Elég sok minden történt itt egy hét alatt, van benne jó is, rossz is. Nem is számítottam arra hogy megúszhatom csak pozitív dologgal. (jaj.)

A jó hír, hogy megvettem Bencének a jegyet, december elején jön szűk egy hétre.  Találtunk jó árban, lévén hogy nincs szezon, szóval ez a része megvan.  Nagyon örülök neki, mert amióta itt vagyok folyamatosan azt nézem, mit fogok neki megmutatni.

Elkezdtem szervezni hogy kibérelek egy lakást csak egy éjszakára, a megérkezése napjára, elviszem vacsorázni, hogy méltó felütése legyen a dolognak.  Nagyon sokáig néztem a hoteleket, apartamanokat, kerestem a megfelelőt. Volt hogy találtam egyet az Interneten, elmentem megnéztem, és kiderült mega építkezés zajlik közvetlen mellette, így nem ért volna meg hatvanezer forintot egy éjszaka zajban.  Volt egy nagyon magas hotelben egy apartman,az nem volt rossz, főleg a tetőn lévő medence miatt. Aztán addig nézegettem, hogy végül nem találtam semmit, mindegyikkel volt valami bajom.  Ami meg tökéletes lett volna, nagyon drága volt, annyi amennyiből egy hétig lakom Spanyolországban. Jó volt hogy ez kitöltötte a gondolataimat, tudtam szervezkedni.

Jön ki Bence és megmutathatom neki az egyik kedvenc városom, amit éppúgy imádok, mint ahogy gyűlölök, talán mint Bencét, ezt sokszor megfogalmaztam magamban amióta itt vagyok.

Imádom a szabadságot, az illatokat, a káoszt, a koszt.

Utálom hogy nem kimondottan kedvesek, a dudálást, a káoszt és a koszt.

Nagyon kettős, de nem véletlenül éreztem gyerekkorom óta hogy nekem közöm van ehhez az országhoz.

Van egy könyvem Izraelről, kamaszként kaptam természetesen Apámtól (tőle mindig, mindenre könyvet, fotóalbumot, szótárt, térképet, lexikont.), nagyon szerettem, bár túl sok minden nem volt benne ami az izraeli tájakat illeti, sokkal inkább a gyapot kapott szerepet a kiadványban.  Emlékszem, milyen áhitattal néztem, mennyire megfogott. Szüleim nem értették, mit akarok Izraellel, semmi közünk a valláshoz sem, én pedi azt, hogy függnek ezek össze. Persze mindig helyre tettek, hogy veszélyes hely, oda nem szabad menni. Nem tudom akkor mi volt az aktuális helyzet, de sok sztereotípia van az országgal kapcsolatban még ma is, az biztos.

Ugyanannyira idegesít, amennyire el tudok érzekenyülni dolgokon. Megfejthetetlen, és tudom, hogy sokszor kell jönnöm még annak ellenére is, hogy ez most 5 hét, ami nem kevés, mert szeretnék mélyebbre jutni benne.

Fura hogy itt vagyok. Itt vagyok és várom Bencét. Ha valaki ezt mondja nekem egy hónappal ezelőtt, mikor kétségbeesve kapkodtam, és küzdöttem mindennel, nem hittem volna el.

A rossz hír a munkához kapcsolódik, amit hivatalosan is elbuktunk.  Az volt a visszajelzés az anyagunkra, hogy szuper, nagyon tetszett nekik, bár voltak olyan dolgok, amik kiforratlanok voltak. Őszintén szólva nekem is.

Gondoltam, mivel új csapattal dolgozom, ez majd bejáratódik, bár tény, hogy nem tett volna jót hogy több mint egy hónapig nem vagyok otthon.  Nem tudtam, kik a további pályázok, most sem tudom, de állítólag benne voltunk az utolsó kettőben. Igazából arról szólt a döntés, hogy tizenegy év után váltsanak vagy sem. Szakmailag azt gondolom, ennyi idő után nem biztos hogy rossz váltani olyanra aki nincs ennyire benne, kívülről látja, hol vannak a hibák. Érzelmileg és anyagilag viszont rosszul érintett a döntés.

A tengerparton voltam, éppen akkor érkeztem meg, kora délután volt. Letettem a csomagot, ránéztem a telefonomra, van e wifi. Meglepetésemre volt, mert hiába mondják, mindenhol van, vagy nagyon gyenge vagy nagyon lassú. Megnyitottam a leveleimet, és láttam, van egy a cégtől. Már láttam, hogy úgy kezdődik. „Kedves.....“ 

Akkor már éreztem, hogy gáz lesz, gyorsan beleolvastam, hogy lássam a lényeget, utána elolvastam alaposabban. A lényeg az volt, hogy bár nagyon elégedettek voltak mindennel, mostanival, eddigiekkel egyaránt, de most mással folytatják.

Nagyon lesokkolt a hír, gyakoratilag nem tértem magamhoz. Nagy szerencsém volt hogy ott voltam a tengerparton, mert izomból befutottam a vízbe, és elmerültem benne. Telement a szám, a szemem, a fülem vízzel, alig kaptam levegőt, de muszáj volt ennyire szélsőségesen kinyomnom magamból a stresszt.

Lezárult 11 év.

Vége egy fontos melónak.

Nincs állandó munkám, így pénzem sem, miközben Tel – Avivban annyit költök egy hónap alatt, mint otthon több mint háromban.

Meg is könnyebbültem, de konkétan sokk alatt voltam. Számítottam rá, de nem gondoltam volna hogy megtörténik, nem így, nem most.  Ugyanakkor pedig a stressztől is megszabadultam, amit az táplált bennem, hogy egyáltalán nem éreztem biztonságban magam ebben az új felállásban. Kapkodásból született, sok megúszást tartalmazó, link emberekkel tűzdelt projekt lett volna. Könnyebb úgy elengednem hogy meggyőzöm magam arról, hogy nem ment volna. Alig tértem magamhoz még sokáig, nem tudtam kezelni hirtelen a dolgot.

A pozitív oldala az hogy nem kell dolgoznom amíg itt vagyok, a negatív pedig az hogy azt a pénzt költöm ami inkább azon idő betömésére lenne való, amíg nem szerzek újat. Pontosan tudtam, hogy ilyen nem lesz több, ilyen feltételekkel, ennyi haszon, és még öröm is, ez elment.  Majd jön helyette új nyílván, de ezt most fel kell dolgoznom.

Bence jött, meló ment.  Feltettem magamnak ezt a kérdést még mielőtt újra találkoztunk volna, hogy melyiket választanám.

Természetesen Bencét, nem volt kérdés. Igyekszem nem sokkolni magamat kétválaszos kérdésekkel, mert úgy tűnik bejön, és mivel a szentföldön vagyok, lehet hogy itt minden tízszeresen hat.