Nagyon régen nem írtam, megállt bennem minden folyamat, lenyugodtam, mégis nyugtalanná tesz, hogy nem írok. Bencével minden rendben. Nem mondom hogy nincsenek konfliktusok, mindenhol vannak, de ez még az egymás tanulása időszaka. Néha kiborít, de jó vele kibékülni. Elszoktam kicsit attúl hogy alkalmazkodnom kell valakihez.

Eltelt kilenc hónap, Úristen, háromnegyed év!

Most, hogy van Bence, nem érzem feltétlen szükségét hogy írjak, bár nem igazán beszélünk a dologról.

Nem foglalkoztam a témával, felvállaltam magam Bence és azok előtt, akik a beavatottak közé tartoznak, de különösebben nem történt sem előre-, sem hátralépés, csak éltem három hónapról negyedévre, és vártam. Azt is, hogy döntés elé állítanak, azt is, hogy a viszonylagos, a pontosan három hónapig tartó nyugalmat élvezhetem. Úgy éreztem mindenre fel vagyok készülve. Nyílván nem, de majd akkor alkalmazkodom, és a helyzet urává válok hirtelen. Remélem.

Amióta tudom ezt a dolgot magamról, („dolgot?!”), nyugodtabban nézek a váratlan események elé. Ez hülyeség, mert a váratlanra nem számítunk, pont ezért váratlanok, de sokkal jobban tudom, hogy az ember „mindent” kibír, és ha ezt anélkül teszi, hogy a józan esze is megmarad néha, az külön jó.

Megbeszéltük, elvisz ahhoz az emberhez, akit őt is "kezeli" évek óta, akinek hatására a szinte menthetetlen állapotból ilyen szintre jutott, ahol most van. Aki segített neki, hogy ne azonnal kórházba utalják, mert olyan rossz bőrben volt, hanem análkül is össze tudja szedni magát. Sokat hallottam róla, de nem voltam nyitott. Mostanra, ennyi ismerettség után kicsit az lettem. Nem veszthetek semmit, hátha nekem is tud segíteni, mert nem mondanám hogy a legjobb formámban vagyok. Az eredményeim elfogadhatóak, nem kell gyógyszert szednem, csak ha kifejezetten kérem, de nem kerek a dolog. Bence említette, hogy a családja is ismeri dr. Szergejt, a szüleinek is adott "szert" különböző szereket, és hatásosak voltak. Hát kegyen!

Székesfehérvár, szeles délelőtt, kertváros.

Megérkeztünk dr. Szergejhez, aki 11 órára várt minket. Szigorúan ismerős által, fegyelmezett, de ugyanannyira kötetlen rendben.

A kapu előtt az autóból maga a Bádogember száll ki az Óz, a csodák csodájából, aki velünk együtt érkezett a kertes ház elé. Mint egy kerti manó, sárga fogakkal, kályhacső színű arccal, igazán szürreális vizuál.

Bemutatkozás, „szia, szevasz”, mintha azért jöttünk volna, hogy pálinkát vegyünk Józsitól, aki minden évben ilyenkor teríti a faluban a hatvan fokos nedüt. Olyan jó, hogy Pestről is érdemes levonatozni érte. Nem gondolná az ember, hogy egy alternatív háziorvossal van dolga az embernek.

Ő fogalmazott így, amikor beültem hozzá a ház nappaijába, miközben Bence kint játszott a dr.Szergej által haszontalannak titulált macskákkal. Körbenéztem, miközben fejtettem le magamról a ruhákat, egy hatalmas kép volt a szoba bal falán. Az egész falon. Nem vagyok jó megfigyelő, de ha tippelnem kéne, akkor egy lila ruhás cigánylányt ábrázolt a művész. Vagy csak azt láttam bele.

Szóval dr. Szergej mint alternatív háziorvos lépett színre a fehérvári kis ház nappalijában, melynek berendezése egy ponttal emelte a szürreál faktort, így szerda délelőtt. Kérdezte, miben segíhet, mire elmondtam tőmondatokban, amit már nyílván tudott. Úgy beszéltem róla, mintha azt mondanám, hogy tegnap korán elmentem a piacra, hogy friss kacsát kapjak, tudni illik nagyon szeretem a kacsát, legfőképpen a kacsa sültet, kacsa szósszal. Kacsa.

Mondtam, hogy rettenetesen fáradékony vagyok és hirtelen kimegy belőlem az erő, gyakorlatilag sokszor negyven százalékon működöm.

