Itthon, egyedül, részegen. Folytogat a sírás. Nem tudom, hogy végig akarom e csinálni. Nem tudom, akarom e.

Úgy érzem folyamatosan sorvadok el és nem tudok ellene mit tenni. Elvesztettem a hitem abban, hogy tudok rajta változtatni. Önzőség, hogy hitegetek Valakit, hogy mellettem legyen, hogy ne legyek egyedül, közben pedig érzem, hogy fokozatosan megyek tönkre. Testileg és lelkileg. Valószínű a lelki dolgoktól produkálok testi tüneteket is. Azt hiszem, ha elég bátor lennék, elengedném Őt, hogy élje az életét, elüldözném magam mellől, mert nem vagyok méltó a szerelmére. Egyedül akarok lenni. Nem akarom, hogy hozzámérjenek, mert minden érintés veszélyes és ez nem fog megváltozni soha. Nem érzem magam vonzónak, csak egy roncsnak, aki a régi idők emlékéből táplálkozik. Valaki, aki a múltban él s nem fogja fel, hogy közben megváltoztak a dolgok körülötte. Körülötte és benne.

Megszakad a szívem a szerelemért, de úgy érzem ezt senkivel nem tehetem meg, vele különösen nem. Nem érdemli meg! Sokkal jobbat érdemelne! Akiben nincs kockázat, csak felszabadult szerelem. Fekszem az ágyon és körülöttem csend van. Minden pillanatban vissza kell szívnom a könnyeim, hogy ne törjön elő belőlem a zokogás. Mi értelme sírni? Mi értelme sajnáltatni magam? Csak még mélyebbre ásom magam a mostaninál.

Rettegek. Rettegek minden tünettől. Legyen az fizikai vagy lelki. És rettegek attól is, hogy magamhoz láncolok valakit, aki az egészről nem tehet. Csupán csapdába csaltam a szerelmemmel. Ezt nem szabadott volna és nem jó, amit cselekszem. Nem jó, mert bántok vele mást is magamon kívűl. Annyi baja van nélkülem is! És jövök én, aki önző módon felforgat mident. Nem vagyok erre méltó és nem érdemlem meg. Azt szeretném, ha megszünne körülöttem minden és elhallgatna a zaj. A zaj, ami káoszt szül. A zaj, ami a rossz álmkat okozza. A zaj, amit más fülébe is diktálok.

Félek!

Rettenetesen félek! Leginkább magamtól. Mi a biztosíték arra, hogy nem én, saját kezemmel szüntetem meg a háborgó zajt? És ha nem, akkor ki és mikor teszi ezt? Mikor szűnik meg létezni minden? A jó és a rossz is. Lehet fel kell áldoznom a jót. Nem látok a könnyeimtől, elért a zokogáa, ami sokkal inkább keserű könnyek áradata, mintsem fájdalom.

Felhívott Anyukám. Mindig kérdezi, hogy minden rendben van e. Hát persze! Minden a legnagyobb rendben. Tele vagyok kiütéssel és nem tudom, mi lesz velem. Meg fogok halni! Ha nem magamtól, akkor szeretném, ha megtörténne.

Kristóf! Szegény! Fogalma sincs, hogy mire vállalkozott. Nem vonhatom bele Őt. Nem kockáztathatom az Ő életét is! Nem lehetek ennyire önző! Magamról kell gondoskodnom és nem belerángatni mást! Szeretnék felébredni! Egy éve várom a verejtékes ébredést, de eddig nem jön el. Soha nem mondok le róla! Mindig várni fogom azt a pillanatot, amikor kiderül, hogy az egész tévedés, egy rossz álom, amiből felriadtam.

Szeretnék élni! Anélkül, hogy előre tudnám a forgatókönyvet. A végét, amitől végre elhallgat a zaj. Úgy, hogy ne egy óra ketyegését hallgassam közben, ahogy a tikk-takk után hirtelen csend lesz. Fájdalmas és mély csend.