Elérkezett a Karácsony időszaka, így egy általam feldíszített, ünnepi ajtódísszel leptem meg a kedvenc nővéreimet. Eddig gyümölcs volt, most ez, mindig alkalomhoz illően. Nemrég szoktam erre rá, előtte bár kedveltem őket, annyira nem akartam tudomást venni az egészről hogy nem volt hangulatom ajándékozgatni az ambulancián. Körülbelül egy hete elkészítettem a terméket, tettem rá mindent az újonnan vásárolt ragasztópisztolyom segítségével, kisvonat, angyalkák, csillagok, gyöngyök, kis cukorkák, Mikulás, ami a csövön kifér.

Beszélgettem Bencével, és szóba került hogy kellene papírt meg tollakat is vinni. Már korábban is volt róla szó, de valahogy mindig elmaradt. Most, hogy az adkozási kedvem tetőfokára hágott, és két alapítványt is támogatok kisebb összeggel minden hónapban, gondoltam, eljött az idő, hogy oda is jusson valami.  Vettem papírt, tollakat, ceruzákat, hegyezőt, több féle UV színű szövegkiemelőt, jegyzettömböt, mappákat. Szerencsétlenek mindig régi papírok hátuljára írnak, amit ollóval vágnak le a megfelelő méretre, legyen már egyszer Amerika ott is.

Elindultam ismét az úton, ami annyi érzést váltott már ki belőlem. Nem fuldoklok már menet közben, ahogy közeledek, nem ver le a víz és nem is remegek.  Soha nem gondoltam volna hogy eljön ez az idő is egyszer. Csak türelmesnek kellett lenni. Én és a türelem! Nem álltam sorba annál a standnál ahol egy hosszú szőke hajú, dús keblű, kék szemű hostess kínálta a portékát. A stand felett hatalmas tábla, rajta masszív betűkkel: TÜRELEM. Azt hiszem én ekkor épp a SZÜRREÁL pavilonnál érdeklődtem a színes katalógusok iránt.

Amikor az épüket sarkába értem, ahol olyan szűk már az út, hogy a fal mellett kell menni és ha valaki szemből érkezik, a virágágyásban kell pihenni addig míg el nem megy, kicsit megtorpantam, de vettem egy mély levegőt és beléptem. Az ajtóval szemben, a váróban egy harmincas fiú ült, de az is lehet hogy még kevesebb, de körülbelül hatvannak nézett ki, meggyötört volt, és egy görbe botra támaszkodott. Mellette egy idős, valóban hatvan pluszos asszony az élettől és a jelenleg felhetően fennálló szituációtól összetört alakkal. Köszöntem, épp csak leültem volna, mikor kijött Klári nővér, odaszólt nekik hogy várni kell az orvosra, engem pedig beinvitált.

Azt hittem, most nem is vesznek vért, mert múltkor vettek, de kiderült hogy az fél éve volt. Annyira összefolyik minden, nem pörgök rajta annyira, nem számolom a heteket a következő megjelenésig. Megyek ha kell és kész, kb. ennyi. Több idő marad közelebbi kapcsolatot ápolni a kedves egészségügyi alkalmazottakkal. Kiszerencsétlenkedtem a táskámból a hatalmas, több kilós karácsonyi díszes csomagot, benne az irodaszerekkel és a koszorúval.  Akkor már Mária nővér is bent volt szerencsére. Klári nővér kezébe vette az Ápisz cuccokat, Mária a karácsonyi home made meglepetést, és egyszerre kezdtek el csipogni mint két kis csirke az udvarban.

„Jajjjj, de szép, ki fogjuk tenni az ajtóra!“

„Hozott papírt? Jaj, de kedves, nagyon szépen köszönjük! És még el is cipelte!“

Klári beletúrt a zacskóba és kiemelte az öt darabos UV színű szövegkiemelő csomagot és felkiáltott: „Jajjj, ez nagyon jó, ez nagyon kell.“

Bence ötlete volt a filc, nem is gondoltam hogy ekkora érték ez ott. Szerinte egész évben nem kapnak ennyi mindent, mint amit vittem, ami lehet kicsit túlzás, de nem hiszem, hogy év elején megállna egy hatalmas Office Depot kamion és cipelnék be az irodaszert az osztályokra. Vagy színes katalógusokból szemezgetnek a nővérkék, bejelölik, mi kell, összegyűjtik az igényeket, megrendelik és lehet vadulni a filcekkel.  Teljesen zavarban voltam, hogy ott állt előttem két asszony, akik lelkendeznek attól amit én valóban szeretettel adtam. Átment az üzenet és ez ritka.  Zavaromban forogtam, mint akit pörgetnek a rendelőben, megvártam míg kividámkodják magukat, és jöhet a vérvétel.

Levették, mondták, hogy néznek Hepatitis A, B ellenanyagot a múltkori oltás miatt, mondtam, csak tessék parancsolni, nem kér enni. Jeleztem, hogy Afrikába utazom (szeretem ezt a szót, még akkor is, ha az úticélomhoz „illik“ hozzátenni, hogy Észak- Afrika, mert a sima földrész nevéből inkább ered valami Nyugat-Afrikai szavanna flash, mikor az emberek meghallják.), és kellene hasmenés elleni szer, meg beszélnék kicsit az orvossal.

„És mivel megy Afrikába? „ - tette fel a szokásos kérdését Klári nővér, aki minden egyes alkalommal mikor megtudja hogy elutazom, ezt a kérdést teszi fel. Mivel?