„Igen, ez a fő mellékhatása a betegségnek.” - jött a megerősítés. Átfutotta az eredményeimet, és mondta, hogy ezek jók, de bármikor elkezdhetem a “kúrát”, és jobban leszek.

Beszélt a gyógyszerekről és az ezzel kapcsolatos üzleti érdekekről, arról, hogy szerinte megvan a „szer”, de senkinek nem érdeke piacra dobni. Sokkal jövedelmezőbb egy mellékhatásokat okozó gyógyszert alkalmazni, ami további kemikáliák alkalmazását teszi indokolttá. Lehet benne valami, de nem szeretnék összeesküvés elméleteket gyártani, már csak azért sem, mert ha valami nem segít rajtam, akkor ez az. Elmondta, hogy ezüstből készült antibiotikumról van szó (innen a váci utcai, ezüstre festett emberszobor küllem), ami harmincnapos kúrát jelent kétszer, és ha indokolt, akkor két intravénás injekció. Utóbbi hasmenést okozhat három napig, de amúgy elkezdi kiölni a szervezetből a baktériumokat, többek között a HÍV vírust is. (?)

Nemes egyszerűséggel tálalva, „Lementem, vettem egy kiló bur-go-nyát, gondoltam megsütöm, de még az is lehet, hogy főzve jobb lenne.” Felfogtam, megértettem, látom Bence példáját, mégis iszonyatos kettős (hármas, négyes..) kérdéseket vetett fel bennem. Előtte hallgattam Bence történeteit, nem mentem bele, nem értettem, túl egyszerűnek tűnt, nem tudtam kezelni. Ott, dr. Szergejnél magától érthetődőnek tűnt, beszedem az ezüstöt, maximum fosok, kitisztít, és kész.

Ezért paráznak a világon milliók, és halnak meg AIDS-ben, amikor ez ilyen egyszerű?

Értem az érdekeket, de mégis pörögnek bennem a kérdések, és az arra adott válaszlehetőségek. Nyílván nem ennyire egyszerű, de ha csak kicsit leszek jobban vagy ki lehet tolni a gyógyszerszedés kezdetét, már történt valami.

Muszáj valamennyire hinnem benne, mert akkor egész biztosan nem fog történni semmi.

 Mikor kimentem a kertbe, hogy Bence bemehessen, úgy éreztem, hogy túl vagyok rajta. Volt majd' négy év szenvedés, de ennek vége, aztán már csak szinten kell tartani. Nem gondoltam, hogy ennyivel megúszom, mert nyílván nem ennyire egyszerű a dolog, de dupla esélyt kaptam. Arra is esélyt, hogy nem alakul ki valami valamelyik immun-szteroidtól, amitől két év múlva agytumorom lesz. Lehetőséget arra, hogy újra valamiben higgyek. Nem könnyű, és ha nem Bence mondaná, akkor még jobban kétkedve közelednék valami új felé, de jó benne hinni.

Különösen úgy, hogy én lelkileg elkezdtem berendezkedni egy életem végéig tartó folyamatos kontroll rendszerre, ahol éves szinten annyi teljes vérkép termelődik a kartonomban, amennyi egy embernek egész életében nem készült.

Nyílván nem gondolom és nem is hiszek a teljes gyógyulásban, de felpörgetett hogy van valami remény. Mint más betegségek esetén is vannak alternative “gyógymódok”, itt nem tudtam róla, mégis lehet, találtam valamit. Nem mondom, hogy nincsenek kétségeim. Vannak. Van, amikor jobban, van amikor kevésbé, de előtörnek, és újabb kérdéseket vetek fel magamnak.

A beszélgetés során előkerült egy Magnézium kocka egy műanyag óra szíjjra rögzítve, ami erősíti a szervezetben a valamilyen feszültséget. Megmért egy szerkezettel, majd a számba vettem a drótot, majd a kezemet nyálaztam.

Hordani kell, gyógyulás mindenre.

Anyukámat is említettem, hiszen miatta is mentem, hogy nincs jól mostanában, nagyon fáradt, kedvetlen, saját maga árnyáka. Hatvanas évei közepén jár, nem lenne indolkolt hogy ennyire lefele menjen. 

“Valamilyen mérgezés!” – vágta rá. Higgany, gyulladás, stb. Arra is van szer, fél évig kell szedni, segít a vasnak megmaradni a szervezetben.

Volt benne kicsit egy olyan hangulat, mintha Bettina Boszorkányhoz mentem volna.

