Olyan, minha egy illegális kísérletben vennek részt, és nem is vagyok messze a valóságtól. Írtam dr. Szergejnek, hogy találkozzunk, kellenek a szerek. Anyukámnak sűrgös, mert nincs jól, és nem akarom nézni, hogy árnyéka önmagának. Persze, nem tudom, mit várjak tőle, de ha kicsit több energiája lesz tőle, annak már örülnék, de persze orvosnak is látnia kell. Hozza az enyémet is, elkezdem, végülis mire várjak. Hétfőn találkoztunk a Deák téren, új hét, új élet, új remények. Egy szürke autóban várt, ami pont olyan volt, mint ő maga. Mikor kiszállt az autóból, már messziről újabb döbbenetet keltett bennem a bádogember külsejével. Amikor már beszélget vele az ember egy ideje, fel se tűnik neki, hogy mennyire ezüst az arca, megszokja a szem hamar, de elsőre meghökkentő, különösen Budapest belvárosában.

Körbenéztem, talán az oroszlán és maga Óz is előkerül valahonnan, csak nekik villamospótlaval kellett jönniük, ami tele volt. Beültünk az autóba, átadott két tömött tasakot, egyikben Anyám szere, másikban az enyém. Ilyen lehet drogosnak lenni, aki délben már anyagot vesz egy fura figurától. Elmondta az instrukciókat, elköszöntünk, kiszálltam, majd vettem egy kávét, és bevettem a szert. Szinte éreztem, hogy szétmálik a testemben. Új időszámítás kezdődik, hiszek benne, hogy időt nyerek vele, és jobban leszek. Nálam van a szérum, a testemben és a zsebemben. Azután hazamentem, Anyámnak is átadtam, megigértettem vele, hogy beszedi az elsőt holnap reggel. Egész nap nagyon durván pörögtem, mintha minimum amfetamint fogyasztottam volna. Még az állkapocs kényszeres szorítása is megvolt.

Nagyon jól éreztem magam. Nem fáradtam el egy pohár borban, minden olyan egyszerű és egyértelmű volt. Úgy viselkedett a testem, ahogy annak kell. Ekkor jöttem rá arra, amit eddig csak sejtettem, 40 %-on működtem. Nem tudtam ebből mennyi volt a hit, de tényleg határozottan több energiám lett. Nagy élmeny volt visszakapni a testemet és az agyamat, ami ugyanúgy pörgött. Boldogan fejeztem be a napot, anyukámon sokat gondolkoztam, mi lesz vele, otthon többször ki kellett mennem, mert majdnem elsírtam magam mindenen.

Határozottan érzekenyebb lettem a szertől. Volt bennem egy félelem korábban és most is, hogy ugye, nem lesz semmi baja, nem lesz rosszul, és ugye, meggyógyul? Elhesegettem az aggodalmaimat, hiszen Bence is szedi, sőt a családja is, semmi rosszat nem érez, csak annyiról számolt be, hogy telítettség érzése van és lényegesen több energiája. Felébredtem éjszakai is, rossz érzésem volt, azon gondolkoztam, Anya nemsokára felkel és beveszi.

Mikor reggel lett, nagy örömmel vettem magamhoz a saját szerem, megint tele leszek energiával, de jó! Így is lett, jól ment az edzés, alig éreztem terhelést, ami miatt kicsit aggódtam is, hogy hogyan fog ez a nap többi részében lecsapodni. Megbeszélés, kicsit fáradtan, de semmi különös, minden rendben. Volt még két órám spanyolig, így budárol pest felé sétáltam.

Akkor már éreztem, hogy fáradok és szédülök. Olyasmi volt mintha több napot speedeztem volna, és most kezd vége lenni. Van energiam, de mégsem. Bizsergett a fejtetőm, szédültem, alig tudtam egyenesen menni. Időnként rámtört egy pánikszerű félelemhullám, ami hol köhögésben, hol fulladásban tört ki. Lánchíd, szél, majd kifujja belőlem. Nem gondoltam, hogy még rosszabbul leszek. Fura és megmagyarázhatatlan érzés, pánik, félelem, drogos trip vette kezdetét. Körülbelül a híd felénél kezdődött. A belső részén kellett mennem, mert folyamatosan azt éreztem, hogy húz a víz, és a híd nem fogy el soha.

Nem érek át pestre, úgy, hogy nagyon gyorsan haladtam. Nem csak attól féltem, hogy beleesek, attól talan nem is, mert annyira tapadtam a vashoz, hogy szinte súroltam. Sokkal inkább tartottam attól, hogy leugrom. Akinek tériszonya van, az tudja, hogy nem csak a leeséstől félnek ezek az emberek, hanem attól, hogy leugranak. Pánikból, hirtelen, húzza a mélység őket. Mint mikor középiskolás koromban ültem a várfal szélén (nem is értem, hogy mertem), és valaki, akivel voltam meg akart ijeszteni. Észrevettem a szemem sarkából, de ha nem teszem valoszínű a sokktól nem megkapaszkodom és beljebb megyek, hanem leugrom. Most ez más volt, mert esélyem nem volt sem leesni, sem ugrani, mert szorosan a másik oldalon voltam, de olyan érzés volt, mintha egy külső erő húzott volna a víz felé, hogy ugorjak. Szédültem és rettenetes hosszú volt mire átértem. Tényleg nem kellett hozzá sok, hogy olyan pánikrohamot kapjak, hogy külső segítség kelljen a lejutáshoz. Közben köhögtem, fulladtam, fáztam. Hosszú körbe - körbe menetelés a nyelviskola körül után döntöttem úgy, hogy nem megyek spanyolra. Volt, hogy jobban voltam, akkor úgy éreztem, nem lesz gond, de kénytelen voltam belátni, hogy bármikor kerülhetek olyan állapotba, amit az órán lehet, hogy nem tudnék kezelni. Többször eszembe jutott, hogy felhívom Anyámat, hogy megkérdezzem, ugye, ő jól van. Nem mertem, féltem a választól. Ő mást szedett be, de egesz nap bennem volt a félelem, hogy valami történt. Mint később kiderült, nem is alaptalanul.

