Kicsit elkiabáltam ezt a fogorvosi dolgot. Teljesen fel voltam dobva utána, és azt gondoltam, hogy milyen jó az őszinteség, mennyivel egyszerűbb, és ferdítések, hazugságok nélkül is megoldódik minden. Beszéltem a fogorvossal, eltelt egy hét, azt ígérte, megkérdezi a kollégáját, hogy megcsinálja e nekem az implantátumokat. Azt gondoltam, sima ügy, csinált már ilyet az orvosom szerint. Megfelelő elővigyázatosság, cd4 szám ellenőrzése, és mehet. Maximum abban van bizonytalanság, hogy megmarad e a szervezetemben az “idegen test“, így hogy immunhiányos betegségben szenvedek. (modjuk szenvedésről szó nincs.) Majd körüljárjuk a témát, de nyílván van megoldás - gondoltam.
Este beszéltem a fogorvossal, amikor már kicsit becsípve indultam az éjszakába. Megdöbbentem, mikor mondta, hogy sajnos dr. X nem vállaja a beavatkozást. “Amiatt mert kockázatos, hogy megmarad e bennem az implantátum vagy mert fél a fertőzéstől?“
“Utobbi.“ – érkezett az egyszerű, de húsbavágó válasz.
“De gondolom járt orvosira, és tudja, a vírus szabad levegőn gyakorlatilag azonnal elpusztul, és ahhoz elég sok vér kell, hogy megfertőzzem, úgy hogy közben neki is van egy seb a testén, szóval kicsivel nagyobb elővigyazatossággal, a protokoll betartásával ennek kockázata csaknem nullára csökkenthető..“ - érveltem, de tudtam, hogy ennek itt most semmi értelme. Olyan volt mintha a bizonyítványomat magyaráznám. Azért beszéltem ennyit erről, mert ha már beavattam, akkor lehetek őszinte vele. Tudom hogy nem rosszindulat vezérelte, ő csak közölte a választ, persze, tudtam, ez már a második visszautasítás, hiszen ő maga sem vállalta.
“Igen, tudja, mindenki tud mindent, de például ma megszúrtam magam egy tűvel, amin vér volt. Nem valószinű, hogy elkaptam valamit, de benne van a pakliban, szóval mindenki fél.“
“Értem, és bár nem értek teljesen egyet, de természtesen elfogadom a döntést“ – mondtam, közben forgott velem minden.
Hát megtörtént! Megkülönböztetnek, nem látnak el, félnek tőlem, fertőzött vagyok!
Gyűlölöm még leírni is ezt a szót, hogy FERTŐZÖTT. Olyan, mint valami hús, amit beköpött egy igen ritka légy, és azóta undorító, halálos vírust hordoz.
Így is érzem magam jelenleg.
Beszéltem arról is, hogy éltem negatív partnerrel, persze ugyanúgy védekezve, mint ahogy ebben az esetben az óvszer a kesztyű, és esélye nem volt hogy neki baja legyen. (Persze, ezt akkor nem tudtam ennyire biztosan, és tele voltam félelemmel.) Persze, tudom, hogy az más, ott nem volt tű és vér. (Viszont volt testváladék) Beigazolódott, amit dr. Szabó mondott régebben, „megmondhatja, de el fogják zavarni.” Elzavartak, és nem is egy Sztk-ból hanem egy budai magánrendelésről. Kedvesen, nem ítélkezve, barátilag, de a lényeg, hogy nem foglalkoznak velem. Azt gondolnam, hogy erre 2014-ben van egy B forgatókönyv (dupla kesztyű, dupla fertőtlenítés, dupla figyelem. Ahogy egy mentős is ebben a szellemben nyúl hozzá egy magatehetetlen emberhez, aki saját vérében fekszik az utcán.), hogy azok is részt vehessenek fogászati ellátásban, akiknek úgy alakult az életük, hogy ezzel kell együtt élniük. Éppen elég nehéz enélkül is. Hát, nem igazán van forgatókönyv. El lehet menni szerdánként sorban ülni a Lászlóba, ahol speciális fogászat van a fertőzötteknek. Gondolom húznak, tömnek. Nekem ennél összetettebb szájsebészeti beavatkozásra lenne szükségem.