Rengeteg kétségem van. Sokkal több, mint mikor csak hallottam a dologról. De sokszor pedig tisztán látom a megoldást. A kétségeim között pedig hadjátatot kezdtem, hogy Anyámnak szerzett szert szedje be. Felhívtam, mondtam neki, megtaláltam AZ embert, megoldom a problémáját, be kell szedni 30 szem szer, és pár nap múlva már érzi.

Hallottam a hangján, hogy tele van kétséggel, de iszonyatosan meghatja, hogy ennyire pörgök a témán. „Jól esik, hogy ennyire szíveden viseled anyád dolgait.” Eddig ő viselte, és nem hagyom, hogy az egész család végignézze, hogy egy amúgy életerős nő tönkremegy. Az Anyám. Mondtam, hogy gyógynövény, nincs benne semmi vegyszer, nyugodjon meg, de elküldöm az orvosnak a jelenleg folyamatosan szedett gyógyszerek nevét, nézzen rá, okozhat e bármi gondot ezek keverése.

Nagyon megköszönte, azt is, hogy nem engedtem kifizetni. Mondtam, hogy ha érez változást a harminc kapszula után, akkor a következő adagot kifizetheti, de azt is szívesen állom. Ha nem, akkor megpróbálta. Ennyi.

Olyan rossz hallani, hogy Anyám tényleg azt hitte, hogy az egész család majd csendben végignézi, ahogy szétesik? Ha a Nagymamámnál ennyi eszem lett volna, mint most, tuti nem hagytam volna.

Anyámat sem hagyom, mert nem érdemli meg, hogy ez legyen vele.

Persze, Apám azonnal beindult, amire számítottam. Írjam le, mi a gyógyszer neve, meg akarja nézni a neten. Ez játszódhat le benne: „Anyád nem szed be semmi olyat, ami nincs kereskedelmi forgalomban, nincs hozzá betegtájékoztató.”

„Jössz itt a sarlatánokkal, mi nem hiszünk ebben, gyógyszer kell, az segít. Köszönjük, de ne is vedd meg!”

Apám mindig a „rossz fej” ezekben a dolgokban. Anyám még nyitna az újdonságokra, de Apám semmi olyat nem csinál, ami nincs benne az Alkotmányban. Ha benne lenne, hogy széles terpeszállásban kell hugyozni, akkor bizony ő eleget tenne ennek is.

Lesz ezzel még meccsem, és értem Apámat is, de mondjuk ezzel a szerrel kapcsolatban sokkal kevesebb a kétségem, mint a „csodaszerrel”, de persze, bennem is felmerült az a kínzó kérdés, hogy mi van, ha megmérgezem az Anyámat? Persze, ez elég sarkos elmefuttatás, de én sem tudom, mi van benne. Egyszerűen csak elhiszem. Ok, vannak eredmények, Bence. a bizonyíték, talán már börtönben ülne, ha kinyírt volna egy lakótelepnyi gyógyulni vágyó állampolgárt, de akkor is sokszor úgy érzem, mintha egyike lennék azoknak, akik az ég felé szegezett tekintettel ecsetelik, hogy az ő egyházuk gyógyítása nem evilági, de mégis mindenre választ ad a természet gyógyító erejével.

Össze vagyok zavarodva, ami normális, miközben Apám most nyílván Anyámat ugatja le, hogy márpedig nem szed be semmit, aminek nem tisztázott a kiléte. Mint ahogy nem jöttek el a vacsora meghívásomra pár éve, mert azt a nyolcadik kerületbe szerveztem, és majd anyámat megtámadják, és apámnak le kell küzdenie a rablókat. Szerencsére nem lettem ilyen, pedig ők neveltek, talán mert Anyámból több van bennem. Anyámat nyílván sokkal jobban féltem, mint magam.

 Én nem olvastam az Alkotmányt, de nem is veszítek olyan dolgokat, melyeket kár lenne nem átélni. Ha Anyámnak megoldódna ez a betegsége, az lenne a fő cél, én pedig úgyis fel vagyok készülve minden eshetőségre, szóval én csak nyerhetek az ügyön. Ha kicsit jobban leszek, kitolhatom az időt, már akkor történt valami. Már attól is hogy próbálok tenni érte.

Az a feladat, hogy Anyám szervezetébe jutassak olyan szert, amitől kirobbanó formában lesz, Szeretném még sokaig úgy látni újra, hogy sürög – forog a konyhában, és érdeklődik a Világ iránt.