A szuicid estém után felébredtem, tizenkét órát aludtam. Többször felriadtam valami hülye álomból, barack befőttet ettem, majd vissza a narkolepsziába. Fél egykor már rosé hosszúlépést ittam, kattogtam a Facebookon, majd visszaregisztráltam magam egy társkereső oldalra. Nem hiszem, hogy sokat maradnék, de annyira szükségem van ebben a helyzetben valamilyen visszaigazolásra, hogy nem vagyok annyira értéktelen, mint ahogy gondolom. Nyílván ez nettó hazugság, mert senki nem tudja ott, hogy beteg vagyok, vagyis nincsnek illúzióim, biztos, hamar elterjed bizonyos körökben, de abba a hitbe ringatom magam, hogy ehhez idő kell. Amúgy sem vagyok benne a meleg magban, nem járok szórakozni egy ideje, és itt hamar elfelejtik az embert, ha nem látják. Senkire nincs szükségem, nem akarok semmit, de ha valaki ír, válaszolok, legalább történik valami, ami eltereli a figyelmemet. Tudom, a meleg ismerkedési fórum nem a legjobb platform ahhoz, hogy elfeledkezzek a gondjaimról legalább egy időre, de úgy éreztem, senkinek nem ártok azzal ha beszélgetek.

Teljesen el vagyok veszve megint, de most legalább érzem, hogy mennyire életmentő, hogy dolgozom. Meg kell felelnem, koncentrálnom kell, meg akkor is, ha persze van lehetőség a chatet nézni, és kattogni, de nem annyit, mint, mikor otthon ültem és naponta háromszor aludtam, mert csak akkor volt jó, ha nem vagyok ébren. Kicsit elengedtem az információ vadászatot is a neten, mert teljesen kikészít. Néha felmegyek olyan oldalra, ahol a témával kapcsolatban lehet olvasni, de elég hamar megijedek, és becsukom az egészet. Mindig valami bíztató pontot keresek, mint mikor még nem volt biztos a pozitív eredmény, akkor is addig keresetem, míg nem találtam olyan példákat, amik azt bizonyíthatják, hogy ez még nem biztos. Most is ez van, keresem a támpontokat, amiktől megnyugodhatok. Régóta gondolkozom, hogy szakemberhez fordulok, és azt hiszem valóban itt lenne az ideje.

Itt aludt nálam Laci, egy kiállításon voltunk és ide jöttünk utána. Beszélgettünk az Ádámos dologról, és ráébresztett arra, hogy semmi jogom nincsen haragudni vagy megsértődni rá.

Nem várhatom el, hogy ugyanúgy gondolkozzon és érezzen, mint én, nem számíhatok feltétlen érzelmekre, attól, hogy bennem vannak. Fájhat, de ez még nem változtat semmin. Neki is fel kell dolgoznia a helyzetet, ami ugyanúgy új számára, mint nekem. Valószínű, ő más utat választ, mint én, de ettől még nem rosszabb, vagy jobb egyik megoldás sem, csak egyszerűen más.

Joga van kihátrálni a dologból, ha úgy érzi, hogy terhes, ettől nem hálatlan vagy kevésbé korrekt, egyszerűen az érzései után megy, amik ezek szerint jelen pillanatban nincsenek, legalábbis irányomban nem. Az egész napos rosszkedv után nagyon jót tett a beszélgetés, magamtól lehet sose jutok el idáig. Pont idő,- és sorsszerű volt, hogy tudtunk beszélni Lacival, el kell engednem Ádámot, hagynom kell, hogy élje a saját életét, és ha én nem vagyok benne, akkor ezt is meg kell értenem. Túl sok lehet neki ez az egész, és még én is, aki túl erőszakosan közeledik felé.

Olyan, mintha kitisztultam és megvilágosodtam volna. Egyszerűbbé váltak a dolgok, mintha lemostam volna róluk a sarat, és láthatóvá vált az igazi felület, az anyag.