Be kellett mennem a Lászlóba, mert receptet kellett íratnom.

A múltkor volt Bence is, és mesélte, hogy mondták neki, hogy bizonytalan ideig szünetel a vérvétel.

Most nem volt neki és nekem sem aktuális, és ha kimarad pár hónap, nem sok minden történik. Legalábbis valószínű, bár történhet.

Abba belegondolva, hogy azokkal mi van, akiknél nemrég diagnosztizálták a betegséget, elég ijesztő. Ilyenkor nagyon fontos a rendszeres és az elején gyakori vérkép, tudják, mi van, és a gyógyszer után lássák, hat e egyáltalán. Ha nincs vérvétel, akkor információ sincs.

Persze, az indok a koronavírus, hiszen érthetetlen okokból szinte minden mintát a Lászlóba küldenek, ezért nincs kapacitás semmi másra. Gondolom szűrés sincs mostanában, mindenki adja át annak, akinek akarja. Én elhiszem, hogy most minden a vírusról szól, de kétségbeejtő, hogy minden más háttérbe szorul, aminek következményei lesznek.

A nővérek sem tudtak semmit, hiába kérdezte Bence, hogy mikortól lesz normális ügymenet, fogalmuk sem volt, nekik sem mondtak semmit.

Már ki voltak készítve a receptek, csak át kellett vennie, mintegy futószalag rendszerben.

Kora délután mentem, hogy ne legyen senki, de nyilván nem tudom ezt előre, de csökkenteni szerettem volna annak az esélyét, hogy másokkal együtt kelljen várakoznom.

Ezúttal nem jöttek be a számításaim, mert már hárman ültek a váróban, ők is receptre vártak.

Magam elé bámulva kénytelen voltam hallgatni sorstársaim történeteit.

Az egyik srác, mint kiderült húsz éves volt, büszkén mesélte a másik kettőnek, hogy ő modell és escortként is dolgozik Svájcban. Affektálva ecsetelte, hogy még mennyi plasztikai sebészeti beavatkozáson kell átesnie, fenék implantátum, és még ki tudja, mi, hogy még szebb legyen. Már túlesett néhány műtéten (nem segített sokat rajta, bár elmondása szerint több mint száz kiló volt, a zsírleszívás előtt), de nem hagyja abba, megteheti, hiszen kétszáz eurót keres egy óra alatt. El nem tudom képzelni, ki fizeti ki, de biztos van olyan, akinek ez az esete.

Elképedve hallgattam, szinte sokkot kaptam. Nem mintha nem tudnám, mik vannak a Világban, de szembesülni vele sokkoló volt. A gyerekem lehetne, és vajon ezzel az életúttal mennyi ideig fogja húzni? Arra is kitért, hogy nem csupán a műtét, hanem a rengeteg anfetamin is segített neki abban, hogy vékony legyen. És most húsz éves!

Teljesen lemerevedtem, hogy bár tudom, hogy az élet nem az igazságosságáról híres, de itt van ez a kurva, aki ugyanazt kapta az élettől, mint én, aki egyszer volt meggondolatlan.

Tudom, ezen teljesen felesleges kattogni, de felmerült bennem, hogy ő is ugyanabban a cipőben van mint én, miközben azt kifogásolja vadidegeneknek, hogy mennyire szar, hogy itt kell ülnie, amikor dolgozhatna is.

És ott ülök én, tíz év után is ugyanazzal a gyomorideggel és hallgatom ezt a valamit, aki nem csak ugyanazt a betegséget kapta, de a melegeket is képviseli.

Mindig, mikor szembe szállok álltalában arctalan emberekkel a melegség védelmében, magamból indulok ki, meg azokból az emberekből, akik körül vesznek, és elfelejtem, hogy van ez a szint is, akik teljesen más korosztály, ezért kikerülnek a látókörömből, és semmi közöm hozzájuk.

Egy idő után szerencsére megkapta a receptet, és elment. A másik két srác felé fordultam, nem tudtam leplezni a döbbenetemet. Mondták, egy ideje fárasztja őket a hülyeségeivel.

Pár perc múlva ők is átvehették a receptjüket és elmentek. Rám még várt további húsz perc várakozás, mert éppen felmostak. Bár nem értettem pontosan, milyen összefüggés van a takarítás és a receptem átadása között, ami előre ki van töltve, de vártam.

Engem behívtak, nem a folyosón intézték, mint a többieknél.

Ismét elhangzott a „34%, 1120, amit újra jó volt hallani, de aggódtam a többi eredményem miatt, vagyis, hogy milyen eltéréseket mutat a vérképem.

Mindig van valami, igaz, nem drámai mértékben, de több olyan is szokott lenni, melyek értékei kilengnek. Ezekre szinte soha nem tudok rákérdezni, mert annyira sietnek, hogy nincs rá lehetőség, és emiatt otthon emésztem magam, miután végig bogarászom, és válaszokat keresek az Interneten, ami persze, mindig a legrosszabb opciót vonultatja fel.

Most elhatároztam, hogy addig nem megyek el, ameddig nem nézi velem valaki át az esetleges eltéréseket.

Az új, nagyon kedves nővér is ott volt Klári mellett, aki mindig türelmes, nem akar azonnal lerázni.

Mondtam is neki, hogy nézzük meg, vannak e eltérések.

A koleszterinemen kívül szerencsére és legnagyobb meglepetésemre csupán két apró eltérés volt, amin nem volt mit magyarázni, mondta is, hogy semmi jelentősége, és ha olyan van, úgyis szólnak. Meggyőzött, mert most tényleg nem láttam semmi olyat, ami aggodalomra adhatna okot.

Megnyugodtam, jó a vérkép, jók a számaim, a vírusom kimutathatatlan.

Nagyon örültem, és ezzel a jó kedvvel felvértezve váltottam ki a gyógyszeremet és hagytam el minél hamarabb az épületet.

Kaptam időpontot is szeptemberre, mondták, hogy készüljek úgy, hogy vérvétel lesz, de persze, nem tudnak semmit. Nem tudják, addigra mi lesz, lesz e egyáltalán valami.

Tényleg olyan lett egy kicsit az egész, mint egy önkiszolgáló pénztár a Tesco-ban, de ameddig jók a számaim, nem érdekel, sőt, minél előbb szabadulok, annál jobb.

Közel négy hónapig elvileg (remélem) nem kell mennem, és amire megyek, bízom benne, helyreáll minden.