Hazavonszoltam magam, miközben olyan kész voltam, hogy gyakorlatilag nem tudom hogy jutottam haza. Ha oldalra-, és visszafordítottam a fejem, az olyan volt, mintha egy kamera szemszögéből történne mindez, és minden fényre, ami előttem volt, várni kellett, hogy újra visszarendeződjön. Folyt minden. Ez már nem speed, ez már LSD. Búdogemberes. A legujabb. Nagyon durva.  

Valahogy hazajutottam, ledőltem az ágyra, és onnantól kezdve másfél óráig nem sok mindenre emlékszem. Csak arra, hogy a macska mellém kucorodik, én remegek, ég mindenem, nagyon fázom. Lázam nincs, nem izzadok, csak a végkimerülés szélén állok, vagyis fekszem. Mozdulatlanul. Felébredtem egy idő után, tenyleg nem tudtam, hol vagyok. Ahogy kinyitottam a szemem, megcsörrent a telefon. Az otthoni. Anyám tudja, hogy spanyolon vagyok, tuti valami baj van. Anyám zilált hangja jelentkezett be.“Van egy rossz hirem!“

Itt már úgy éreztem, minden ellenem fordult és a sötét erők áldozata lettem. Még pár másodperc és felrobban minden. Minden körülöttem és minden bennem.

“Bevettem a gyógyszert, és rosszul lettem. Annyira elkezdtem szédülni, hogy az ágyig alig jutottam el. Ömlött a kezemről meg a fejemről a ..“

Itt majdnem elájultam. Úristen! A vér?

“... a víz“

Nagyon megijedtek, és természetesen nem szedi be a többit. Nem tudom mi történt és miért, de mikor ezt hallottam teljesen megsemmisültem. Kicsit később zokogva hívtam vissza, hogy ugye, már jobban van és ugye tudja, hogy csak jót akartam neki. Persze hogy tudja, fel sem merült benne, hogy nem, nagyon köszöni, hogy utánajártam, elmentem, megvettem, és hogy ennyire gondoskodom róla. Itt már alig tudtam beszélni, annyira sírtam. Ő is hallotta, de nem akartam, hogy kiderüljön, mennyire a padlón vagyok, nem sikerült tartanom maga. Még zokogtam egy ideig, de mire Bence hazajött nagyjábol lenyugodtam. Rettenetesen éreztem magam. Az én rosszullétem “pusztán“ ijesztő volt, de az hogy anyámon nem tudok segíteni, és még rosszul is van attól amit beszedetek vele, az több, mint kétsegbeejtő. Összeomlottam teljesen, csak néztem magam elé, és az, ami előző nap a megoldást jelentette volna, elégett. Elégtem benne én is. Testileg és lelkieg. Annyi drogos trippet éltem meg már, hogy valamennyire tudom kezelni ezeket a dolgokat, vele együtt a testemet is.

Ez túlment minden határon, vagy csak egészen szokatlan érzés volt.

Nem tudom az okát, hiszen biztosan tudom, hogy semmi olyasmi nincs benne, amitől bajomnak kellene hogy legyen, csak valahogy a szervezetem így reagál rá.

Bence szüleinek, és egész családjának máshogy.

Írtam Szergejnek, leírtam, mi történt. Hamar jött is válasz,

Válaszában hosszan levezette a folyamatot materiális, bár számomra kevésbé érthető vegyjelekkel és képletekke, majd beszélt a nem megfogható síkokról is, melyre én nyitott vagyok, szóval én még próbálkoznék, természetesen Anyukámon így nem tudok segíteni.

Nem tudom, miért bízom benne, talán Bence miatt. Zsigerből és automatikusan.

Nem hiszem hogy óriás dolog fog történni, de valahogy érzem hogy nem árt.

Írta, hogy annyira le lehet gyengülve a szervezetünk, hogy így reagál rá. Nem túl jók az eredményeim, de nem is tragikusak, de ettől még nem működöm 50% on sem, legalábbis sokszor érzem így.

Nem tudom, mi ebből a tanulság, nagyon megijedtem, de másnap mikor bár félve, bevettem a harmadik kapszulát, éreztem, hogy nem lesz gond. Nem is lett, több energiám lett, de nem annyi mint a legelsőtől, és semmi pánikot nem észleltem.

Beszedem az első adagot, aztán kiderül. Most arra kellene koncentrálnom, hogy Anyukám betegségét hol és hogyan lehetne kivizsgálni. Pszichés vagy nem? Kár hogy az alternatív gyógyászattal nála nem előre hanem hátrafele mentünk. Ezek után minden ilyesmit el fog utasítani, abban biztos vagyok.

Megértem, de szeretnék segíteni neki.