Ott feltételezem, csak a „fáj a fogam”- kihúzzuk" problémakörrel foglalkoznak, azzal nem, hogy magas minőségű, arany árú fogat ültessenek be a számba, hogy még szebb legyen a mosolyom.
“Aki fertőzött, ne divatozzon!“
Igaz, az egyik gyulladt, szóval először ki kell szedni, hogy ne okozzon később problémát, Kihúzzák, de ennyi. Végülis “megoldottak“, gyulladt góc eltávolítva. “Jah, marad egy luk, nem baj, fertőzöttnek tökéletesen megfelel. Tudom, úgy ítélkezem, hogy nem is tudom, miről beszélek, de nagyon csalódott vagyok. Kereshettem volna olyat, aki vállalná, lehet hogy létezik ilyen, de elkezdeni házalni azzal, hogy „Jó napot kívánok, HIV fertőzöttet (aki szinte rohad már a légybeköpéstől) vállalnak?”
Nincs még lajátszva minden, mert a fogorvos megígérte, hogy fut még egy kört ott, ahol a bölcsességfogamat szedték ki, de ha ott elvállalják Állítólag volt már valami külföldi (a szabadelvű nyugat gyerneke), akinek megcsinálták, de “nem örülnek neki.“ Én magam sem örülök annak hogy HIV fertőzött vagyok, de az orvosok kicsivel több kockázatot kell hogy vállaljanak, mint a pincéreknek, ha csak nem allergiásak a pörköltszaftra, amit véletlenül magukra önthetnek. Meg persze egészen más feeling fél millióért megcsináltatni a fogaimat, kedves kiszolgálással, mint besunnyogni, nem szívesen látott, fertőzött betegként, akivel csak a gond van, plusz munkát okozva ezzel a teljes személyzetnek.
Szíven ütött ez az egész. Mindent értek, és megértek, azonban az elég ijesztő, hogy ennire nincs felkészülve senki erre a problémára úgy, hogy nem én vagyok az egyetlen beteg az országban. Ami a legrosszabbul esik, hogy úgy lettem elutasítva, hogy nem tudnak rólam semmi konkrét információt. Nem kérdeztek, mennyi a vírusom, szedek e gyógyszert (szóval “nulla“), ha nem, akkor esetleg javasolják kezdjem el, várjunk kicsit, és utána, milyen állapotban vagyok, stb. Csipőből azt mondták hogy nem, pont úgy mint Papp Miklósné, a közösképviselő, aki anélkül hárította el a felettem lakó erkélyéről potyogó vakolat problémáját, hogy megnézte volna, hogy kettő vagy száz centis darabok hullanak, mondvan, nincs rá pénz. Igaz, nem tudja hogy milyen költséggel járna, mert lazárta egy nemmel. Eléggé megviselt ez az egész, nem csak amiatt, hogy mikor végre úgy tűnik, összejön a pénz (aminek egy része meg Anyuéktól Karácsonyra és születésnapomra eltett forrásból származik) akkor akadok el, hanem újra szembesültem azzal, hogy a társadalom (és az orvosok számára is) egy kellemetlen jelenség vagyok, maga a FERTŐZÉS, akivel nem jó egy légtérben sem lenni, félni kell tőle. Tudom, túlzok, mert emberileg jó fejek voltak, de persze hogy érzékenyen érint.
Bele sem merek gondolni, de muszáj abba, hogy mi lesz, ha egyszer kórházba kerülok, és például műteni kell. Belefutottam egy cikkbe ma, ami pont arról szólt, hogy mennyire nincsenek felkészülve az orvosok erre a betegségre és annak megfelelő, pánikmentes kezelésére. Meg a frissen végzett orvosok sem. Leír egy esetet, ahol volt egy HIV pozitív fú, akinél vastagbél daganat alakult ki, és bár kordában tartott betegségről volt szó), senki nem vállalta, hogy megműti, mondván, kockázatos. Amikor egy sebész elvállalta volna, a kórház igazgatója megfenyegette beosztottjat, hogy kirúgja őket, ha elvégzik a beavatkozást. Aztán egy feljelentés és elindított kórházi vizsgálat tett pontot az ügy végére, és a fiút végül megműtötték, de már akkor, amikor nagyon rossz állapotba került a sok várakozástól. Nem tudtam végigolvasni a cikket, annyira megviselt a gondolat is, hogy ilyen előfordulhat, Reménykedem benne, hogy ez csak egy felfújt bulvárhír. Sajnos tudom, nem az. Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy az életem azon múlhat, hogy ezt a betegséget az orvosok sem tudják helyén kezelni. Nem kicsinyítem a problémát, és a kockázatot sem, mert nem az, és a fogorvosnak is igaza van, hogy egyelőre ez egy gyógyíthatatlan betegség, és félnek tőle, de ugyanakkor elég könnyen kezelhető az a része, miszerint kicsivel több óvatossággal a kockázat minimálisra csökkenthető. Illetve nyílván nem mindegy, hogy kinek mennyi a vírusa, mennyi a cd4-e, mert nem szerencsés ráhúzni minden fertőzöttre ugyanazt a sémát.
