Megőrülök!

Mindig fegyelmezett voltam a gyógyszerszedésben, amióta szedem talán kétszer fordult elő hogy kicsit később vettem be, mert vagy nem volt velem a telefonom, vagy egész egyszerűen nem hallottam hogy jelez.

Ezek is maximum húsz percek voltak. Ma este jelzett a telefonom, de igazából már nem is kell hogy jelezzen, mert már előtte pár perccel ránézek az órára és tudom, hogy itt az idő. Szóval kimentem a konyhába 19:59 –kor, hogy bevegyem a mai adagot, a macska valamit csinált, odanéztem, elkezdtem vele játszani. Pár perccel később elkezdtem gondolkozni, hogy bevettem e. Volt az asztalon egy fél pohár szörp, de mintha nem hiányzott volna belőle, nem is éreztem a számban az ízét, elbizonytalanodtam. Egy percig elgondolkoztam, hogy most mit csináljak? Ha nem vettem be, az nem jó, bár nyílván egyszer évente belefér. Mégis úgy döntöttem, hogy beveszem, mert akkor és ott arra szavaztam volna, hogy nem vettem be. Mikor lenyeltem, elkapott a páni félelem, hogy mégis megvolt egyszer már. Elkeztem remegni az idegességtől. Írtam Bencének, hogy mi történt. Szerencsére néhány percen belül válaszolt. Írta hogy szerinte nem gond, de figyeljem magam, érzek e bármi változást a testemben. Természetesen azonnal elkezdtem keresgélni a neten, hogy ilyenkor mi a teendő. Találtam sok angol nyelvű írást, fórumot, hogy máj-, és vesekérosodást okozhat, légszomjat, hideg és kék (!) kezeket, és forduljon az ügyelethez. Előkapartam életemben először a két dobozban található hatalmas méretű betegtájékoztatót, ahol azt írják, hogy bár keveset tudnak a túladagolás mellékhatásairól, forduljunk orvoshoz, mert lehetséges hogy dialízis szükséges ahhoz hogy kimossák a szervezetemből. Azt is írták, hogy ez a mennyiség azért nem feltétlenül plusz egy tabletta, legalábbis ezt vontam le belőle. Remeg mindenem, ráz a hideg és jéghideg a kezem. Nem tudom hogy ez a mellékhatás vagy az idegesség. Felhívott Bence, hogy megnyugtasson, ha Ő nem lenne, már nem is tudom, mit csinálnék. Beszélt egy orvos ismerősével, aki bár nőgyógyász, de mégiscsak orvos, neki is adott tanácsokat a betegséggel kapcsolatban.

Nem vette fel, majd visszahívja. Addig itthon teljes megsemmisülésben azon gondolkoztam, hova mehetnék ha mégis lenne valami. Bence szerint a László Kórházban kell lennie bent valakinek az infektológián, ha nem is az ambulancián, de az osztályon. Bence orvos haverja visszatelefonált, azt mondta amit hallani akartam, a szer „hülyebiztos“, a túladagolás nem egy szemet jelent, hanem sokkal többet, és az ezzel járó károsodások is akkor jelentkeznek, ha az ember bevesz fél dobozzal. Igyak sok folyadékot, hogy felszívódhasson, de ilyenkor a többlet adag még jobban hat a betegségre, így jobban „öli“ azt. Szoktak ilyen „gyógyszertúladagolást“ alkalmazni nőgyógyászati herpeszek esetén is, hogy teljesen kiírtsák a szervezetből ezzel a sokkal. Persze, ez teljesen más, de abban igaza lehet, és én is ezzel nyugtatom magam, hogy nem halhatsz meg ha egy szemmel többet veszel be, és nem boríthatja fel teljesen a kezelést. Muszáj elhinnem, mert teljesen kétségbe vagyok esve. Sokkal jobban kellene figyelnem erre a jövőben (ha lesz jövő), és nem szabad hogy ennyire automatikus legyen, mégha minden egész életen át tartó gyógyszerszedés sajnos az. Sajnos vagy nem. Nem, mert megszokod, ezért beveszed, és igen, mert kiesik az agyadból hogy valóban megtörtént e. A legdurvább állapotban, a Szigeten berúgva sem felejtettem el soha, mindig ott volt mélyen bennem, hogy be kell vennem és meg is történt. MIndig. Csak most nem. Vagyis kétszer. Hát igen, elég egyetlenegyszer hibázni, lásd betegségem. Nem kell többször, elég egyszer.