„Repülővel“ – válaszoltam, mint ahogy Olaszország, Spanyolország és Amerika esetében is. Aranyos hogy érdeklődik, azzal pedig hogy ilyen naív, különösen a szívembe lopja magát.

„Mennyi időre megy?“- csak csinálta Klári nővér. Igazából provokálom a kérdéseket, mert imádok erről beszélni, ezért is említem meg amikor csak tehetem, hogy utazom. Tűnhet úgy hogy dicsekszem, de a legtávolabb áll tőlem ez az érzés, egy kicsit sincs köze a pénzhez, sokkal inkább az élményhez, a felfedezéshez, a szabadsághoz. Megtehetem, nem csak azért mert van rá pénzem, hanem mert szeretek élni, és ezt így (is) fejezem ki. Ez lenne a kvázi üzenet, ha kell hogy legyen ilyen.

Mária nővér mondta, várjak az orvos ajtaja előtt, mert vannak nála. Nagyon jó fej volt hogy nem küldött ki a váróba, eddig nem nagyon várhattam bent, mindig ki kellett mennem, újra az emberek közé. Ha egyszer már bekerültem, viszonylag nyugodt voltam, a környezet adta biztonság érzet ezt a hatást váltotta ki belőlem.  Miközben Szabó ajtaja mellett támasztottam a falat, szemben Lőrincz doktor irodájával, egy roma fiatal fiú állt tőlem pár méterre, és a bent lévő nővérekkel beszélgetett. Hol belépett a rendelőbe, hol a folyosóról beszélt be a szobába.

„Csabikám, menj el ide, a gyógyszertárba, váltsd ki ezt a gyógyszert, de ne felejtsd el légyszíves. Adok kétezer forintot rá, az elég lesz.“

Csabi valamit morgott rá, majd Mária folytatta: „menj vissza, szedd össze a cuccaidat, és holnap találkozunk az osztályon. Én leszek huszonötödikén ügyeletben, meglátogatlak a kórteremben. És ha meggyógyulsz akkora hatalmas puszit nyomok az arcodra, hogy csak na! „ Csabi ekkor épp bent volt a szobában, csak egy hatalmas cuppanást hallottam, jelezve, hogy Mária nővér nem tudott várni a teljes felépülésig. Klári nővér átvette a szót, az ő szája még szabad volt, „Kérlek tartsd be az utasításokat, mert enélkül nem tudunk segíteni. Nem szabad feladni. Tudod hányszor mondtuk már Máriával hogy elmegyünk, de nem lehet, nem engednek.“

„Biztos jó lehet másokon segíteni“ – reagált Csabi

„igen, az jó, amit tudunk, megteszünk, de mindent nem tudunk, ezért kell hogy befeküdj, ehhez sebész kell.“

„Megvan még a barátnőd?“ – szólt oda Mária nővér, az apáca.

„Miért fiú kéne hogy legyen?“ – szólt oda Csabi a nővérkének.

„Nem azért kérdeztem, de örülök hogy nem vagy egyedül, van melletted valaki, egy anyai támasz.“

Csabit hátul kísérte ki Mária nővér, amikor még ott álltam a falnál. Felajánlották hogy kihoznak egy széket, de nem akartam csempével a hátam mögött egy folyosón üldögélni, az wc-s néni attitűd lett volna.

Mindig is arra vágytam, hogy hátul, ahol az alkalmazottak mennek be, közlekedjek. Senki nem lát, szinte teljesen biztonságos. Bent persze találkozik az ember másokkal, de egy-két emberről van szó csak.

„Szia Csabóca!“ – tértem magamhoz abból a szép és naív történetből amit az imént láttam. Mikor Mária becsukta a hátsó „VIP“ ajtót nekem is odakiabált: „Ki is akasztottam ide, kintről meg tudja nézni.“ Pont talált egy szeget a leleményes nővérke és kitette az ajtó tetejére a koszorút.

Pár perc múlva sorra kerültem. Teljesen más Lőrincz doktorhoz járni mint Szabóhoz, aki izgatott, siet, pörög, slendrián. Lőrincz pedig olyan lassú hogy emiatt én pörgök helyette is.  Irattam hasmenés elleni szert, meséltem, hova utazom, mert neki (is) bakancslistás desztináció, irattam gyógyszerkiviteli engedélyt, meséltem olyan országokról ahova elvileg nem lehet belépni fertőzötten. Párról ő sem tudott, de mondta hogy érdekes, utánanéz. Kérdeztem a Truvadáról, hogy igaz- e hogy kivonják. Igen, sajnos igaz, kivonult a régióból a cég, nem akart árat csökkenteni, így lett helyette kéttő másik, amiből az egyik van csak, Teva gyártja, sokkal olcsóbb.

Kérdeztem, hogy ez mennyire érinti a minőséget és arról van- e szó, hogy csökkenteni akarják a gyógyszerkiadásokat, így választottak egy olcsóbb de rosszabb hatásfokú, több mellékhatással rendelkező alternatívát. Azt mondta, erről nincs szó, de persze, tudom, neki ezt kell mondania.  Nekem pedig elhinnem hogy ez a jó, és nem foglalkozni vele többet, mint amennyit muszáj.

Gyógyszerkiváltás előtt megittam a szokásos kávémat egy cigivel az ambulanciától távolabb eső büfé előtt. Ez a legjobb, amikor túl vagyok rajta. Klári mikor adta a következő március közepi időpontot, azt mondta, hogy azok lesznek a tavasz első napjai, és az milyen szép lesz. Már előre örül a tavasznak, amikor még a tél éppen elkezdődött.

Most már én is örülök neki.