Azt gondolom, hogy az orvosoknak alapból úgy kellene hozzáállniuk a beteghez, hogy azt feltételezik, HIV pozitív, hapatitiszes, sárgalázzal fertőzött és ezenkívül pestise is van. Ez lenne az alap, mert sok ember nem tud a betegségéről, és sokan nem is mondják meg, ha tudják is, ami a fentiek ismeretében szintén érthető. De a kezelések hatékonysága érdekében fontos lenne hogy a beteg őszinte legyen az orvosával. Azzal egyetértek, hogy speciális, kiegészítő intézkedéseket igényel azon betegek ellátása, akik fertőzöttek, de az elkeserít, hogy azon túl, hogy folyamatos görcs van bennem, hogy mikor es miként reagál a szervezetem a bennem lévő vírusokra, még amiatt is aggódnom kelljen, hogy mi fog történni, ha egyszer orvoshoz kell mennem, hogy fogom megmondani, hogy kezelik, és vajon hagynak e meghalni, miközben arról vitatkoznak, hogy ki és hogyan hajlandó megműteni.
Elgondolkodtató és ijesztő.
Újra szembesültem a betegséggel, intenzívebben mint eddig valaha. Biztos jobban hozzá lehet szokni, csak az első ilyen letaglózó. A századik már könnyebb lesz, ha egyáltalán van ennyi fórum, ahol közölnöm kell a betegségem. Sokáig nem foglalkoztam vele, nem kellett amiatt sem aggódnom, hogy átadom valakinek, szóval volt egy kis nyugi. Igaz, az eredményeim nem a legjobbak, de bízom benne, hogy nyerek egy kis időt és talán közben dr. Szergej szere is segít valamit.
Egy héttel később idegesen hívtam a fogorvost, hogy megkérdezzem, tudott e konzultálni a másik rendelővel, ahol esélyes hogy elvállalnak. Nem vette fel. Ilyenkor vissza szokott hívni, de mivel nem tette meg, újra hívtam. Megint semmi. Írtam egy smst, hogy beszéljünk az ügyemben, ha van ideje, jelezze. Megint eltelt egy hét, és nem válaszolt. Nem írt, nem hívott. Így jelezte, hogy nem kíván foglalkozni a dologgal.
Kereshetek új fogorvost, de csak akkor ha már magamhoz tértem a sokkból.
Javier egy padon ült már kora délután óta. Most, hogy a Nap is lement, csak az utcai lámpa tompa féne világított felette. Nem tudta rávenni magát, hogy hazainduljon, szinte eggyévált a paddal. Amikor a faluba költözött, a tengerhez, ez volt az első pad amit meglátott, első sétájára indulva. Amint leült, azonnal érezte, sokat fog még itt pihenni. Szerette az állandóságot, minél idősebb lett, annál jobban. Ha végig gondolta az életét, kevés komoly csalódás érte, és emiatt szerencsésnek tartotta magát. Voltak emberek, akik megváltoztak körülötte, olyan is aki olyat tett, amit nem tudott elfelejteni, de alapvetően jól választotta meg a körülötte lévőket. Először ösztönösen, aztán óvatosan figyelve arra, minél kevesebbet csalódjon, mert tudta, ha megtörténik, az nagyon fáj. Azért költözött ide, hogy elmúljon minden fájdalom, és átvegye a helyét az öröm.
