihez vonzódnak, nem arról hogy kit öltek meg múlt héten.

Én sokkal nehezebben magyaráznám meg ha a gyerekem azt kérdezné, hogy „Apa, az a bácsi miért fekszik az utcán, miért nincs hol laknia?“  Persze, könnyű lenne rávágni, hogy azért mert elherdálta, felelőtlen volt, de mindannyian tudjuk, még akkor is ha nem valljuk be, hogy ez mennyivel összetettebb kérdés.

Nem vagyok melegjogi aktivista, de az igazságtalanságot és a gyűlöletet nagyon nem bírom. Túl kellene már lennie mindenkinek ezen a kérdésen, mert nagyon unalmas. Rettenetesen.  Persze, tudom, hogy mennyivel egyszerűbb más életével foglalkozni, mint a sajátunkkal.

Azt hiszem, ebben a közhangulatban ami jelenleg ural mindent, nem csodálkozom, hogy mindenki utál mindenkit, azonban ennek nagyon rossz vége lesz mindenkire nézve.

Spanyolország példáját elég pontosan ismerem, amikor pár év alatt a nulláról eljutottak oda, ahol tartanak. A média is elkezdte tudatosan támogatni azt a törekvést, hogy az emberek fogadják el a másságot. Voltak coming out reality show-k, és beszélgetős műsorok a témával kapcsolatban, a TV a saját eszközeivel ennyit tud hozzátenni.  Tehát nem a Mónika show-ban mutogattak fogatlan buzikat, hanem mögé is néztek a dolognak. Pont mint amikor Amerikában elkezdtek minden filmben szerepeltetni egy – egy feketét, szokják az emberek. Ha sokat látod, megszokod. Ha először látsz fekete embert, vagy eggyel feltünőbb meleget, akkor megnézed, ha másodszorra, már kevésbé, és egy idő után fel sem tűnik.

Nem ezt az irányt látom sajnos, pedig a sokszínűségtől szerintem nem kell félni, az egyhangúságtól viszont nagyon is.