A nap már felkelt. Feltűnt az erdő felett, hogy energiát sugározva bearanyozza a lakók életét.

Kellemes, tavaszi napnak néztek elébe az állatok, akik a fákkal körülvett, hatalmas területet lakták.

A madarak előjöttek odújukból, s vidám csicsergéssel köszöntötték a reggelt. Repkedésük, ha lehet még több harmóniát sugárzott, mint a Nap fényesen izzó sugara.

A maci volt az első, aki álmosan, csipás szemmel kicammogott kis házából. Nyújtózkodott egy hatalmasat rózsaszín mancsaival, és elindult a közeli folyóhoz, hogy megmossa tappancsát és pihe-puha füleit. Miközben a mosdással foglalatoskodott, egy halacska ugrott ki vidáman a habzó hullámok közül.

A maci mosolyra húzta száját, pont annyira, hogy pici fehér fogai láthatóvá váljanak.

Arra gondolt, ha két évvel ezelőtt történik meg ez az eset, tuti elkapta volna a húsos halacskát, hogy jóízűen befalja őt. Azonban két esztendeje egy téli délutánon arra az elhatározásra jutott, hogy vegetáriánus életet fog élni. A döntést egyszerű volt meghozni, hiszen világéletében lelkiismeret furdalása volt, ha egy állatra vadászott. Mottója: „Állat, aki állatot eszik”

S ő nem akart állat lenni. Ok., biológiai értelemben persze, hogy az, de a szó pejoratív értelmét nem szerette volna, ha ráragasztják. Ezért azóta, minden reggel fürdi után elballagott, hogy málnát szedjen a réten. Ezen a szép, verőfényes reggelen is így tett. Elcammogott a málnabokrokkal szegélyezett rétre s nagy hévvel kezdte tömni magába a piros gyümölcsöt. Arra lett figyelmes, hogy valami szőrös állat áll mögötte.

Komótosan hátrapillantott s meglátta barátját, a nyuszit, amint répával a pofijában őt figyeli.

„Szia Nyussz!” – dörmögte a medve. Beszélgetni kezdtek s hamarosan kiderült, hogy a tapsifüles ma buliba megy az erdő többi lakójával.

Természetesen invitálta a medvét is, aki örömmel igent mondott a meghívásra. Azonban volt egy probléma, amivel minden ilyen alkalommal szembesült mackó koma, miszerint mit vegyen fel a jeles eseményre, hiszen Boci születésnapjára ült össze az erdő apraja-nagyja. A nyuszi fejét ingatta. Tudta, hogy a mackó hiú állat, de most eléggé felbaszta az agyát ezen, hiszen tudta, hogy egész nap ezt kell majd hallgatnia, s erre se ideje, se kedve nem volt.

Mivel jó barátok voltak, elkísérte a mackót az Animal Plazába, mely állatmetróval három megállóra volt az erdőtől. Két óra tanácstalan nézelődés után mackó megtalálta a számára legmegfelelőbb ruhadarabot, mely egy pöttyös kis ruciban öltött testet.

„Kezdődhet a zsúr! „– kiáltott fel maci a metrón, amire a nyugdíjas libák rosszallóan néztek rá,

Mire visszatértek az erdőbe, a többiek már készülődtek a nagy eseményre. Mindenki, a kacsa, a liba, a majom, a bárány, a kecske, a bagoly, a verebek, a kutya, a cica s a föld alatt élő vakond, valamint az egerek és a piciny bogarak is.

Csak Bocit nem látta senki sehol. Keresték, kutatták, de nem lelték. Hosszas szörcsingelés után megtalálták az erdő mögött egy fa alatt ülve, ahogy sírdogál, s hatalmas könnyeit törölgeti pufi pofijáról.

„Mi a baj Boci Bori? „– kérdezték a többiek szinte együtt.

„Nem férek bele az ünnepi ruhámba. „– szipogta Bori.

„Biztos van megoldás! „– mondta Bari

„Hívjuk fel a vakondot! … – javasolta a bölcs bagoly -..hiszen ő már varratott magának nadrágot egy másik mesében” ( Z. Miler, A vakond nadrágja, Artia Kiadó, 1982. – a szerk.)

„Jó ötlet! „– örvendeztek a többiek.

Be is ütötték a vakond számát s már csörgött is a föld alatt Vakond Vili mobilja.

Kisvártatva már egy földkupac előtt állt az állatsereg, hátul a még mindig könnyeit törölgető Bocival.

„Megoldjuk Bori.” – mondta vidáman Vili, aki azonnal tájékoztatta smsben csapatát, hogy munka van.

Kisvártatva meg is érkezett a felmentő sereg, akik azon nyomban munkához láttak, a másik mesében már ismert módszerrel. Kora estére elkészült a szép ruha, pont Boci méretében, itt-ott még bő is volt, ami még jobban növelte Bori önbizalmát.

El is kezdődött a buli, amire hálából a varró állatokat is meghívták.

Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere, folyt a méz, az árpa, a kutyaeledel, de mégis a legboldogabb az ünnepelt, Boci Bori volt, aki életében először ezen a szép napon érezte magát sudárnak és csinosnak.

 Mi ebből a tanulság?                                                                    

„ Ha tehén vagy, jó ha ismersz egy vakondot.”