T4- Tévedés, Titok, Tanulság, Teljesség.

HIV, ahogy én él(t)em meg.

gyávaság

2017. október 10. - javier mendez

 

Ádám lemondta a ma esti találkozót az utolsó pillanatban. Készültem rá egész nap, kitakarítottam a lakást, gyertyák, bor. A bort addigra megittam, mert késett, vegül meg lemondta. Írtam neki, hogy o.k., bár keszültem, de ha egyedül akar lenni, akkor ne jöjjön. Válaszolt, hogy ha készültem, átjon. Felhívtam, ne azért jöjjön, mert számítottam rá, hanem mert velem akar lenni. Nem volt jól sikerült beszélgetés. Huszonöt percet beszéltünk - nem akar hisztit, nem tudja mit akar, ez neki túl gyors, és megint azt érzi, hogy elnyomom. Valószínűleg megint felreértettem a dolgokat, mert ő nem akar semmit, nem kész rá, velem főleg nem.

Fel kell dolgoznia azt, ami történt, és en nem kellek hozza, szeret velem lenni, de semmi komoly.“Megint fekete-fehéren látod a helyeztet, és nem beszélünk ezentúl?” – igen, ebben a szituációban dupla vagy semmi-t érzek, nem akarok szexkapcsolatot senkivel, nem akarok bizonytalanságot, hanem olyan valakit, akit szerethetek és mellettem van ebben a helyzetben is. Lehet tényleg elnyomom, és túl sok és túl tömény vagyok, de pánik uralkodott el rajtam: a valakihez tartozás iránti vágy. Mit akarok tulajdonképpen, amikor még azt sem tudtuk őszintén tisztázni, hogy ki fertőzött meg kit. Nincs jelentősége már, de abban a tekintetben mégis van, hogy ha ezzel nem tudunk szembenézni, akkor mással sem fogunk tudni. Elmondása szerint nem vagyok az első, sem a második, sőt a harmadik helyen sem a jelenlegi életében. Szerencsére nem folytatta: nem szívesen vártam volna meg a negyvenkettedik helyet. Nekem ez elég volt. Ugyanez volt a második periodusban, mikor együtt voltunk, fontosabb volt minden más, mint én, nekem pedig fontosabb volt ő, mint minden más.

El vagyok keseredve, teljesen padlón érzem magam. Egyedül, a konyhakövön fekve. Egyedül vagyok, magányosan, csak én és a betegségem. Könnyebb lenne belemenekülni egy kapcsoaltba, mint szembenéznem saját magammal. Könnyebb lenne letenni a teherből egy adagot a másik vállára, hogy kevésbé nyomasszon. Azt hiszem ez nettó gyávaság.

Ádám okosabb nálam, nem akar görcsölni, és nem akar érzéseket magára erőltetni, és magával foglalkozik. Nagyon kevés idő telt el, neki még kevesebb, teljesen érthető hogy nem fontosabb neki a saját mentális és fizikai egészsége. Egyedül vagyok, teljesen egyedül. Szükségem lenne egy érintésre, egy jó szóra, valaki közelségére. Most már látom, hogy Ádámtól ezt nem kapom meg. Nem várhatom el tőle, hogy velem foglalkozzon és úgy érezzen, mint én, de az emberi oldal sincs meg. Hagynom kéne, hogy élje a saját életét nélkülem, még akkor is, ha közben belül kicsit belehalok. Nem vagyok neki fontos semmilyen szinten sem és ezzel nem tudok mit kezdeni. Fel kellene mar fognom az egyertelmű visszautasítást, vagy sokkal inkább a betegségemmel, és magammal foglalkozni, legalább olyan szinten, hogy haladjak ebben a dologban.

Időt kellene neki adnom, de magamnak sem tudok. Mindig nagyon türelmetlen voltam, mindent azonnal akartam. Ezzel szemben az élet sokszor hozott olyan helyzetbe, hogy várnom kellett. Sürgetem hogy jobban legyek, és magammal akarom rántani Ádámot is, de hogyan lehetnék jobban ennyi idő alatt? Mit várok, mi lesz, ha nem élem meg minden másodpercét, a jót és a rosszat is? Leköt az önsajnálat, de már nem azért mert hibáztam, és elkaptam valamit, amit az egész életemet befolyásolhatja. Nem azért mert ezt átadtam valakinek, aki tönkremegy ebben, hanem azért mert nem szeretnek, visszautasítanak. Őrület, mennyire gyerekes vagyok, és mennyire önző.

Egy dolog vigasztal: bármikor véget vethetek az egésznek. Tudom, gyávasag, de nem érdekel. Most legszívesebben ezt tenném, megszünne minden kétség és aggodalom, csak a lebegés lenne, egészen a végéig. Nem lenne több fájdalom és kérdőjel. Soha nem kellek majd senkinek, nem tudom végigcsinálni azt senkivel, hogy eljátszom, hogy nincsen semmi, és közben belül meg emésztem magam. Nem akarok senkit és semmit. Szeretnék atlibbenni valami más világba, ahol megszűnik minden probléma. Menekülök? Lehet, de nem érdekel. Az sem, ha gyávának tartanak utána mások. Jogom van így dönteni, és nem érdekel mit mondanak az emberek. Azokat a szavakat már úgysem hallom többé. Nem akarok többet érezni semmit és senkit. Csak egy dolgot szeretnék, hogy megszűnjön minden körülöttem, és ne emésszem magam többé semmiért. Öt hete tart ez a lidérces álom, amiből nem lesz soha felébredés, azt szeretném, hogy akkor tényleg ne legyen. Fizikailag sem.

Javier Mendez, élt harminc évet, szerintem ez nem rossz végszó, mint ahogy a kedvenc idézetem sem: “egy semmiségtől is megvigasztalódunk, mert egy semmiség is lesújt minket”- túl sok volt mostanában a “semmiség”, ami lesújtott és oly kevés, ami megvigasztalt. A halál is semmiség, ami először lesújtóan hat, de utána vigaszt nyújt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hivsztori.blog.hu/api/trackback/id/tr5012947165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.