Hosszú hetek óta találkozgatok Bencével. Fura kicsit a dolog, mert rajta nagyon érzem, hogy komolyabbat akar és sok energiát fektet a dologba. Szeretek vele lenni, de sokszor mintha megfojtana a dolog, ha hagynám. Jobb így hogy nincsenek kötelezettségek, nem kell elszámolnom semmivel, még akkor se ha az ő részéről mintha ez másképp lenne. Érzem és mondta is, hogy velem akar lenni, csak velem. Én pedig hogy nem szeretnék kapcsolatot. Szemétnek érzem magam annak ellenére is, hogy nyílt kártyákkal játszom, legalábbis ami az érzéseimet illeti, ugyanakkor ez a legkényelmesebb, vele is vagyok és ha úgy adódik, másokkal is. Nem ígértem semmit soha neki, mégis olyan mintha játszanék vele. Sokszor érzem azt mellette, hogy hazatértem, ugyanakkor a másik oldal is ott van, hogy néha pedig terhes. Amikor már aludnék, még itt ül a konyhában, és nem akar elmenni. Velem akar lenni, ami nagyon imponál nekem.

Szinte már abba vagyok szerelmes, ahogy ő szeret engem első pillanattól fogva. Persze, ezeket korai kimondani előre, de valami kapocs van köztünk, az biztos. Ennek ellenére is azt érzem, hogy nem vagyok képes egy új dologra. Az is benne van, hogy valahogy a szenvedély része nem olyan erős, kevesebb a titokzatosság. Kristóffal olyan volt hogy minden alkalommal felrobbant, minden pillanatban más volt, amit erősítettek a körülmények, hogy küzdeni kellett érte, a fétékenység, a bizonytalanság. Bencével nyugodtabb, kevésbé vibráló, de benne van a béke érzése. Lehet, hogy ami óriás kontrasztokkal, hatalmas izzással kezdődik, az hamar kiég, mint ahogy Kristóffal is történt. Ennek ellenére kell az a bizsergés, a kétely, a küzdés. Abban persze egyáltalán nem vagyok biztos, hogy tudom e ezeket kezelni, valószínű nem nagyon. Teljesen fel tud emészteni egy kapcsolat az elején, elvesztem a józan ítélőképességem, és vagy hülyeségeket csinálok vagy egyszerűen nem tudok a másik nélkül meglenni, mikor pedig vele vagyok, akkor teljesen átfordul a másik irányba minden.

Kell ez nekem? Mennyi ilyet lehet elviselni, vagy változik az ember egy idő után, érzéketlenebb lesz vagy csak okosabb?

Nem tudom a válaszokat, de előbb utóbb gondolom minden a helyére kerül Bencével kapcsolatban is.

Még megismerkedésünk előtt szerveztem magamnak egy hónapos elvonulást Spanyolországba, az év utolsó napjától, az új év első hónapjának végéig. Megvettem a repülöjegyet, lefoglalóztam azt a kis lakást, ahol szeretném ezt az egy hónap tavaszt eltölteni. Szigorúan egyedül terveztem az egészet, bár mondtam pár barátomnak, hogy ha arra jár, látogasson meg, jót fog tenni kicsit kizökkenni a magányomból. Persze, tudtam, erre nem sok esély van, már csak azért sem, mert viszonylag nehezen megközelíthető várost választottam, ahova nem lehet csak úgy kiugrani egy fapadossal. Szeretem ezeket az elvonulásokat, ami gyakorlatilag olyan mintha egy kis időre áttenném a székhelyem egy másik helyre. Pont megengedi a munkám, mert amióta az előző megszünt, szabadúszom, és pont ez az időszak az, amikor szinte megáll az élet.

Egyszer szintén egy hónapot töltöttem Portugáliában, ami fantasztikus élmény volt, olyan hogy mikor visszagondolok rá, mintha meg sem történt volna, legalábbis nem velem. Talán a valódi Javier Mendez-t is megtalálom kint, és nem csak a fantáziámban fog létezni.

Bence valamelyik este mondta, hogy de jó lenne, ha ő is jönne, vagy valami hasonlót. Én erre rávágtam, hogy “hát, gyere!’ – gondolva, ez is olyan mint az összes többi, “ha arra járok, és úgy alakul, meg ha lesz jegy, meg vonat, meg a barátnőm épp nem bánja, hogy……”

Bence komolynak tűnt, és én is egyre inkább lelkesedtem az ötletért, mert szerettem vele lenni. Egy hétben állapodtunk meg, hogy együtt kijön velem szilveszterezni egy spanyol nagyvárosbam ahol szintén lefoglaltam már egy nagyon menő design boutique hotelban egy szobát, és onnan átvonatozik velem párszáz kilometer délre.

Utána hazajön, és én élem a szingli életem, ahogy terveztem. Egy igazi szemétnek érzem sokszor magam, pedig világosan megmondtam Bencének, hogy tőlem sokat ne várjon, úgy tűnt megértette, de ennek ellenére velem akar lenni. Lehet, ugyazanaz játszódik le benne, mint ami bennem szokott egy kezdeti bizonytalan kapcsolatban, csak most én állok a másik oldalon.

Az utolsó komolyabb kapcsolataimnál nagyjából egyenlő volt a két fél érzelmi oldala, de előtte rengeteg olyan volt, hogy én rajongtam valakiért, a másik fél pedig ott volt, de nem élte bele annyira magát, mint én. Valószínű, minél jobban közömbös volt velem szemben, én annál jobban akartam. Persze, egy ideig lehet ezt csinálni, de egy idő után az egyiknek sok lesz, a másiknak kevés.

A mi esetünk Bencével annyiban más, hogy én tényleg kedvelem őt, de nem tudom hova tenni. Nagyon jól esik, hogy valakinek ennyire tetszem, és ennyire velem akar lenni, ugyanakkor kíváncsian figyelem, mi lesz ebből. Tudom, nem lehet sokáig húzni ezt a dolgot, már csak a hazugságom miatt sem, és az egyik fél sérülni fog.

Az a fura, hogy vele kapcsolatban nem érzem olyan égetően sürgető érzésnek, hogy eléálljak és elmondjak mindent. Talán a “kapcsolatunk” furasága, hogy én nem egyetlenként tekintek rá, adja ezt a lazább hozzáállást. Gyorsan lemegy a Karácsony, és egy héttel később már úton leszek.

Leszünk.

Kicsit gyorsan alakul most minden, hogy alig ismertem meg valakit, még soha nem aludtunk a szó szoros értelmében együtt, és hamarosan elutazom vele, egy lakásba összezárva. Izgalmas lesz, az biztos, talán kiderül, vagy megszeretjük vagy megutáljuk egymást.