Nem tudom hogy a ragaszkodás, amit érzek Ádám irányába igazi vagy csak a helyzet adta összetartozás érzésből ered, de azt érzem hogy hiányzik és védeni akarom, Mellette ébredni és az éjszaka közepén megbészélni Vele hogy mit álmodtam. Mint régen. Belekerültem ugyanabba a spirálba, amibe korábban. Ez nem biztos, hogy jó, hiszen tovább kellene lépnem, magammal foglalkoznom és új életet kezdenem, ami részben kényszer, részben amúgy is aktuális és szükséges folyamat volt. Lenne.

Zavart vagyok és elvesztem.

Tegnap eluralkodott rajtam a tehetetlen düh, amit nem tudtam kezelni. Nem tudtam magam mellett senkit megtűrni, egyedül akartam lenni és nem akartam a külvilággal semmilyen kapcsolatot. Kitört belőlem az elmúlt két nap rettenetes feszültsége és sokkja, be akartam bújni az ágyba és nem venni tudomást senkiről és semmiről. Rengeteg kérdőjel van megint bennem. Magammal, a betegséggel, az érzéseimmel és Ádámmal kapcsolatban. Újra visszafordultam és elfordultam a problémák elől. Akármikor elkezdek böngészni az Interneten a betegséggel összefüggésben, csak fél információkat vagyok képes befogadni. Amint meglátom az AIDS vagy akár a HIV szót, lever a víz és hevesen kezd dobogni a szívem. Annyira koncentrálok, hogy keressek legalább egy mondatot, ami megnyugtat. Tele van ilyennel, de minden feltételes módban van. Tudom, senki nem igérheti hogy mi lesz, minden ember más, és a rendelkezésre álló adatok sem nyúlnak vissza hosszú évtizedekre. Teljesen besszippant az Internet, és bár az elején büszkén hangoztattam, hogy én olyan okos vagyok, hogy nem kutakodok a neten, ezt nem sikerült betartanom.

Kellett valami, amibe kapaszkodhatok, információ, ami nem a sablonos kiadványokban van. Nagyon sok idő után, rengeteg infót összegyúrva kerültem körülbelül képbe az állapotommal kapcsolatban. Most kicsit sok volt egyszerre minden, kell hogy pihenjek, Hála Istennek, ez nem olyan betegség (kivéve, ha valaki végsó stádiumban kerül kórházba, de azért nagyon hamar feltűnik az embernek, hogy valami nincs rendben vele.), aminél az időnek nagyon fontos szerepe lenne. Megjegyzem, hogy ha valaki elmenne a háziorvosához, hogy hosszabb ideje lázas, gyenge, és nem múlik vagy folyton visszatér, szerintem az utolsó ötlete lenne, hogy menjen el HÍV tesztre. Talán, ha egyértelműen melegről vagy prostiról lenne szó, akkor talán, de egy heterónak kínéző férfit, pláne nőt, majdnem biztos hogy nem küldene tesztre. Fel sem merül mint ötlet. Még az orvosok fejében is egészen más kép van egy HIV fertőzöttel kapcsolatban, mint ami a többségi valóság.

Illuziókba ringatom magam annak érdekében, hogy egy kicsit megnyugodjak. Tudom, hogy ezeket tisztáznom kellene előbb-utóbb, de még félek a valóságtol, rettegek a tényektol, inkább elhesegetem őket és nem veszek róluk tudomást. Kicsit pihenek, aztán úgyis elkerülhetetlen lesz a szembenézés magammal és másokkal is. Eltelt húsz nap azota, nem tudom milyen nap van és nem nagyon emlékszem semmire, csak halvány, de mégis éles emlék, ami bevésődött az agyamba, kitörölhetetlenül, arra várva hogy feldolgozzam őket. Duplán, hiszen az Ádámos dolgot is fel kell. Külön vagy együtt, még nem tudom. Most kellene észnél lennem, hogy ne csöppenjek bele ugyanabba a dologba, amiből a jelek szerint már akkor, időben ki kellett volna szállnom. Most meg nem megy. Akkor és most sem tudom megmagyarázni, hogy mi az a legyőzhetetlen erő, ami hozzáköt. Talán most van rá valami logikus magyarázat, amely a közös teher viselesében keresendő, de nem tudom ez mennyire igazi érzelem és mennyire a helyzet okozta természetes reakció. Amikor átmentem az első éjszakát vele tölteni a történtek után, amikor beigazolodott az, amitől nagyon féltem, úgy éreztem, mintha visszamentem volna az időben, és még mindig együtt vagyunk. Mivel nem beszéltünk a dologról, csak ettünk, boroztunk, DVD-ztunk, aludtunk, teljes harmoniában, egymás biztonságos ölelésében, olyan volt, mintha nem törtent volna semmi.

Pedig mennyi minden történt!

Néha feleszméltem, körülnéztem és nem értettem, hogy miért vagyok már megint itt. Már megint Vele, már megint itt és megint úgy. Fura az élet, lehet, hogy ez fog minket újra összekötni, bár igazából nem tudom, mitől működne az most, ami régebben sem volt száz százalékos. Azt mondta múlt éjjel, hogy nagyon sokat adok neki és mellettem érzi magát csak biztonságban. Bárcsak ez nem ilyen áron derült volna ki. Kezd erősödni a spanyol művészvonal ebben a moziban.

Zavart vagyok. Nem tudom mit kellene tennem ezzel a dolggal kapcsolatban. Csak én gondolom, hogy közel kerültünk megint egymáshoz vagy csak a helyzet speciális mivolta miatt érzek valamit megint és újra iránta? Nem tudom, de nem kerülhetek bele újfent ebbe a sprirálba. Biztos benne van az is, hogy összeköt minket valami, amit az adott szituáció okoz. Engem egyelőre úgy érzem erősebben hozzá, mint őt hozzám. Nem tudom, mi jár a fejében, lehet emészti őt is valami lelkiismeretfurdalás, ő tud valamit a dolog hátteréről, amit én még nem és ezért távolságtartóbb vagy csak egész egyszerűen nem tudja kezelni a helyzetet, nem érti és nem tudja hova tenni azt, hogy én közeledek felé, emberileg és érzelmileg is. Annyiszor és annyi mindent megbészéltem már a barátaimmal, akiknek nagyon hálás vagyok azért, amit tettek értem, de túlcsordultunk, Ők is, én is. Most csak testközelségre és érzelemre lenne szükségem. Olyanra, amit nem kell újra felépíteni, nem kell benne bizonyítani semmit, csak lenni.

 Javier mikor hazetért napi fontos teendőit elintézvén, belépett a nappaliba, ahova besütütt a kora esti napfény. Ma már nem fest – gondolta. Túl fáradt volt hozzá, minden energiáját felemészette az egész napos intéznivaló. Még talán az étteremre marad elég ereje- állapította meg magában. Bement a hálószobába, ahol a vászon állt. Felhajtotta a képet takaró leplet, végignézett a félig kész művön majd visszatette a fehér textilt. Pillanatra megállt és arra gondolt, hogy megint ugyanott tart, mint eddig bármikor az életében. Jó, a kékek kifinomultabbak lettek az évek alatt, de ez még kevés a szabadság égjének megalkotásához. Jövő héten megpróbálja kikeverni azt a zöldet is, amit múltkor a hegyen látott.