Most figyelem magam, várom hogy feloldódjon a szervezetemben a tabletta, és hogy milyen hatása lesz. Remélem semmilyen, mert most nagyon megijedtem. Rettenetesen. Nem tudom, hogy a tünetek amiket most érzek, az idegesség miatt vannak vagy valóságosak. Meg kellene nyugodjak, de nem könnyű ebben a helyzetben. Az orvos informátor azt mondta, lehetnek kiütéseim, allergiás reakcióhoz hasonló, de semmi olyan nem fog szerinte történni, ami miatt orvoshoz kellene forduljak.

Ha más szempontból nézem, akkor azzal is tudom magam nyugtatni hogy a gyógyszergyártó cég nem engedheti meg magának hogy olyan gyógyszert hozzon forgalomba, ami plusz egy szemtől súlyos állapotot okoz. Nyílván ha beveszek egy egész dobozzal, az más, az az egyéni hülyeségem, de az hogy egy szemmel több kerül a tenyerembe, vagy mint az én esetem, hogy annyira seggfej vagyok hogy nem emlékszem a bevételre, nem okozhat komoly gondot.

Egyébként most már majdnem biztos vagyok benne hogy dupla volt ez a mai. Az is baj és egyben tanulság, hogy bár sok folyadékkal kell bevenni (ezt az orvos és a nővér nem mondta sose, csak sokkal később hallottam,- bár minden gyógyszerre igaz), én mindig kevéssel veszem be. Ha többel tenném, akkor arra jobban emlékeznék, hogy egy nagy pohár vizet döntök le vagy csak egy kortyot. Jobban bennem maradna, mert tovább tart a folyamat.

Ha ezt túlélem, akkor ma is tanultam valamit, és ha valaki kétségbeesve hív fel hogy ez történt vele, legalább tudok valamit mondani rá. Bár ez biztos egyénfüggő is, de ha ezt túlélem komolyabb baj nélkül, akkor hátha bölcsebb leszek.

Belegondolok, hogy mi lenne, ha nem lenne körülöttem ennyi ember, Bence, az orvosa, barátok, akiknek legalább le tudom írni. Csak ülnék itthon teljesen egyedül, minden segítség nélkül. Kimondhatatlanul jó érzés hogy tudom, hogy ha a legrosszabb is történik akkor is van melllettem valaki. Valaki, aki fogja a kezem, megnyugtat hogy ne féljek. Nagyon szerencsés vagyok, de óvatosan bánok a szavakkal, mert nem szeretném elkiabálni.

Eltelt másfél óra. Úristen, olyan mintha csak húsz perc telt volna el ebben a nagy pörgésben. Lehet hogy lenne már tünete? Lehet ha baj lenne már éreznék valamit? Nem tudom, de félek még az írást is abbahagyni, mert akkor belezuhanok a valóságba újra. Így legalább valami teljesen másban lehetek, ami szintén én vagyok, de mint külső szemlélő.

Egy idő után lenyugodtam, és egyre kevesebb fórumot olvastam olyan esetekről, amikor valaki a sűrgösségin kötött ki túladagolás miatt.  Elképzeltem, hogy megjelenek pánikolva a Honvédban, közlöm hogy HIV fertőzött vagyok, majd várom a megoldást. Nem tudom, mi történne, de sejtem, és ez nem megynyugtató. Elképesztő szélsőséges szintekre tudok jutni azzal hogy belepörgetem magam dolgokba.  

Pár óra magamat figyelést követően elaludtam, de bekapcsolva hagytam a telefonom, kihúztam a kulcsot a zárból, legyen lehetőség a megtalálásomra, ha baj lenne.

Másnap reggel felhívtam az ambulanciát, tudjanak róla, mi történt, bár nem hiszem hogy bárkit érdekelt.

Az előző naptól még felzaklatva adtam elő a történetem Mária nővérnek, aki már a felénél közbevágott, hogy

„Pazarolja a drága gyógyszert?“

Itt már sejtettem, hogy nem lesz baj, illetve még élek, ez is lehet bizonyíték.  Azt mondta, nem gond, előfordul mindenkivel, nem lesz semmi bajom. Megnyugtatott, de nem hiszem, hogy sok ilyen esetről tudna, nem biztos hogy mindenki felhívta őket, hogy elmesélje, mi történt tegnap este.  Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről, de ilyennek is kellett történnie, hogy tanuljak belőle valamit, ha mást nem is, azt biztos, hogy jobban figyeljek oda erre.

Életem végéig.

És még milyen jól jártam, hogy van mit szednem.